Kalapács alatt az indiai történelem

A londoni Sotheby's aukciósházban elárverezték Gandhinak 1921-ben a Young India című hetilap számára írt cikkeit, valamint egy kötegnyi levelét. A cikkek komoly történelmi jelentőséggel bírnak.

A békés ellenállás szülőatyja

A Porbandarban, 1869. október 2-án született Gandhi a banijá kaszthoz tartozott; felmenői fűszerkereskedők voltak, nagyapja azonban már főminiszterként tevékenykedett. Édesapja, Kaba Gandhi a rádzsasztháni bíróságon dolgozott, amely annak idején megfelelő pozíciót jelentett (később azonban az intézmény megszűnt). Móhandász életének egyik nagy megrázkódtatása 17 éves korában érte: 1886-ban édesapja sipoly betegségében elhunyt. Ezt Gandhi nemcsak fájdalomként, hanem szégyenként is kezelte, mivel életének utolsó perceiben nem volt  apja mellett.

A család egyik barátjának javaslatára Angliába ment jogot tanulni, és mivel nem volt hajlandó felhagyni külföldi tanulmányainak tervével, kiközösítették a kasztból (noha ez őt különösebben nem zavarta). 1891. június 10-én sikeres ügyvédi vizsgát tett, ezt követően pedig hazatért Indiába, s csak ott értesült édesanyja haláláról, melyen úgy próbálta meg túltenni magát, `mintha mi sem történt volna`.

Máig élő tisztelet

Bár az ügyvédi vizsgát letette, gyakorlata nem volt az ügyvédi szakmában, s ez megmutatkozott munkájában is. 1893-ban elhagyta Indiát, s Dél-Afrikában folytatta pályáját. Itt kezdte meg nyilvános tevékenységét is; fellépett a "kizárási törvény" ellen, s a hinduk egyenjogúságának megvalósítására törekedett. Ekkor dolgozta ki a békés ellenállás-elméletét, amely nem passzivitást jelentett, csupán az agresszió nélkülözését. Gandhi ellenállási módszerének szabályai közé tartozott, hogy nem él vissza ellenfele szorult helyzetével, így amikor 1899-ben kitört az angol-búr háború, felfüggesztette a britekkel szemben való ellenállást, s hindu vöröskeresztes alakulatokat hozott létre. Így történt a zulu-lázadás és az 1904-es johannesburgi pestisjárvány idején is, amint azonban az ilyen problémák rendeződtek, Gandhi visszatért az ellenálláshoz: mindez Dél-Afrikában 1913-ban vezetett sikerre, amikor is hivatalosan elfogadták az ott élő hinduk egyenlőségét.

Dél-Afrikában elért sikere után hazatért Indiába, és az európai öltözködéstől és szokásoktól az egyszerűbb indiai hagyomány felé fordult. Hazájában tett körutazás során 1916-ban eljutott egy indigóültetvényre, és az ott dolgozó parasztokat rábeszélte, hogy a törvénytelenül szedett adókat ne fizessék. Az indigóültetvényen dolgozókért való közbenjárása népszerűvé tette, így India más területeire is meghívták. Ilyen volt például az ahmedábádi textilüzem munkásai és a gyárosok közti vita; a munkások bérük emelését követelték a gyárosoktól, akik erre nem voltak hajlandóak. Mivel az ügyet nem akarták döntőbíróság elé vinni, Gandhi a munkásoknak sztrájkot javasolt, melynek ekkor úgymond az alapszabályait (a demonstráció legyen békés, s bármilyen hosszú is legyen, tartsanak ki, és ne folyamodjanak alamizsnához) is lefektette.

Az elárverezett levelek

A sztrájk eleinte rendezetten ment, azonban egy idő után a munkások akaratereje gyengülni látszott, így Gandhi elhatározta, hogy amíg nem rendeződik a helyzet, ő maga fog böjtölni. Ez némi erőt adott a sztrájkolóknak, s később enyhülni látszott a gyárosok és munkások között kialakult állapot is; huszonegy nap után a felek hajlandóak voltak tárgyalni, s ezt Gandhi győzelemnek tekinthette.

A Sotheby's aukciósházban rendezett árveréssel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a Móhandász Karamcsand Gandhi által írt levelek szerzői jogcíme az általa alapított ahmedabadi Navajivan Trust kiadóhoz tartozik. Gandhi végrendeletében is azt írja, hogy minden írásának szerzői joga a kiadót illeti. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a dokumentumok tulajdonjoga a vásárlókat illeti. Az új tulajdonosok azonban nem bocsáthatják ki újra ezeket az írásokat anyagi vagyonszerzés céljával. A Sotheby's az árveréssel rámutatott arra, hogy az aukciósházak nem feltétlenül tartják magukat a kiadó jogi álláspontjához. Bár a most elárverezett dokumentumok magánkézbe kerültek, India fellélegezhet; az indiai Telegraph folyóirat értesülései szerint Gandhi írásait egy indiai származású vásárolta meg, s szándékában van azokat Indiának ajándékozni.

