Ügyes hamisítványok lehetnek a kristálykoponyák

Száz éve faraghatták őket

A koponyák harmadik generációja nem sokkal 1934 előtt tűnt fel Sidney Burney, londoni műkincskereskedő révén. Nem tudni, Burney honnan szerezte, de nagyon hasonlít a londoni múzeumban őrzött darabhoz. 1943-ban a jómódú angol Frederick Arthur (Mike) Mitchell-Hedges vette meg. Mitchell-Hedges 1954-ben megjelent emlékiratai óta ez a harmadik generációs, 20. századi kristálykoponya maja eredetre tett szert, és számtalan Indiana Jones-szerű történet szövődött köré.

A tavaly 100 éves korában elhunyt Anna Mitchell-Hedges 60 éven át őrizte. Jelenleg az özvegy birtokában van, de 10 unokahúg és unokaöccs szeretné megszerezni. A Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya állítólag kék fényt bocsát ki a szeméből, és képes tönkretenni a számítógép meghajtóját.

Annak ellenére, hogy a kristálykoponyákat azték, tolték, mixték vagy maja eredetűnek vélik, egyik kultúrával sem mutatnak stílusbeli vagy művészi hasonlatosságot. Az aztékok és a toltékok a halálfejeket csaknem mindig bazaltból vésték ki, stukkóval fedték be és színesre festették. Ezek a darabok durvább megmunkálásúak, mint a kristálykoponyák, de természetesebbnek hatnak. A mixtékek aranyból készítettek koponyákat, pontosabban koponyaszerű arcokat. A mészkőbe vésett maja koponyák pedig gyakran a naptári napokat jelképezték.

A hamisítványok első generációja valószínűleg 1856 és 1880 között készült Mexikóban egyetlen kézműves vagy műhely munkájaként. Az 1878-as párizsi koponya átmenetet képvisel, a függőleges furat megvan benne, de már jóval nagyobb. Ezt a koponyát most alapos, a legmodernebb eszközökkel végzett vizsgálatnak vetik alá. A jövőben tehát már többet fogunk tudni az anyagáról és a koráról.

Az 1878-as párizsi koponya és az 1881-ben felbukkant Boban-Tiffany-British Múzeum-féle koponya talán már Európában készült, és csak Boban személye köti Mexikóhoz. Az 1934-es Mitchell-Hedges-féle koponya a British Múzeumban lévő koponya másolata, és valószínűleg egy igen ügyes hamisító műve. A 16 évvel ezelőtt a Smithsonianbe küldött koponya-hamisítvány méretében lényegesen eltér a többiektől: csaknem 15 kg és 25 cm. Valószínűleg Mexikóban készült nem sokkal eladása előtt. Mára már ötödik és hatodik generációs koponyák is léteznek. A legtöbb üvegből és gyantából készült.

Jane MacLaren Walsh és Margaret Sax pásztázó elektronmikroszkóppal vizsgálták meg a koponyákat, és megállapították, hogy olyan modern kőfaragó eszközökkel faragták ki őket, amelyek egyáltalán nem léteztek a prekolumbián Mezoamerikában. Azonban ezek a kristálykoponyák a nyilvánvaló problémák és kétségek ellenére mindenhol óriási sikert aratnak, a múzeumok eredetiként mutogatják őket, a kurátorok és magángyűjtők versengenek értük. Pedig túlságosan is tökéletesek és finoman megmunkáltak ahhoz, hogy a rézszerszámokkal és homokkal dolgozó prekolumbián kőfaragók kezéből kerültek volna ki.

Az igazság valószínűleg Bobannal együtt a sírba szállt. A tehetséges kereskedőnek sikerült összezavarnia a tudósokat és félrevezetnie a múzeumok kurátorait. Kétséges, de ámulatba ejtő öröksége ennek ellenére még ma is sokak fantáziáját foglalkoztatja.

1. A koponya-generációk versenye
2. Száz éve faraghatták őket