Elrendelték Pinochet őrizetbe vételét
2005. november 28. 11:34
Korábban
A diktatúra mindennapjai
Pinochet elnökségét ezzel párhuzamosan sokszor zavarták meg és tették bizonytalanná lázadások, és elszigetelt erőszakos zendülések. A merényletkísérletek mindennaposak voltak, ami viszont a kormányzatot csak egyre paranoiásabbá és erőszakosabbá tette.
1983 májusától az ellenzék és a szakszervezetek felvonulásokat és sztrájkokat szerveztek a rezsim ellen, ám ezzel még erőszakosabb fellépést váltottak ki a biztonsági erőkből. A legkomolyabb fellépésre 1986 szeptemberében került sor, amikor Pinochet ellen merényletet kísérelt meg a Manuel Rodriguez által vezetett Hazafias Front (FPMR), akik valószínűleg a helyi kommunista Párttal is kapcsolatban álltak. A merénylet sikertelen volt, Pinochet csak kisebb sérüléseket szenvedett.
A szavazáson azonban a "Nem" voksok aránya volt a magasabb, így következő évben nyílt elnökválasztást tartottak, kongresszusi választásokkal egybekötve. Az elnöki széket Pinochet 1990. március 11-én hagyta el. A hadsereg élén viszont egészen 1998-ig állt. Az utóbbi posztot elhagyva élethosszúságig szenátori széket kapott, amely minden olyan minisztert megillet Chilében, aki legalább 6 évig betöltött valamilyen kormányzati pozíciót. E miatt nem lehetett őt Chilében felelősségre vonni, és az ellene lefolytatott eljárás is csak Nagy-Britanniában való letartóztatása után vehette kezdetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.