Teréz anya

Agnes Gonxha Bojaxhiut, kisbirtokos albán parasztok lánya 1910. augusztus 27-én született Szkopjéban. 12 éves korában, a katolikus elemi iskola tanulójaként szólította fel egy belső hang a szegények megsegítésére. Ettől kezdve céltudatosan készült a misszionáriusi tevékenységre: 18 évesen Írországban belépett a Loreto Nővérek Rendjébe, amely akkoriban együtt dolgozott a kalkuttai érsekséggel, s felvette a Teréz nővér nevet (Lisieux-i Szent Teréz után). 1929 januárjában érkezett Kalkuttába, ahol 1937. május 24-én tette le utolsó rendi fogadalmát, megfogalmazása szerint "Jézus jegyese" lett "az örökkévalóságig", és ekkor kapta a Teréz anya nevet.

1946-ban, miközben Dardzsilingba utazott, hogy tüdőbetegségét kezeltesse, meghallotta a jézusi hívást, hogy a legszegényebbek között szolgálja őt. Indiában a mindennapos nyomor és nélkülözés olyan nagy hatással volt rá, hogy végül engedélyt kapott tanári tevékenysége feladására. 1948-ban bocsátották el rendjéből, 1949-ben felvette az indiai állampolgárságot. Egy patnai amerikai iskolában kitanulta az ápolónői munkát, s elkezdte összeszedni, ápolni, tanítani a kalkuttai utcák gyerekeit, hajléktalanjait. Ettől kezdve viselte a később egyenruhává lett jellegzetes öltözékét, a fehér szárit kék szegélycsíkokkal.

1950-ben megalapította a Szeretet Misszionáriusai katolikus irgalmasrendet és Kalkutta nyomornegyedében telepedett le. Esküjük azt jelenti, hogy a misszionáriusok nem dolgozhatnak a gazdagokért, és nem fogadhatnak el fizetséget munkájukért. A szabad szolgálat a szegényeket segíti, a közösség minden anyagi bevétele adományból származik. 1952-ben megalapította a Nirmal Hriday (Tiszta Szív) menedékhelyet a haldokló nyomorgóknak és nélkülözőknek. Hamarosan önkéntes támogatók segítették, a kalkuttai egyházi szervezetek, városi hivatalok pedig anyagilag támogatták. Létrehozott egy kórházat a súlyos betegek számára, otthont alapított az elhagyott, rosszul táplált, fizikailag vagy lelkileg sérült gyermekeknek.

Teréz anya azt a célt tűzte ki, hogy szeretetet és gondoskodást nyújtson mindazoknak, akikkel különben senki nem törődik. Világszerte elismert tekintély lett: gyógyította a betegeket, istápolta a leprásokat, közben fáradhatatlanul körbeutazta a Föld országait, rendje alapítványokkal, kórházakkal, szociális otthonokkal gyarapodott. (Magyarországon 1986-ban és 1989-ben járt, a rend magyarországi megalakítására 1989-ben nyílt lehetőség.) Mozgalma nemzetközi lett, keresztény hitben fogant életfilozófiája az egész világon a legkülönbözőbb vallási felekezetek körében talált követőkre. A "szegények angyala" által alapított irgalmasrend keretében 5000 nővér dolgozik 133 országban, 650 házban világszerte.

Teréz anya törékeny, ám határozott asszony volt, szegényei érdekében például a Vatikánban felkérte a pápát, hogy ossza fel a Szentszék javainak egy részét közöttük. A pápa által adományozott gépkocsit elárverezte, és a pénzt jótékony célra fordította. Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, ezek közül a legnagyobb az 1979-ben neki ítélt Nobel-békedíj volt a szegények és a nélkülözők, a betegek és árvák közötti emberbaráti tevékenységéért. 1971-ben VI. Pál pápától megkapta a XXIII. János-békedíjat, 1980-ban India legnagyobb polgári kitüntetését, a Bharat Ratna (India csillaga) díjat. Díszdoktora volt a római Szent Szív Katolikus Egyetemnek és a louvaini Katolikus Egyetemnek, továbbá Assisi város díszpolgára, 1989-ben az Év asszonya lett. 1992-ben albán állampolgárságot és diplomáciai útlevelet kapott, s az UNESCO díjával tüntették ki, 1996-ban pedig az Egyesült Államok díszpolgárává fogadta.

Teréz anya 1997. szeptember 5-én Kalkuttában halt meg. Már halála után két héttel felállították életnagyságú szobrát az általa vezetett rendház előtt, azóta szobra van Rómában és Albániában is. Hazájában róla nevezték el a tiranai repülőteret, majd nemzeti ünneppé nyilvánították boldoggá avatásának napját.

A már életében szentként tisztelt Teréz anya boldoggá avatási folyamata halála után két évvel, 1999. július 26-án kezdődött, miután II. János Pál pápa eltekintett az egyébként szokásos ötéves várakozási időtől. A rendszerint több évtizedig eltartó folyamat ezután is rendkívüli gyorsasággal haladt: a Vatikán 2002 októberében elismerte a boldoggá avatáshoz szükséges feltételt, majd II. János Pál pápa 2002. december 20-án lezárta a boldoggá avatási eljárást. (A katolikus egyház történetében Teréz anyát avatták boldoggá a legrövidebb idő alatt, az egyházi eljárás idejét tekintve csak Szent Ferenc előzi meg, aki halála után két évvel lett a katolikus egyház szentje.) A boldoggá avatási szertartásra 2003. október 19-én került sor, az új boldoggal kapcsolatos megemlékezések és ünnepségek napjának a pápa szeptember 5-ét ajánlotta.

(Múlt-kor/Panoráma - Perge Zita, Sajtóadatbank)