Az első világháború alatt nem élt vissza a britek pillanatnyilag rossz helyzetével, ezért ekkor is hindu vöröskeresztes alakulatokat hozott létre. A pozitív hozzáállás a másik félről is megvolt; megígérték a hinduknak, hogy a háború után Anglia komolyabban foglalkozik majd India helyzetével. Ez azonban nem következett be, legalábbis nem úgy, ahogyan azt a hinduk elképzelték; India domíniumi státust szeretett volna, azonban csak bizonyos reformokat kapott, amelyek csupán tartományi szinten bizonyultak politikailag kedvezőnek.

Ennek hatására zavargások törtek ki az országban, amiket a kormány az ún. Rowlatt-törvényekkel próbált orvosolni. Ez voltaképp statáriumot jelentett, s még jobban szította a feszültséget az indiaiak és britek között: az erőszakos megmozdulások ártatlan civilek életét követelték. Gandhi elítélte az erőszakot, de az eseményeket követően határozta el, hogy Indiának a teljes függetlenséget kell megszereznie.

A háziszőttesektől a sómenetig

India ellenállási mozgalmában jelentős szerephez juttatta a már 1885 óta létező Indiai Nemzeti Kongresszust (INK), amely 1921-ben teljhatalmat adott Gandhinak. Az ellenállást azonban már előtte megkezdte; 1920-ban az INK elfogadta az ellenállási javaslatot, az idegen intézményekkel szemben való együttműködés visszautasítására és a nemzeti iskolák alapítására vonatkozólag. Ekkor lett igazán népszerű a khaddar, azaz a háziszőttes, amelynek készítését Gandhi kifejezetten támogatta. A mozgalom oly széles körben hatott, hogy a kormány tárgyalásokra kényszerült, ám ezzel voltaképp elismerték a mozgalmat és Gandhit annak vezetőjének.

A tárgyalások azonban eredménytelenek voltak: Gandhit 1922. március 10-én letartóztatták és lázadás vádjával hat év szabadságvesztésre ítélték. Míg börtönben volt, az INK két pártra oszlott, s a hinduk és muszlinok közti együttműködés is gyengülni kezdett. Gandhi nem töltötte le hatéves börtönbüntetését; vakbélműtétje miatt 1924 februárjában szabadon engedték. A politikai életbe azonban még nem tért vissza, mivel inkább az INK két pártját próbálta kibékíteni egymással, illetve kezdeményezéseket tett az érintetlenség, az alkoholizmus és a nyomor visszaszorítása érdekében.

1927-ben a brit kormány megbízott egy bizottságot az új reformok kidolgozására, ám annak vezetője, Sir John Simon egyetlen indiait sem választott be a testületbe, ami felháborodást keltett a pártok körében. Most már Gandhi is visszatért a politikába, s arra szólította fel a kormányt, hogy egy éven belül adjanak Indiának domíniumi státust, különben újabb ellenállási mozgalmat szervez, ezúttal a teljes függetlenség céljával. A politikus az 1928-ban, Delhiben felállított indiai pártok bizottságától szintén azt kérte, hogy amennyiben London 1929 végéig elfogadja tervezetüket, követeléseikben a domíniumi státusnál ne menjenek tovább.

A MacDonald vezetésével alakult angol munkáspárti kormány hírére a nemzeti mozgalom új erőre kapott, de a brit fél továbbra sem engedett, ezért 1930. január 30-án Gandhi meghirdette 11 gazdasági pontból álló követeléseit, amelyek teljesítése fejében India felhagyna függetlenségi követeléseivel. Követelése azonban eredménytelennek bizonyult, így 1930. március 2-án írt levelében felszólította az alkirályt, hogy lásson hozzá a gazdasági problémák megoldásához, továbbá megfenyegette a sómenettel. Az ún. sómenet tulajdonképpen a sómonopólium megszegését jelentette: Gandhi ugyanis a tengerből szándékozott sót párolni.

Az 1930. március 21-től április 6-ig tartó, Ahmedábádból a tengerparti Dandiba megtett 400 kilométeres sómenet óriási siker volt: rengetegen csatlakoztak Gandhihoz, akik közül több ezer embert börtönbe vetettek. A kormány tárgyalóasztalhoz ült Gandhival; 1931 márciusában létrejött a Gandhi-Irwin szerződés; ebben a kormány megígérte a foglyok szabadon engedését, amennyiben az indiaiak felhagynak az engedetlenségi mozgalommal. Szintén előrelépést jelentett, hogy Gandhit, mint az INK képviselőjét meghívták Londonba a kerekasztal konferenciára. A konferencia azonban eredménytelen volt: a hatalmi kérdések helyett az indiai hercegekkel és a kisebbségekkel foglalkoztak.

