60 éve adták át a Kossuth hidat

A második világháború végéhez közeledve a németek 1945. január 18-án robbantották fel az utolsó budapesti hidakat, az Erzsébet hidat, a Lánchidat, és a Margit-híd megmaradt részét. Ez mit sem segített a szovjet csapatok ellen, a hadműveletek a fővárosban és környékén 1945 február közepén véget értek. A szovjetek három hadihidat készítettek, a Mancit a Margit-szigeten át, a Gellért térnél, s egy ideiglenes vasúti átkelőt a déli vasúti híd pótlására. Az hamar kiderült, hogy a következő jégzajlásig egyik híd sem hozható helyre, ezért úgy döntöttek: új hidat kell építeni olyan helyen, ahol nem akadályozzák a munkát a roncsok, s ahol az később is fennmaradhat, amíg a korábbi hidak el nem készülnek.

A szovjet parancsnokság 1945. április 5-én adta át ideiglenes hídjait a fővárosnak. Ezek közül a "Manci" maradhatott, a másik kettőt azonban mielőbb helyettesíteni kellett, hogy az újjáépítés elkezdődhessen, megépült két pontonhíd, a Boráros és a Petőfi térnél. Az új, félállandó híd építéséről a kormány április 19-én döntött, helyét a Kossuth Lajos és a Batthyány tér közt jelölték ki - nevét is innen kapta.

Az első tervek hétnyílású fahídról szóltak. Nagy fahíd azonban régóta nem épült Magyarországon, nem volt kellő tapasztalat, s a facölöpök sem tűntek elég megbízhatónak az akkor még gyakori jégzajlás miatt. A tervezők, Mistéth Endre és Hilvert Elek vasbeton pilléreket és a főnyílásokban acélcsövekből hegesztett rácsos szerkezetet javasoltak.

A cölöpverést 1945. május 16-án kezdték, öt és fél hónap után következett a felszerkezet. A vasanyagot olajkutakból, kiemelt hídroncsokból és összedőlt házakból szerezték, a fa dunai fürdők elbontásából került. A Magyarországon első hegesztett főtartójú híd középső teljes hossza 355 méter, a pálya szélessége 7, a járdáké 3,35 méter volt, s15 tonnás járművek haladhattak át rajta. Építéséhez 850 tonna vasat és 3000 köbméter fát használtak fel, a szakmunkásokat az ország minden részéből szedték össze.

Az acélszerkezetet a Csepel Vasmű és a Győri Vagongyár készítette, a beépítést az akkor vadonatúj, 100 tonnás József Attila úszódaru végezte, amely később a roncskiemelésnél és a hidak újjáépítésnél is szolgált. Pesten a Báthory utca tengelyében egyenes felhajtó épült, Budán észak és dél felé a rakpart mentén két rámpát alakítottak ki erős ívekkel.

A hidat a hídrobbantások első évfordulóján, 1946. január 18-án adták át, hét nappal azután, hogy a pontonhidakat a jégzajlás tönkretette. Az avatás Tildy Zoltán kormányfő, Gerő Ernő közlekedési miniszter, valamint több orosz, amerikai és brit főtiszt jelenlétében zajlott le, a hidat a fővárosiak nevében Bechtler Péter alpolgármester vette át.

A hídon a megengedett sebesség 10 km/óra volt, a nagyobb járművek követési távolságát 20 méterben szabályozták. A hídépítést képen Zádor István festőművész örökítette meg, Háy Gyula drámát írt róla Az élet hídja címmel.

1954-ben a szerkezet eredetileg fából készült részeit acéllal helyettesítették, de a teherbírás így is korlátozott volt, s egy idő múlva már csak kisebb autóbuszok mehettek át a Kossuth hídon. A Szabadság-, Margit-, Lánchíd és Petőfi-híd újjáépítése után nélkülözhetővé vált, 1956 tavaszán lezárták, nemsokára elterelték a gyalogosforgalmat is, s helyette hajó-átkelő létesült.

A híd bontását 1960. március 17-én kezdték meg. Az egyes hídnyílások vasszerkezetét két úszódaru egy darabban tette partra, itt 1960. november 15-ig feldarabolták és elszállították, majd kitakarították a medret is. A cölöpöket és azok köpenyeit kiemelték és Kulcsig úsztatták le, ahol a partba építették őket. A meder tisztítása 1963. január 2-án ért véget.

A Kossuth híd gyors megvalósítása a háború utáni újjáépítés kiemelkedő állomása volt, emlékét a két hídfő helyén emléktáblák őrzik.

(Múlt-kor/Panoráma - Sajtóadatbank)