Teleki László

A drámaíró politikus

(1811-1861)

1811. február 11-én Pesten született, erdélyi arisztokrata családban. Apja, III. Teleki László Somogy helyettes főispánja, a hétszemélyes tábla bírája volt s írással is foglalkozott, féltestvére, a történész József az Akadémia elnöke lett. Ő a sárospataki református kollégiumban, majd a pesti egyetemen tanult, és itt tett ügyvédi vizsgát. 1831-ben a Helytartótanács, 1832-ben a Magyar Udvari Kancellária fogalmazója lett. 1833-ban a berlini egyetemen képezte magát, majd bejárta Európát, találkozott Victor Hugóval is , aki későb hatott drámájára. 1837-től Fogaras vidékének képviselője Erdélyben, 1836-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, 1844-ben választották tiszteleti taggá. Ifjúkori irodalmi becsvágyának terméke római tárgyú A kegyenc című tragédiája, s egy Szent Istvánról szóló dráma vázlata.

Később érdeklődése a politika felé fordult, a főrendiház tagjaként az ellenzék vezérszónoka lett az 1840-es, 1843-44-es és 1847-48-as országgyűléseken, szorosan együttműködött Kossuthtal. 1844-ben a Védegylet alelnöke, 1845-től a Nemzeti Kör, 1847-től az Ellenzéki Kör elnöke volt. Részt vett Deák Ellenzéki Nyilatkozata megfogalmazásában, ez közteherviselést, népképviseletet, törvény előtti egyenlőséget követelt, továbbá az ősiség eltörlését, kötelező örökváltságot kárpótlással, perszonáluniót Ausztriával és felelős magyar kormányt.

A forradalom kitörése után a Batthyányi-kormány baloldali ellenzékeként bírálta annak felemás politikáját, elítélte az olasz forradalom elleni segítségnyújtást. Ennek következménye is lehetett, hogy 1848 augusztusában a tőle szabadulni akaró Batthyányi párizsi követnek nevezte ki, de a francia kormány - bár személyét elfogadta -, osztrák nyomásra nem akkreditálta. Teleki kapcsolatokat épített ki francia radikális politikusokkal, a párizsi román és cseh emigrációval, lengyel tisztek magyarországi működését segítette elő, megpróbálta oszlatni a Nyugat tájékozatlanságát hazánkkal kapcsolatban s fegyvereket szerzett a szabadságharcnak. 1849 májusában Magyarország föderatív átalakítását javasolta Kossuthnak, egyenjogúságot követelve a nem magyar népeknek. A harcok idején és a vereség után is publicistaként küzdött hazájáért: Magyarország a civilizált emberiségért című írása 1848-ban franciául, angolul és németül, Az orosz intervenció 1849-ben németül jelent meg.

1851-ben az osztrák bíróság távollétében halálra ítélte, s jelképesen végre is hajtották az ítéletet. Teleki ekkor főleg Svájcban működött, s bár számos kérdésben nem értett egyet Kossuthtal, őt tekintette a magyar ügy vezetőjének, 1859-ben Klapkával hárman hozták létre a Magyar Nemzeti Igazgatóságot. Amikor 1860-ban Drezdában találkozott barátnőjével, az 1848-ban elözvegyült Orczy Istvánné bárónővel, a szász rendőrség lefogta s nagy nemzetközi felháborodást keltve kiadták Ausztriának.

Az új függetlenségi mozgalom gyenge idegzetű vezére

Miután Ferenc József ígéretet zsarolt ki tőle, hogy tartózkodik a politikától, nem hagyja el az országot és megszakítja kapcsolatait az emigrációval, a császár megkegyelmezett neki s szabadon engedték. 1861-ben az uralkodó meghívta a felsőházba, ezzel Teleki vállalását lejártnak tekintette, s az abonyi kerületben lett képviselő. Az általa vezetett és többségben lévő, 1848-as jogalapon álló Határozati Párt Deák Felirati Pártjánál nyomatékosabban és merevebben követelte a 48-as politikai állapotok helyreállítását. Álláspontjuk elvetette a békülés lehetőségét s szakításhoz vezethetett volna az udvarral.

Országszerte őt tekintették az új függetlenségi mozgalom vezérének, ő azonban kétségek között vergődött. Bár arra soha nem tett ígéretet, hogy lemond meggyőződéséről és hazafias törekvéseiről, külföldi lapok szószegéssel vádolták. Az is gyötörte, hogy működéséhez sokan olyan reményeket fűznek, amelyek teljesítésére nem érezte képesnek magát, s nyomasztotta a rá háruló erkölcsi felelősség súlya. Teleki érezte, hogy saját pártja többsége sem követi 49-es elveken nyugvó elképzeléseit a nemzetiségi kérdésben és a polgári demokrácia terén, inkább a kiegyezés felé hajlik, a párt vezetése a kifárasztására játszott.

Teleki gyenge idegzetű, zaklatott ember volt, a felirati vita előtti napon összeroppant és öngyilkos lett. Másnapra tervezett beszédének fogalmazványa vádakkal illeti a dinasztiát. Érezhető belőle, hogy nem volt hajlandó megtenni azt, amit pártja vezetősége várt tőle: Deák felirati javaslatának módosításokkal való elfogadását. Szabad György Miért halt meg Teleki László? című kismonográfiája a merényletet kizárja, de állítja: útban volt saját pártjának is s belehajszolták őt az öngyilkosságba. (A vizsgálat során készített fotók az elsők a magyar kriminalisztika történetében.)

Teleki írói munkásságának legmaradandóbb művét, A kegyencet 1841-ben mutatták be. A történelmi forrásokon alapuló darab a politika és az erkölcs viszonyát taglalja, egy személybe sűrítve két római történeti alak emberi-politikusi dilemmáját. A drámát Illyés Gyula átdolgozása tette előadhatóbbá, ő Teleki alakját A különc című drámájában is felidézte.

A tragikus sorsú politikus nevét viseli az 1999-ben Budapesten a Külügyi Intézet és Közép-Európa Intézet összevonásával létrehozott Teleki László Intézet, amely a magyar külpolitikát és szomszédság-politikát, a nemzetiségi kapcsolatokat elemzi.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma, Sajtóadatbank)