Kakaósörből készülhetett az első csokoládé
2007. november 14. 10:00
A csokoládé alapanyagának számító kakaóból már a korábban gondoltnál 600 évvel korábban szeszesitalt erjeszthettek.
Korábban
Ennek alapján úgy gondolják, hogy a spanyol hódítás előtti Közép-Amerikában fogyasztott kakaósör igen hasonló lehetett a Dél-Amerika egyes törzsei által a mai napig készített, chichának nevezett italhoz.
Rosemary Joyce, a Berkeley Egyetem kutatója szerint a most azonosított nyomok is arra utalnak, hogy - bár a folyamat eredete még ma is ismeretlen - a kakaóból elsőként egy erjesztett, sörszerű italt készíthettek. A sörfőzök aztán valamivel később, i.e. 900 és 600 között adhattak először az erjesztett italhoz őrölt kakaóbabokat, hogy az attól sűrűbb legyen, és szerinte az ital ekkor nyerhette el a csokis ízt. A Cornell Egyetem kutatásvezető régésze, John Henderson szerint később elágazott a folyamat: míg Közép-Amerika lakói az édesebb illetve sűrűbb kakaó- és csokoládéitalok felé mentek el, addig Dél-Amerikai lakói a sörfőzést fejlesztették tökélyre.
De hogy is lesz csokoládé a kakaóból? A kakaófák egész évben virágzanak és teremnek. A kb. 20 cm hosszú termésekben 40-60 mag (kakaóbab) van pépes terméshúsba ágyazva. A friss kakaóbab élvezhetetlen: a kakaó jellegzetes íze fermentálás, szárítás és pörkölés után jelenik meg. A feldolgozás során a kakaóbabon kívül a pépes terméshús is szerephez jut. A nyers kakaó minőségét megszabó reakciók a magban zajlanak ugyan le, de a pépes hús egyes bomlástermékei - elsősorban az ecetsav - fontos szerepet játszanak a magok változásaiban. További részletek a Chemoneten.
A folyamat vége már ismert: a megőrölt magokat kukoricaliszttel, vízzel, esetleg mézzel keverve, és az egyik orchidea termésével, a vaníliával, illetve chilivel ízesítve habzó italként fogyasztották. Ez volt az első csokoládéital a világon.
A kutatás részletei a Proceedings of the National Academy of Sciences legújabb számában olvashatók.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap