2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elemzik a Neander-völgyiek beszédtechnikáját

2007. október 17. 10:00

A garat egyik csontja, a nyelvcsont nagyon érdekli a paleontológusokat, mivel segítségével meg tudják állapítani, hogy képesek voltak-e beszélni a Homo sapiens előtti emberek.

Eddig mindössze három ilyen kis csontot találtak, egy 60 ezer, egy 40 ezer, és egy 3,3 millió éveset. Ez utóbbi a csimpánzéhoz hasonlított. Az Atapuercóban talált csontok viszont gyakorlatilag teljesen azonosak a mai emberével, ami azt jelenti: az 500 ezer évvel ezelőtt élt előember képes volt a beszédre. A nyelvcsont felelős ugyanis a nyelv mozdulatainak többségéért, és a gégével együtt teljesíteni tudja a kizárólagos emberi funkciót, a beszédet.

Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy az ősember beszélt is, csupán a fiziológiai lehetősége volt meg erre - írta az El País című spanyol napilap. A két csont megtalálása azért is jelentős, mert újabb ismerettel gazdagítja a vitát, amely arról folyik: mi vezetett a Neander-völgyiek titokzatos eltűnéséhez.

Eddig volt olyan feltételezés, hogy azért, mert nem tudtak beszélni, és így alulmaradtak a modern emberrel szemben, aki tudott és akivel több ezer évig együtt élt anélkül, hogy olyan összeütközés lett volna közöttük, amely kihalásukhoz vezethetett volna. Felmerült az is, hogy a klíma és a hozzá való alkalmazkodás okozhatta eltűnésüket, de újabb kutatási eredmények szerint annak idején nem történt semmiféle extrém klímaváltozás.

Ezen ismeretek fényében persze a Neander-völgyiek eltűnése még rejtélyesebbé vált. A kutatók most más okok keresésére kényszerülnek.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár