Dinamikus éghajlatváltozás közepette éltek az első amerikaiak
Rendkívül dinamikus és gyorsan változó klímájú környezetben éltek az amerikai kontinens legkorábbi lakói az utolsó jégkorszak tetőpontján. A Bournemouth-i Egyetem kutatói a Science Advances és a Fossil Studies című tudományos folyóiratokban publikálták a White Sands Nemzeti Parkban végzett legújabb vizsgálataik eredményeit, amely rávilágít arra, hogy a 23 ezer évvel ezelőtti populációknak miként kellett folyamatosan alkalmazkodniuk az ősi tavak visszahúzódásához és a növényzet átalakulásához.
- Az Új-Mexikóban található White Sands Nemzeti Park területén 23 ezer éves lábnyomokat és üledékrétegeket vizsgáltak.
- Az üledékből származó virágpor és szerves molekulák gyors és intenzív klímaváltozásokat mutattak ki a jégkorszak tetőpontján.
- A kutatócsoport megállapította, hogy a lábnyomok megőrződése elsősorban a kedvező geológiai átmeneteknek köszönhető.
A kutatócsoport az új-mexikói White Sands területén korábban feltárt emberi lábnyomok kiterjesztett vizsgálatát végezte el. A szakemberek húsz különböző üledékréteget (horizontot) azonosítottak, amelyek nagyjából 23 500 és 21 700 évvel ezelőtti időszakot fednek le.
A puszta kormeghatározáson túl a projekt elsődleges célja az egykori környezet és az éghajlati viszonyok pontos rekonstruálása volt. A talajban megőrződött virágpor, valamint a növényi levelek által termelt viaszokból származó szerves molekulák részletes adatokat szolgáltattak a korszak hőmérsékleti és csapadékviszonyairól.
A vizsgálati időszak kezdetén a terület arculata jelentősen eltért a maitól. A medence jelentős részét egy kiterjedt víztömeg, a Lake Otero nevű ősi tó foglalta el, amelyet fenyőerdőkkel borított hegyek vettek körül. Az átlagos éves hőmérséklet mintegy 4 Celsius-fokkal volt alacsonyabb a jelenleginél. A klíma azonban nem maradt stabil: mintegy 23 600 évvel ezelőtt a hőmérséklet emelkedésével a tó mérete csökkenni kezdett, a fenyőerdők visszahúzódtak, helyüket pedig fokozatosan a tölgyfák és az ürjés bozótosok vették át. A fokozott párolgás következtében a medence egyre szárazabbá vált.
Erre a hosszú távú felmelegedési tendenciára sokkal élesebb éghajlati kilengések is rárakódtak. Megközelítőleg 23 200 évvel ezelőtt a régió egy rövid, de rendkívül súlyos aszályt élt át. A csapadékmennyiség drasztikusan lecsökkent, a tó vizének sótartalma megnőtt, és a szárazságtűrő növényzet gyorsan elterjedt a térségben.
A kutatók megállapították, hogy ez a száraz periódus egybeesik a grönlandi jégmagokban is regisztrált, több ezer kilométerrel távolabb is érzékelhető gyors globális klímaváltozással. Az emberi lábnyomok első horizontja pontosan ebben az éghajlati átmeneti időszakban jelenik meg az üledékben, bizonyítva, hogy a korai vadászó-gyűjtögetők intenzíven használták ezt az átalakuló környezetet.
A szakemberek egy ügynökalapú számítógépes modellt is kidolgoztak annak vizsgálatára, hogy a lábnyomok megőrződése mennyire ad reális képet a populáció méretéről. A szimuláció rámutatott, hogy az emberi csoportok jelentős fizikai nyom nélkül is tevékenykedhettek a tó körül, míg bizonyos geológiai és hidrológiai együttállások esetén akár néhány egyén is rengeteg lábnyomot hagyhatott hátra. A megőrződés esélye a környezeti átmenetek idején volt a legmagasabb: a száraz időszakok széles, iszapos területeket tettek szabaddá, amelyeket a későbbi vízszint-emelkedés és a hordaléklerakódás gyorsan befedett, megmentve azokat az eróziótól. A White Sands területén megfigyelt nyomok szabálytalan időközönkénti megjelenése pontosan megfelel ennek a számítógépes modellnek.
Az amerikai kontinens benépesülésének időpontja a régészettudomány egyik legintenzívebben vitatott kérdése. Az úgynevezett Clovis-elsőbbség elmélete évtizedekig tartotta magát, amely szerint az első emberek körülbelül 13 000 évvel ezelőtt, az utolsó jégkorszak végén keltek át a Bering-földhídon Észak-Amerikába. Ez a jégmentes folyosókon keresztül délre húzódó, jellegzetes kőhegyeket készítő népesség jelentette volna az őslakos kultúrák alapját. Az elmúlt évtizedekben azonban egyre több olyan dél- és észak-amerikai régészeti lelőhelyet azonosítottak, amely jóval megelőzi a Clovis-kultúrát, megkérdőjelezve a hagyományos kronológiát.
Ez is érdekelhet
A White Sands Nemzeti Parkban talált lábnyomok a jégkorszak tetőpontjára, vagyis az utolsó glaciális maximumra tehetők, amikor a hatalmas észak-amerikai jégtakarók elzárták a szárazföldi vándorlási útvonalakat. Ezek a leletek kulcsfontosságú fizikai bizonyítékot jelentenek arra, hogy az emberi csoportok évezredekkel a jégtakaró visszahúzódása előtt, valószínűleg a part menti hajózási útvonalakat használva elérték és benépesítették a kontinenst.
A mostani kutatás kiegészíti ezt a kronológiai áttörést, és rámutat, hogy az első amerikaiaknak nemcsak az új és ismeretlen faunával, hanem az évezredeken átívelő, kiszámíthatatlan és olykor extrém klímaingadozásokkal is sikeresen fel kellett venniük a harcot.
