A nácik degeneráltnak tartották a Carmina Buranát
2007. március 29. 08:00
Huszonöt éve, 1982. március 29-én halt meg Carl Orff német zeneszerző, a Carmina Burana komponistája.
Korábban
Középkori oratórium trágár diáknótákból
Carl Orff 1895. július 10-én született Münchenben katonazenész családban, apja ezredzenekarával később fia szerzeményeit is játszotta. Orff tízévesen már dalokat komponált, majd a müncheni zeneakadémián tanult. Az első világháború idején bevonult, a háború után müncheni, darmstadti és mannheimi színházakban volt karnagy. 1921-22 között Heinrich Kaminskinél tanult, zeneszerzői pályáját Monteverdi-átiratokkal, az Orfeóval és két másik darabbal kezdte.A darabot Orff középkori világi diáknótákra szerezte - a kézzel írt, latin, középfelnémet és ófrancia szövegeket egy bajorországi bencés apátságban találták meg - s tánccal kísért előadásra szánta. E szoprán-, tenor- és baritonszólóra, kórusokra és zenekarra írt műben már valamennyi stílusjegye megmutatkozik: az ellenpont és a kidolgozott formálás elvetése, az egyszerű, alapakkordos harmónia, a polifónia mellőzése, a triviális és ismétlődő melódiák (ostinato), a szövegből származó kompozíció és a ritmus feltétlen hangsúlyozása.
Bár Orff soha nem került hivatalos kapcsolatba a náci párttal, sőt a nemzetiszocialista ideológia "degeneráltnak" minősítette alkotását, az hatalmas népszerűségre tett szert a Harmadik Birodalomban (is). Rovására írják, hogy részt vett azon a pályázaton, amelyet a zsidónak minősített Mendelssohn Szentivánéji álom kísérőzenéjének helyettesítésére írtak ki - igaz, Orff egy, a húszas évek elején már megírt alkotását nyújtotta be. Ugyanakkor barátja volt a Fehér Rózsa elnevezésű ellenálló mozgalom vezetőjének, akit a nácik kivégeztek. (Orff saját állítása szerint a szervezet munkájában is részt vett).
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Múlt-kor magazin 2019/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/758.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)