Tömeggyilkosságok kísérték a bori munkaszolgálatosok felszabadulását
Magyarország a II. világháborúban
A Harmadik Birodalom számos alkalommal kért Magyarországtól munkásokat. 1943. február 20-án azzal a konkrét igénnyel fordultak magyar szövetségesükhöz, hogy 10 000 zsidó munkaszolgálatost küldjenek a szerbiai Borba. Az akkor már német kézen lévő Jugoszlávia legjelentősebb ipari övezetének ugyanis a Bor környéki bányák számítottak. Jugoszlávia lerohanása után tízezrek dolgoztak a színesércekben gazdag, délkelet-szerbiai bányavidéken. A németek hiába toboroztak önkénteseket, hiába hoztak ide különböző nemzetiségű hadifoglyokat és kényszermunkásokat, a háború miatti intenzíven növekvő termelés megkívánta a munkaerő folyamatos bővítését.
Csapody Tamás A cservenkai túlélő. A bori munkaszolgálat című tanulmánya a Történelmi Szemle 2019/3. számában jelent meg, az eredeti írás erre a linkre kattintva teljes egészében olvasható.
A németek ráadásul nagyszabású modernizációba és infrastruktúra-kiépítésbe kezdtek. A német megkeresésre a magyar fél némi meglepetésre – ekkor még – elutasította a munkaerőigény teljesítését. A németek nem nyugodtak ebbe bele, és újabb és újabb munkaerőigényt jelentettek be. A szintén német kézen lévő észtországi, azon belül is tallinni olajpala-bányászathoz kértek ismét 10 000 magyar munkást. A magyar belpolitikai változásoknak is betudhatóan, a magyar kormány végül nem tudott ellenállni a német nyomásnak: 1943. július 2-án megszületett a megállapodás 3000 magyar munkaszolgálatos Borba vezényléséről.
A már felállított zsidó munkaszolgálatos századok mellett – máig ismeretlen okból – Borba küldtek egy kisegyházak (Jehova Tanúi, reformadventisták, nazarénusok) tagjaiból álló különleges büntetőszázadot is. (Az összesen 15 munkaszolgálatos század 94%-a a zsidótörvények hatálya alá tartozó férfiakból állt.) A magyar katonai alárendeltségben lévő munkaszolgálatosok 1943. július 17-én érkeztek meg Borba. Senki nem tudhatta még ekkor, hogy egy év múlva újabb 3000 magyar, immár kizárólag zsidó munkaszolgálatosokból álló, 14 munkaszolgálatos század fog ugyanide érkezni.
A végül összesen 6000 magyar munkaszolgálatos különböző táborokban különböző jellegű kényszermunkát végzett, de egyöntetűen magyar katonai felügyelet és német – szintén katonai – munkafelügyelet alatt állt. A munkaszolgálatosok 1944-ben már nem reménykedhettek abban, hogy leváltják őket és hazamehetnek. A fordulatot a hadi helyzet alapvető megváltozása idézte elő. Románia háborúból történő kiugrása után lehetetlenné vált a román–szerb határ szomszédságában végzett munkák folytatása.
A Honvédelmi Minisztérium hazarendelte a magyar munkaszolgálatosokat. Mint ahogyan korábban Magyarországról két csoportban, most szintén két részletben indultak el Borból a magyar századok. A később induló második csoportot a partizánok felszabadították, és a munkaszolgálatosok kevés veszteséggel, kalandos és kerülő utakon, általában Románián keresztül érkeztek meg a felszabadult Magyarországra.
Az 1944. szeptember 17-én elindított, mintegy 3200 főt számláló, elsőként indult csoport azonban hosszú és keserves utat tett meg, míg a Szálasi-puccs után megérkezett Magyarországra. A gyalogmenet során elvesztette létszámának több mint 50%-át. A szenvedéstörténetük azonban nem hazai földön ért véget, hanem német koncentrációs táborokban.
A visszaemlékező
Az alább közölt forrás szerzőjét, a visszaemlékezőt, 1943-ban vitték Borba, ott a központi, Berlin nevű táborban tartották fogva, és bányaműveléssel összefüggő, nehéz fizikai munkát végzett. Erről sokkal többet nem tudunk meg tőle, viszont a visszavonulás borzalmairól annál inkább. A Borból Magyarországra visszaindított gyalogmenet útja a szerb hegyeken keresztül vezetett Žagubicáig, majd Petrovac és Požarevac után érkeztek meg Belgrádba és Zimonyba.
A magyar katonák és a horvát usztasák által őrzött zimonyi (később belgrádi) nemzetközi vásár pavilonjaiban pihenhettek először egynél több napot (1944. szeptember 24–27.). A visszaemlékező fontos részleteket közöl a vallásos zsidó munkaszolgálatosok által megtartott jom kippur ünnepről és az ünnep erőszakos szétveréséről. Az Izraelben élt, vallásos szerző a később leírt cservenkai tömeggyilkosság idején is megemlékezik arról, hogy a vérengzés a hósáná rábá ünnepére virradó éjszaka történt. A visszaemlékezés középpontjában a visszavonuló első csoport által átéltek, ezen belül is a cservenkai tömeggyilkosság áll.
A Radnóti Miklós költőt is sorai között tudó gyalogmenet 1944. október 5-én, délután érkezett meg a nyugat-bácskai községbe. A munkaszolgálatosokat a német katonaság mindenáron át akarta venni a magyar kísérettől. Levendel László munkaszolgálatos szemtanú, a későbbi legendás orvos szerint a kíséret egyik tagja, Rajnai zászlós erre nem volt hajlandó. Ezért Rajnait a munkaszolgálatosok előtt egy német katona azonnal lelőtte. A munkaszolgálatosok őrzését ezek után átvették a németek, ami végzetesnek bizonyult. A visszaemlékező nem került be a két nappal később tovább indított, kétszer 500 fős csoportba.
Ő ottmaradt a mintegy 3000 zsidó és kb. 140 Jehova Tanúi munkaszolgálatos társával együtt a cservenkai téglagyárban. A tömeggyilkosságra 1944. október 7-én, éjszaka került sor. A németek mintegy 1000 zsidó munkaszolgálatost gyilkoltak meg a magyar katonák egy részének támogatásával. A Borból elindított csoport egyetlen éjszaka alatt elveszítette mintegy harmadát. A második világháború alatt a magyar munkaszolgálatosok terhére számos tömeggyilkosságot követtek el (Dorosic, Kiskunhalas, Pusztavám, Rohonc stb.), de ez volt a legrövidebb idő alatt a legtöbb munkaszolgálatos áldozatot követelő tömeggyilkosság.
A visszaemlékező a cservenkai tömeggyilkosság át- és túlélője, aki azonban nem kizárólag a téglagyári vérengzést, hanem az azt követő, Zomborig tartó gyalogmenetet is túlélte. Ezen a mintegy 50 kilométer hosszú útszakaszon további 400 zsidó munkaszolgálatost gyilkoltak meg. A visszaemlékező gyalogmenetét végül Bajára kísérték, ahol az egész menetelés során a legjobb és legemberibb bánásmódban részesültek. Az október 15-ei Horthy-proklamáció megteremtette annak lehetőségét, hogy a visszaemlékező megszabaduljon a munkaszolgálattól, de Szentkirályszabadjára már ismét munkaszolgálatos fogolyként érkezett meg.
A visszaemlékezésben már csak nagyon röviden kerül megemlítésre, hogy innen Hegyeshalomra, majd onnan német koncentrációs táborba vitték tovább. Nem került rögzítésre az sem, hogy a Szentkirályszabadja–Győr–Mosonmagyaróvár útvonalon további gyilkosságok voltak, köztük az abdai tömeggyilkosság. A visszaemlékező végigélte a megtett sok száz kilométer során történt gyilkosságokat és tömeggyilkosságokat. Élő halottként, de tagja maradt az induló létszám mintegy 40%-át kitevő és Hegyeshalomra érkező menetnek. A koncentrációs táborban pedig azon kevés volt bori munkaszolgálatos közé tartozott (kb. 16%-ához), akik megélhették a táborok felszabadítását és túlélhették a soát.
Müller Sándor szerzősége
A visszaemlékezés szerzőjét nem lehet egyértelműen meghatározni. A kézírással lemásolt visszaemlékezést Juda Deutsch, Izraelben letelepedett, volt bori munkaszolgálatos magángyűjteményében találtam Netanyán [Izrael]. Juda Deutsch hosszas és alapos kutatást folytatott a bori munkaszolgálat témakörében, kutatási eredményeit könyv formájában tette közzé. Az itt közölt visszaemlékezést postán kapta, és a fennmaradt boríték tanúsága szerint a feladó az akkor Petah Tikván [Izrael] élő Shlomo Müller volt. Shlomo Müller nevű bori munkaszolgálatosról nincs adat.
Nem őriznek tőle interjút a Yad Vasem Intézetben vagy valamilyen dokumentumot az észak-izraeli, cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumában. Sajnálatos módon maga Juda Deutsch sem idézi őt könyvében. Shlomo Müller, vagyis Müller Sándor neve – egyedüli Müller Sándorként – azonban szerepel a flossenbürgi koncentrációs tábor névlistáján. Müller Sándornak a flossenbürgi táborba történő megérkezésének dátuma azonos a bori munkaszolgálatosok ideérkezésének dátumával (1944. november 9.). A koncentrációs táborban felvett adatai alapján tudható, hogy 1907-ben született.
Ez is érdekelhet
Ez a születési dátum alátámasztja Müller Sándor bori munkaszolgálatosként történő azonosítását, mivel ebből a korosztályból sokan kerültek Borba. Müller Sándorról még annyi tudható, hogy 17 nap után Flossenburgból átvitték a buchenwaldi koncentrációs táborba (1944. november 26.). Itt vagy valamelyik altáborban szabadult fel. Nem tudjuk sajnos, hogy miként folytatódott az élete, mikor telepedett le Izraelben, és mikor halt meg.
Miért fizessen elő?
Pénzt takarít meg
Házhoz visszük
Hozzáférés a teljes digitális archívumhoz
