60 éve adták át a Kossuth hidat
2006. január 18. 14:00
Hatvan éve, 1946. január 18-án adták át Budapest háború utáni első állandó hídját, a Kossuth hidat.
Az első tervek hétnyílású fahídról szóltak. Nagy fahíd azonban régóta nem épült Magyarországon, nem volt kellő tapasztalat, s a facölöpök sem tűntek elég megbízhatónak az akkor még gyakori jégzajlás miatt. A tervezők, Mistéth Endre és Hilvert Elek vasbeton pilléreket és a főnyílásokban acélcsövekből hegesztett rácsos szerkezetet javasoltak.
Az acélszerkezetet a Csepel Vasmű és a Győri Vagongyár készítette, a beépítést az akkor vadonatúj, 100 tonnás József Attila úszódaru végezte, amely később a roncskiemelésnél és a hidak újjáépítésnél is szolgált. Pesten a Báthory utca tengelyében egyenes felhajtó épült, Budán észak és dél felé a rakpart mentén két rámpát alakítottak ki erős ívekkel.
A hídon a megengedett sebesség 10 km/óra volt, a nagyobb járművek követési távolságát 20 méterben szabályozták. A hídépítést képen Zádor István festőművész örökítette meg, Háy Gyula drámát írt róla Az élet hídja címmel.
1954-ben a szerkezet eredetileg fából készült részeit acéllal helyettesítették, de a teherbírás így is korlátozott volt, s egy idő múlva már csak kisebb autóbuszok mehettek át a Kossuth hídon. A Szabadság-, Margit-, Lánchíd és Petőfi-híd újjáépítése után nélkülözhetővé vált, 1956 tavaszán lezárták, nemsokára elterelték a gyalogosforgalmat is, s helyette hajó-átkelő létesült.
A híd bontását 1960. március 17-én kezdték meg. Az egyes hídnyílások vasszerkezetét két úszódaru egy darabban tette partra, itt 1960. november 15-ig feldarabolták és elszállították, majd kitakarították a medret is. A cölöpöket és azok köpenyeit kiemelték és Kulcsig úsztatták le, ahol a partba építették őket. A meder tisztítása 1963. január 2-án ért véget.
A Kossuth híd gyors megvalósítása a háború utáni újjáépítés kiemelkedő állomása volt, emlékét a két hídfő helyén emléktáblák őrzik.
(Múlt-kor/Panoráma - Sajtóadatbank)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás](/ih0Ax/label/.cut-640x400/809.jpg)
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)