Koholt vádak alapján telepítették ki magyarországi németek százezreit
2023. január 19. 09:50 Múlt-kor
77 éve, 1946. január 19-én indult el Budaörsről az első, kitelepítésre ítélt magyarországi németeket szállító vonat, amely a második világháborút követő szélesebb kelet-európai etnikai tisztogatás hazai szakaszának kezdetét jelentette. 2013. december 17-én az Országgyűlés e napot a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává nyilvánította.
![Kitelepítés](/ih0Ax/article/main/.630x1260/62179.jpg?lavid=439743)
Német nemzetiségű magyar állampolgárok szállnak vagonokba Békásmegyeren
Korábban
A Harmadik Birodalom ötödik hadoszlopának, „Hitler szálláscsinállóinak” kikiáltott magyarországi németek eltávolításáról és vagyonuk állami birtokbavételéről szóló rendelet 1945. december 22-én született meg.
A döntéstől számtalan bel- és külpolitikai probléma megoldását remélték: a földosztás megkönnyítését, a határon túlról a „kis győztesek” által elűzött magyarság letelepítését, illetve az etnikailag homogén nemzetállam létrehozását.
Habár a hazai német ajkú lakosság meglehetősen vegyes összetételű volt mind vallás, mind politikai hovatartozás, mind társadalmi és vagyoni helyzet tekintetében, az új narratíva a háború során előfordult legnegatívabb példákat kiemelve a teljes hazai német kisebbséget a náci Volksbundhoz csatlakozó, majd a megszálló német csapatokkal aktívan kollaboráló egységes, Magyarország érdekeinek ellentétét képviselő tömegnek állította be.
Kijelenthető, hogy az etnikai tisztogatás e példája jelentős részben egyazon forrásból származott, mint a nem sokkal korábban véget ért zsidóüldözések: az állam kijelölte célpontként a társadalom egy többé-kevésbé körülhatárolható elemét, amelyben a többségi társadalom tagjai közül sokan meglátták a haszonszerzés lehetőségét.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
A kollektív felelősségre vonás a lakosság részéről még a magyarországi harcok vége előtt, 1945 márciusában megindult (a szovjet csapatok pedig már ennél is korábban hurcoltak el származásuk miatt németeket kényszermunkára), azonban az állam is rövidesen szentesítette e diszkriminációt – például azzal, hogy az 1945 tavaszi földosztásból a német nemzetiségű gazdákat kihagyták, és igen jelentős részben az ő földjüket államosították szétosztás céljából.
Végeredményben 1946 és 1948 között 220-230 ezer embert, a hazai német lakosság felét telepítették ki a határozat értelmében. A kitelepítés hivatalosan azokra vonatkozott, akik a legutóbbi, 1941-es népszámláláson német anyanyelvűnek vallották magukat, avagy bizonyíthatóan azok voltak, illetve akik csatlakoztak az 1938-ban alapított Volksbundhoz, vagy a náci párthoz tartozó SS-hez, amely számos egységét a háború során a Németországon kívüli „népi németek” (Volksdeutsche) köréből toborozta.
Ennek ellenére a kitelepítettek jelentős hányada egyik szempontnak sem felelt meg – sok esetben a város vagy a falu nem német közössége, illetve hivatalnokai összezártak az általuk nem kedvelt, német nemzetiségű vagy származású emberekkel szemben, akik így felkerültek a listára.
Kitelepítésre váró svábok Békásmegyeren, 1946 (Kép forrása: Fortepan/ Bauer Sándor)
A feltételrendszer így is szándékosan elnagyolt volt: a Volksbund, habár egyértelműen kötődött a náci államhoz, mindazonáltal a magyarországi németség hivatalosan bevett szerveződése volt, tagjainak túlnyomó többsége nem ideológiai megfontolásból, hanem a közösségi életben való részvétel érdekében lépett be.
A Magyar Királyi Honvédség helyett a Waffen-SS egységeiben szolgálókról sem jelenthető ki egyértelműen, hogy a nácizmushoz való kötődés vezette volna őket: 1944-től, a megszállás kezdetétől az SS sorozást is folytatott Magyarország területén a német nemzetiségűek körében (a nyilasuralom alatt pedig már magyarokat is toboroztak, illetve egységeket vezényeltek át a Honvédségtől az SS-be), így korántsem jelenthető ki, hogy a magyarországi németeknek akár csak a többsége is önként cselekedett volna.
A kitelepítés két szakaszban zajlott: 1946-ban január és július között 120 ezer németet szállítottak Magyarországról Németország amerikai megszállás alatt álló zónájába, azaz a későbbi Nyugat-Németországba. E kitelepítési hullám az itteni amerikai hatóságok tiltakozása miatt került leállításra, akik elégedetlenek voltak a művelet körülményeivel.
Lovaskocsival az ismeretlenbe – gyülekező 1946. február 23-án
A második fázisban 1947 és 1948 folyamán körülbelül 100 000 embert deportáltak Németország szovjet megszállási zónájába, a későbbi NDK-ba. A korábban a magyarországi németek tulajdonában lévő 640 000 holdnyi földbirtokból mintegy 500 000-et használtak fel a földosztás során, 60 400 házból pedig mindössze 15 650 maradt a német nemzetiségűek tulajdonában.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![zsidóság](/ih0Ax/label/.cut-640x400/136.jpg)
zsidóság
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Már fiatal korában a világ legjobb orientalistái közé sorolták Goldziher Ignácot
- Különleges témákkal várják a látogatókat a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap