Nem hittek az Alagút építésében az aggódó budaiak
2007. május 4. 15:00
Korábban
Esernyővel a hegy gyomrában
Az Alagút gyalogos közlekedése 1857 márciusában indult meg, a közúti forgalomnak április 30-án adták át. Az úttestet fakocka borította, ezt 1919-ben cserélték kiskockakőre. A keleti, klasszicista homlokzatot Clark, a nyugati, romantikus kaput Frey Lajos tervezte, a kapuzatokat Reitter Ferenc fejezte be 1858-ban. A teljes munka 524 ezer forintba került.A hegy belsejében csöpögő rétegvíz sok gondot okozott, mivel a Clark által épített vízelvezető tárók eltömődtek, így az Alagútba érve a konflisosok utasaiknak ernyőt adtak.
|
Az Alagút az 1890-es években |
1944-ben a német SS és a nyilasok harcálláspontot rendeztek be az Alagútban, felhasználva a Szent György téri aknát. A háborúban megsérült építményt 1949-ben állították helyre, a nyugati kaput Benkhart Ágost tervei szerint rekonstruálták. Ekkor épült az aszfaltút, s a 6 méteres útpálya az északi járda megszüntetésével 6,90 méterre szélesedett.
1973-ban teljesen újjáépült az Alagút: 9 cm vastag acélbetétes torkrét (lövellt) vízzáró betonréteget, üvegmozaik-burkolatot, új szellőző berendezést kapott, ez középen, a párhuzamos tárón át 2600 köbméter levegőt nyom ki percenként, mivel a gépkocsik szinte elviselhetetlenné tették bent a lélegzést. A rétegvíz elvezetésére csőhálózat létesült. Ma a burkolat ismét potyog, a víz szivárog, a bűz állandó - az Alagút ismét megérett egy nagy felújításra.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Evolúciós átmenetről tanúskodik a Haifánál talált őskőkori barlang 16:16
- Azonosították az 1943-as bari légitámadás utolsó hajóroncsát 15:24
- Egy felégetett falu régészeti anyagát mutatja be a Nemzeti Múzeum 14:28
- Egyedüli nőként tudósított a normandiai partraszállásról Hemingway felesége 13:39
- Felfedezték a maják legkorábbi rögzített naptári dátumát 11:27
- Nincs magyarázat az Urál vidékén előkerült különös ezüstleletre 09:53
- Rendkívül gazdag kelta sírra bukkantak Németországban 08:22
- Új igazgatót keresnek a Stonehenge világörökségi helyszín élére 07:24














