Könyvek Karácsonyra: a Múlt-kor ajánlója
2006. december 19. 14:00
Az idei karácsonyi vásárlási roham közepén a Múlt-kor a legjobb törikönyvek között válogatott, hogy megtudja, mit, mennyiért kaphatunk meg, ha a múlthoz vonzódó szeretteink könyvtárát akarjuk gyarapítani.
Diktátort a fa alá
70 millió halott |
A kötet mögött egy évtizednyi kutatómunka áll. A szerzők felkeresték és megszólaltatták Mao életének még élő, számos ismerőjét, azokat is, akik eddig némaságba burkolóztak. De az érintett kínaiakon kívül meginterjúvolták gyakorlatilag az összes külföldit is, aki valaha is érdemi közelségbe került Maóhoz. Így jött létre az eddigi leghitelesebbnek mondható Mao-életrajz, tele döbbenetes fordulatokkal.
Akit mindebből megismerhetünk, nagyon távol áll az eddigi Mao-képünktől. Korántsem csak az idealizmus vagy valalmiféle jobbító ideológia vezérli. Egyre törekszik felfelé, és útját jócskán egyengeti Sztálin, aki már a húszas évektől hol ellenfél, hol szövetséges. Mao hazug mítoszt gyárt a Hosszú Menetelésből és a Japán elleni háborúból, zsarol, mérgez és intrikál, hogy célját elérje. Márpedig 1949, azaz Kína meghódítása után a titkos cél nem más, mint a kínai világhatalom. Ezt az álmot kergeti a Nagy Kormányos, és éhen veszejt harmincnyolcmillió embert. Ha ehhez még hozzáadjuk a Mao-éra többi áldozatát, több mint hetvenmillió halottat kapunk békeidőben.
Pedáns történetírás a Vadhattyúk mesemondói hangján: a könyv szinte testközelbe hozza a közelmúlt Kínájának általunk is ismert szereplőit. Legfőképpen Mao személyiségét, aki gátlástalanul érvényesíti akaratát minden észérv ellenében. Megnyílik előttünk a maói udvartartás is, hogy tanúi legyünk az eldugott sarkokban játszódó tragédiáknak. És persze megjelenik Mao valahány felesége, szeretője és gyereke - a torzult személyiség áldozatai. Tartalmában és megközelítésében is mérföldkő ez a könyv: rengeteg újat mond a szaktörténésznek és az érdeklődő olvasónak egyaránt.
Kinek ajánljuk: Mao regényes élete a hosszú téli estékre kiváló olvasmány lehet mindazoknak, akik a huszadik század történetét diktátorok mindennapjain keresztül is hajlandók megismerni.
Olvasmány a Múlt-koron: 30 éve halt meg a nagy kormányos, Mao Ce-tung
Chang, Jung - Halliday, Jon: Mao. Az ismeretlen történet (Mao. The Unknown Story). Ford.: Frank Orsolya, Latorre Ágnes, Révész Ágota. Európa Könyvkiadó, Bp., 2006. 884 o.
Ára: 4500 Ft
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap