Százötven éves a budapesti gázvilágítás

Százötven éve, 1856. december 24-én, szenteste gyulladtak ki az első gázlámpák Budapesten. Annyi más mellett a gázvilágítást is az ipari forradalomnak köszönhetjük.

Nagy számú nép bámulta e hazánkban legelső és jól sikerült tüneményt

A szén száraz desztillációjára szolgáló kemencét Archibald Cochrane szabadalmaztatta, a kereskedelmi hasznosítás William Murdock érdeme. Ő 1792-től hozott forgalomba gázpalackokat és 1799-ben felszerelte az első gyári világítóberendezést. Kutatásait az ifjabb James Watt (a feltaláló fia) vállalkozása, a Boulton és Watt cég támogatta. Murdock azonban még úgy képzelte el a városi gázvilágítást, hogy minden házban külön-külön állítanák elő a gázt, azt Fredric Albert Winsor találta ki, hogy egy központi telepről vezetékeken áramoljon szét a gáz.

1806-ban megalakult a National Light and Heat Company (Nemzeti Fény- és Hőtársaság), és 1807-ben a londoni Pall Mallon kigyulladtak az első utcai gázlámpák, amelyek hamarosan a kontinens nagyvárosaiban is elterjedtek. Párizsban először a passzázsokat világították ki. A gázt a felhasználási lehetőségek bővülésével városi gáznak nevezték el. Az első ipari alkalmazás szintén Winsor nevéhez fűződik, aki 1802-ben Bécsben gázzal téglaégető kemencét fűtött.

Gróf Széchenyi István 1815-ben Londonban találkozott a világítás e csodájával, s szó szerint élete kockáztatásával csempészett ki egy gázfejlesztő berendezést. (Az exportot a brit hatóságok halálbüntetés terhe mellett tiltották.) A leleményes gróf azt tervezte, hogy Nagycenken bevezeti a gázvilágítást, de azt csak 1840-ben mutatta be, bár vélhetően már korábban is működött.

Pesten és Budán 1777-től létezett közvilágítás, ám hiába volt a repceolaj lámpák fénye gyenge, a városok tanácsai sokáig elutasították a gázvilágítás bevezetését. Első alkalommal 1816. június 5-én Tehel Lajos, a Nemzeti Múzeum természettárának őre világította meg gázzal az akkori múzeumépület homlokzatát. "Nagy számú nép bámulta e hazánkban legelső és jól sikerült tüneményt" - írták az eseményről.

Légszeszgyártól a Gázművekig

Kappel Frigyes bankár 1827-ben gázzal világított Bálvány (ma Október 6.) utcai házában, s az utcán is állított egy lámpát, a Kästner Augustus által beszerelt készülék repceolajból készítette a légszeszt. Kappel példáját hamarosan több pesti nagykereskedő is követte, és először 1838. március 9-én világították ki gázlámpákkal a pesti Nemzeti Színházat, de a kísérlet nem nyerte el a közönség tetszését, mert "világító ereje a pislogáson túl nem terjedt, bűze azonban elhatott Óbudáig". A társulat másoknak is adott el légszeszt, így néhány pesti kereskedő színházi gázzal világított.

Pestre Maier, Kapferer és Stefani hozták be a gázközvilágítást 1850-ben. Cégük, a Triesti Általános Osztrák Gáztársulat kizárólagos jogot kapott a várostól s 1855-ben a Lóvásár (ma Köztársaság) téren megépítette első gázgyárát, a Légszeszgyárat. Az itt előállított gázt jórészt közvilágítási célokra használták, az első gázlámpák 1856 végén gyulladtak ki a Belső Kerepesi (Rákóczi) úton és a Bel- és Lipótváros utcáiban és középületeiben. A közterületek megvilágítására 838 lámpát szereltek fel, lakásokban, üzletekben és irodákban 9148 világított. (A Gázművek Légszesz utcai telepének sarkán emléktábla hirdeti ezt az eseményt.)

A főváros jellegzetes alakja lett a lámpagyújtogató, aki esténként botjával sorra gyújtotta meg a gázlámpákat, míg nappal a lámpaburákat tisztogatta létráról. 1861-től a nyugati vasút vonatain is gázzal világítottak. Budára a gáz a Lánchídon át 1862-ben jutott, a budai gyár 1866-ra készült el a Margit körút-Kisrókus utca sarkon. 1878-ban Újpesten, 1883-84-ben a Soroksári úton épült gázgyár, ezek az Óbudai gyár 1913-as felépülése után elosztókként működtek.

A főváros 1873-as egyesítésekor Pesten 40 ezer, Budán 6500 gázlámpa volt, ebből 1669, illetve 501 az utcán működött. Az üzem veszélyeit jelezte az 1864-es pesti gázrobbanás: egy Váci úti ház összedőlt, hat ember meghalt. A vezetékek hossza 1900-ra elérte a 434 kilométert, a fogyasztás 50 millió köbméter fölé nőtt.

A gázgyárakat a főváros 1910-ben vette át, s létrejött a Székesfővárosi Gázművek, 1918-ra a hálózat 800 kilométeres, a fogyasztás 105 millió köbméteres volt. A belső kerületek ellátása szinte teljesnek nevezhető, a peremterületek hálózata azonban - Újpestet kivéve - kicsi maradt. A gázlámpák fényét növelte az 1885-ben feltalált Auer-égő, amelynél egy izzó háló világít, nem a gáz. A villanylámpa megjelenése dacára sok utcát még az 1930-40-es években is gázzal világítottak. 1948-ban a dél-zalai földgáz eljutott Budapestre, erősen növelve a gázfelhasználást, s a Margitszigeten és a Várban ma is égnek hangulatos gázlámpák.

A Köztársaság tér 20. alatti Gázipari Múzeum állandó kiállítása a fővárosi gázgyártás és gázszolgáltatás fejlődéstörténetét mutatja be, a jubileumi év alkalmából "150 éves a fővárosi gázszolgáltatás" címmel kibővített kiállítást tekinthetnek meg a látogatók.

(Múlt-kor/MTI)