Ti vagytok a föld sója
2006. január 20. 12:00
A hazai sóbiznisz elismertsége
A Kárpát-medence kifejezetten gazdag sólelőhelyekben, amit már 14. század elején elismert egy névtelen szerző, aki földrajzi munkát készített Délkelet-Európáról: `az erdélyi területeken óriásiak a sóhegyek, és ezekből úgy vájják a sót, mint a követ, és elszállítják az egész országba és az összes környező országokba`.
Oláh Miklós 16. századi esztergomi érsek Hungaria című munkájában is megemlékezik a sóról: `Sok a bányászható sót tartalmazó hegy, közülük Erdélyben öt olyan van, ahol most is dolgoznak, így Vízakna, Torda, Dés, Szék, Kolozs mezővárosok mellett; Máramarosban is van egy, egy másik pedig Róna[szék] mezőváros mellett.`
A király vagy a királyné birtokain zajló termelést a sókamarák szervezete felügyelte. Az Erdélyben kibányászott sókockákat a Maroson és a Szamoson szállították a Tiszáig, ahonnét különböző királyi raktárakban tárolták. Az egyik legjelentősebb szárazföldi útvonal célja Szolnok volt. Désről indult, átkelt a Meszesi-kapun, Zilahnál északra fordult, hogy kikerülje a Túr mocsaras részeit. Majd Szalacs és (Hajdú)Szoboszló érintésével Fegyverneknél elérte a Tiszát, ahonnan Szolnok már nem volt messze. A máramarosi (Huszt, Visk, Técső) só eljuttatását nagy társzekerek segítségével tudták megoldani. Ezek elé olykor 16, vagy annál is több ökröt fogtak.
A magyar sót a bosnyákok, szerbek és a törökök is kedvelték. Nem könnyű meghatározni a középkorban kitermelt mennyiséget. Becslések szerint a 15. század közepén úgy 25-30 ezer tonna lehetett a hazai bányákból kikerülő só mennyisége.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap