2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Teréz anya boldoggá avatása

2003. október 18. 13:15

Október 19-én a Vatikánban boldoggá avatják kalkuttai Teréz anyát, Nobel-békedíjas katolikus apácát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját

A `szegények angyala`

Teréz anya
Teréz anya 1910. augusztus 27-én Agnes Gonxha Bojaxhiu néven született kisbirtokos albán paraszt lányaként Szkopjéban. 12 éves korában a katolikus elemi iskola tanulója volt, amikor - mint vallotta - egy belső hang a szegények megsegítésére szólította fel. Ettől kezdve céltudatosan készült a misszionáriusi tevékenységre: 18 évesen Írországban belépett a Loreto Nővérek Rendjébe, amely akkoriban együtt dolgozott a kalkuttai érsekséggel, s felvette a Teréz nővér nevet (Lisieux-i Szent Teréz után). Néhány hónapos dublini képzés után, 1929 januárjában érkezett Kalkuttába, ahol 1948-ig tanított a St. Mary Főiskolán. 1937. május 24-én tette le utolsó rendi fogadalmát, megfogalmazása szerint "Jézus jegyese" lett "az örökkévalóságig", és ekkor kapta a Teréz anya nevet.

1946-ban, miközben Dardzsilingba utazott a vonaton, hogy tüdőbetegségét kezeltesse, meghallotta a jézusi hívást, hogy a legszegényebbek között szolgálja őt. Az Indiában mindennapos nyomor és nélkülözés olyan nagy hatással volt rá, hogy végül engedélyt kapott tanári tevékenysége feladására, és életét a kalkuttai nyomornegyedeknek szentelhette. 1948-ban bocsátották el rendjéből, 1949-ben felvette az indiai állampolgárságot. Egy patnai amerikai iskolában kitanulta az ápolónői munkát, s elkezdte összeszedni, ápolni, tanítani a kalkuttai utcák gyerekeit, hajléktalanjait. Ettől kezdve viselte a később egyenruhává lett jellegzetes öltözékét, a fehér szárit kék szegélycsíkokkal.



a "szegények angyala"
1950-ben Indiában megalapította a Szeretet Misszionáriusai katolikus irgalmasrendet és Kalkutta nyomornegyedében telepedett le, hogy Istent szolgálja a szegények legszegényebbjei között. Esküje azt jelenti, hogy a misszionáriusok nem dolgozhatnak a gazdagokért, és nem fogadhatnak el fizetséget munkájukért. A szabad szolgálat a szegényeket segíti, a közösség minden anyagi bevétele adományból származik. 1952-ben megalapította a Nirmal Hriday (Tiszta Szív) menedékhelyet a haldokló nyomorgóknak és nélkülözőknek. Hamarosan önkéntes támogatók segítették, a kalkuttai egyházi szervezetek, városi hivatalok pedig anyagilag támogatták. Létrehozott egy kórházat a súlyos betegek számára, otthont alapított az elhagyott, rosszul táplált, fizikailag vagy lelkileg sérült gyermekeknek.

Teréz anya azt a célt tűzte ki, hogy szeretetet és gondoskodást nyújtson mindazoknak, akikről különben senki nem gondoskodik. Világszerte elismert tekintély lett: gyógyította a betegeket, istápolta a leprásokat, közben fáradhatatlanul körbeutazta a Föld országait, rendje alapítványokkal, kórházakkal, szociális otthonokkal gyarapodott világszerte. (Magyarországon 1986-ban és 1989-ben járt, a rend magyarországi megalakítására 1989-ben nyílt lehetőség, a négy nővér Érden telepedett le.) A jelképpé, legendává vált apáca mozgalma nemzetközi lett, keresztény hitben fogant életfilozófiája az egész világon a legkülönbözőbb vallási felekezetek körében talált követőkre. A "szegények angyala" által alapított irgalmasrendnek jelenleg mintegy 4000 tagja van a világ 123 országában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár