Modern turizmus fenyegeti az ősi templomokat
2007. február 22. 11:45
A turizmus robbanásszerű növekedése nehéz helyzetbe hozta a kambodzsai kormányt, amelynek egyensúlyt kell teremtenie a bevételek és a megóvás között.
Korábban
Turisták tapossák a kulturális harmónia szimbólumát
Miután Kambodzsában helyreállt a béke, és az ország megnyílt a világ számára, Angkor 1992 óta a világörökség részét képező templomai aranyforrássá váltak a kormány számára. Ebben az évben közel egy millió külföldi turistát várnak, ami 2000 óta hatszoros növekedést jelent. Az idén a kambodzsai látogatókkal együtt összesen két millióan fogják megnézni a régészeti emlékeket, és ez a szám az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szerint 2010-re elérheti a három milliót.
|
Békésen tűrik |
A műemlékvédők és régészek attól tartanak, hogy Angkor piaci hasznosítása (lásd Angelina Jolie Tomb Raider c. filmjét) háttérbe szorítja a helyreállítás szükségességét. Erre Phnom Bakheng a legjobb példa, amelyről minden útikönyv azt írja, hogy a templomból látható naplementét egy turistának sem szabad kihagynia. E tanácsot követve aztán turistabuszok sokasága érkezik ide, és délutánonként körülbelül 4000 koreai, japán, kínai, angol vagy más nyelvet beszélő turista árasztja el a templomhegyet rátaposva a feliratos kövekre, és figyelmetlenül bánva az ott lévő ősi szobrokkal.
|
Mindenkinek látnia kell |
A turisták miatt a templom belsejében lévő szobrok, és az alacsonyabban elhelyezkedő feliratok is veszélyben vannak: friss graffitik csúfítják a repülő mennyei nimfa és a Garuda harcosok homokkőbe vésett alakjait. A templom oldalán ráadásul homokzsákokkal kellett megerősíteni az egyik támfalat, mert a turisták azon másztak ki-be, hogy ne kelljen a meredek lépcsőkön lemenniük.
"Ez a hely a 10. században tökéletes alkotás volt, amely matematikai és vallási harmóniát tükrözött, és ahová a király és a szerzetesek imádkozni jöttek. Ma azonban nézzünk csak rá. Nem arra tervezték, hogy sok ezer ember egyszerre tartózkodjon benne. A turizmus kétélű fegyver. Azt szeretnénk, ha mindenki felismerné Angkor templomainak fontosságát, de nem így" - mondja John H. Stubbs a World Monuments Fund alelnöke.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Vita bontakozott ki Berlinben egy náci bunker sorsa miatt
- Ősi himnuszkéziratot szolgáltatott vissza Németország Lengyelországnak
- Új funkciót kapnak a Ruhr-vidék templomai
- Presztízsből tenyésztett bóbitás ludak koponyáit azonosították Brandenburgban
- Nyugati kutatókat is fogadott az NDK legismertebb középkori műhelye
- Marlene Dietrichről rendez életrajzi filmet Agnieszka Holland
- Második világháborús rohamlöveget találtak egy németországi katonai bázison
- Restaurálják és átvizsgálják I. Ottó császár magdeburgi sírhelyét
- Rendkívül gazdag kelta sírra bukkantak Németországban
- Ősi táborhely nyomaira bukkantak Izraelben 14:02
- Így változott az amerikaiak véleménye az alapító atyákról 250 év alatt 13:41
- Régészeti asszisztens képzést indít a Ferenczy Múzeumi Centrum 12:09
- 10:13
- Tizennyolc elrabolt műkincset adott vissza Svájc Nigériának 10:03
- Svéd gyarmat is létezett a későbbi Egyesült Államok területén 07:54
- Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét tegnap
- Kecskefogak oldottak meg egy évszázados vitát az ókori görög gazdálkodásról tegnap














