Hitler Piroskát is megmentette volna
2010. április 20. 11:13 The Daily Telegraph
A náci propaganda a meséket sem kímélte, és Adolf Hitler - akár csak áttételesen is - szinte mindegyikben jóságos megmentőként tűnt volna fel - derül ki egy új kutatásból.
Korábban
Goebbels már a nácik hatalomra kerülésekor meglátta a lehetőséget a mesék átírására: ezek megfelelő formálásával ugyanis szerinte már idejekorán el lehetett ültetni a megfelelő gondolatokat a fiatalok fejében.
A Ron Schlesinger vezette kutatócsoport eredményeit a nemrég megjelent, "Rotkäppchen im Dritten Reich. Die deutsche Märchenfilmproduktion zwischen 1933 und 1945" című könyvben adták közre, és abból az is kiderül, hogy a miniszter mindvégig óvta a meséket módosítóit, hogy óvatosan és ügyesen járjanak el, mert a gyerekek hamarabb észreveszik az oda nem illő, propagandisztikus részeket, mint a szüleik.
Az első ilyen náci tündérmese 1935-ben a Csizmás kandúr németesített változata volt, amelyben a főhős a mese végén egy Hitler-szerű alakká változik, és őt a nürnbergi pártnapokhoz hasonló ünnepségen köszönti az ünneplő tömeg - égnek csapott jobb karral.
A Piroska és a farkasból készített mozifilmben egy piros köpenyén horogkeresztet viselő kislány megy át az erdőn, és a farkastól őt később egy SS egyenruhát viselő, gesztusaiban Hitlerre emlékeztető alak menti meg. A Hófehérkében Hitler a lány apjának szerepét kapta, aki hatalmas hadseregével négy hete küzd a „keleti” ellenség ellen; érdekes párhuzam, hogy az 1939. októberi premierre épp egy hónappal Lengyelország lerohanása után került sor.
A mesékbe a zsidók démonizálása, és a háború jogosságának megindoklása is bekerült: ez utóbbi esetben azt hangsúlyozták ki, hogy a németeknek minden áron, még a gyerekek szobájában is szembe kell szállniuk az ellenséggel.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Három különleges földmérő eszköz segítette a római útépítők munkáját 11:57
- 11:07
- Négy jelentős sussexi épület került fel a veszélyeztetett örökség listájára 10:37
- Miért maradt hű Nagy-Britanniához Florida a függetlenségi háború idején? 08:17
- Újabb 4000 éves kőkör nyomaira bukkantak Belfast közelében tegnap
- Húsz törökországi történelmi helyszín várja esti nyitvatartással a látogatókat tegnap
- Megmentették az összeomlástól a kilencszáz éves skót apátságot tegnap
- A Függetlenségi Nyilatkozat még a Habsburg Birodalmat is lázba hozta tegnap