1932-ben hazatérte után Gandhit az INK vezetőivel együtt letartóztatták. Még ez év augusztus 17-én a kormány meghirdette az ún. kommunális döntést, amely az érinthetetleneknek is külön választókerületet garantált. Gandhi úgy vélte, hogy ez nem engedmény, hanem a nemzet megosztására irányuló taktikai húzás. Szeptember 20-án böjtbe kezdett a kommunális döntés visszavonásáért, amit szeptember 25-én a kormány meg is tett. Szabadulása után aztán egészen 1930-as évek közepéig nem vett részt a politikában.

A Nagy Lélek avagy a Nemzet Atyja

1939 szeptemberében kitört a második világháború. Gandhi kijelentette, hogy India nem hajlandó a háborúban a demokratikus szabadság oldalán harcolni, mivel ez még magának Indiának sem adatott meg. A kormány azonban nem volt hajlandó változtatni a helyzeten, ezért ő a háború alatt meghirdette a 'Quit India!' jelmondatú programot, amelyben az angolokat az országból való távozásra szólította fel. Miután Anglia Indiát az indiai képviselőkkel való egyeztetés nélkül vonta be a háborúba, azok lemondtak képviselői mandátumukról.

A Mountbatten-házaspárral 1947-ben

A 'Quit India!' programot sokan ellenezték, de sokan támogatták is: kormányellenes megmozdulásokra, letartóztatásokra került sor, s Gandhi ezúttal egyesek erőszakos magánakciója ellenére sem volt hajlandó közbeavatkozni. 1942. augusztus 9-én Gandhit letartóztatták, és 1944-ig fogva tartották. 1944-ben egészségi állapota miatt szabadon engedték. Mivel a háború végén Anglia közölte, hogy hajlandó India vezetését átadni az indiaiaknak, Gandhi a harc felhagyására szólította fel az embereket.

Úgy tűnt, India függetlensége közel van, s többen Gandhit tekintették a független India vezetőjének, Gandhi azonban fokozatosan szembe került a Kongresszussal; 1947-ben ugyanis a Kongresszus az ő beleegyezése nélkül egyeztetett a Muszlim Ligával India felosztását és Pakisztán megteremtését illetően. Gandhi ellenzett minden olyan tervet, amely Indiát kettéosztaná, ugyanakkor a Muszlim Liga az egységes Indiát kifogásolta, mivel abban a muszlim kisebbséget elnyomnák.

India és Pakisztán létrejöttével megmaradt a vallási ellentét a muszlimok és a hinduk között, így Gandhi minden erejével azon munkálkodott, hogy ezt az ellentétet elsimítsa, mivel tartott egy esetleges polgárháborútól. Utolsó böjtjét is ennek jegyében kezdte meg; arra kérte az embereket, hogy fejezzék be a harcot örökre. India vallási vezetői biztosították, hogy békére szólítják fel az embereket, így Gandhi abbahagyta a böjtöt. India függetlenségének kikiáltása után továbbra is jelentős személyiség maradt a közéletben, politikai tisztséget azonban már nem töltött be.

Sokan gondolnák, hogy egy olyan embernek, mint Móhandász Karamcsand Gandhi, aki a békét, illetve a békés ellenállást hirdeti, nem voltak ellenségei saját nemzetében. Gandhi esetében ez nem igaz; éppenséggel a békés együttműködés pártfogolása volt az, ami egyes hindukat ellene fordította. Az ortodox hinduk úgy gondolták, hogy Gandhi programja - és ezáltal maga Gandhi is - szembeszáll a hinduizmus évszázadok óta fennálló rendszerével. Az érinthetetlenekről alkotott elképzeléseit például a kasztrendszer elleni támadásnak vélték.

1948. január 30-án Új-Delhiben, Gandhi közös imaórára igyekezett, amikor a Mahászabhával valószínűleg kapcsolatot tartó Nathuram Godse halálos lövést adott le rá. (Nathuram Godsét és bűntársát, Narayan Aptét később bíróság elé állították, ahol elítélték őket, majd 1949. november 15-én kivégezték őket). Egyesek szerint Gandhi utolsó szavait Istenhez intézte: "He Ram!" (Ó, Isten!).

Gandhi India történetében való szerepvállalását senki sem kérdőjelezi meg a világon;  Dél-Afrikában a hinduk érdekeiért, hazájában a parasztok és munkások érdekeiért állt ki, s a végsőkig harcolt India függetlenségéért, mely küzdelem során saját oldaláról is érték támadások. Megnyerő személyiségével kétségkívül nélkülözhetetlen volt India 1947-es függetlenségének kivívásában. A világ már aktív tevékenysége alatt (Rabindranáth Tagore elnevezése alapján) Mahátmának, azaz Nagy Léleknek nevezte, Indiában szokás Bapunak, azaz "A Nemzet Atyjának" is nevezni.