Cáfolták az 1941-es tengeri szörnytámadást

Jonathan Dyer brit történész részletes forráskritikának vetette alá a több mint fél évszázada ismert történetet. A hivatalos iratok szerint R. E. G. Cox, az indiai hadsereg brit hadnagya valóban túlélte a Britannia nevű csapatszállító hajó 1941. márciusi elsüllyesztését. Cox és társai öt napig hánykolódtak egy mentőtutajon, mielőtt megmentették volna őket, az incidens során pedig az egyik katonát a nyílt vízen valóban elragadta egy tengeri élőlény.

A hadnagy tizenkilenc évvel később, egy 1960-as interjúban már azt állította, hogy egy óriáskalmár ragadta el a társát, és őt magát is megtámadta, bizonyítékként pedig a testén lévő hegeket és a korabeli sajtómegjelenéseket mutatta fel. A történész által most előásott 1941-es eredeti újságcikkek azonban egyáltalán nem támasztják alá ezt a narratívát.

A mentést követően mindössze hét hónappal, a News Chronicle-nek adott interjújában Cox még arról beszélt, hogy egy „csípős polip”, egy cápa, majd egy mantarája támadt rájuk – biológiai képtelenségeket állítva, hiszen a polipok nem csípnek, a mantaráják pedig planktonnal táplálkoznak, nem jelentenek veszélyt az emberre.

Egy hónappal később, az Illustrated London News cikkében már az szerepelt, hogy Cox sebeit egy portugál gálya (egy rendkívül erős mérgű, hosszú tapogatókkal rendelkező medúzafaj) okozta, amelynek csípése „egymillió méhszúráshoz” hasonlított. Két további túlélő és egy spanyol kórházi ápoló szintén medúzatámadásokról számolt be. A kutatás rávilágít, hogy a fizikai traumáktól és az extrém pszichológiai tehertől szenvedő katona története folyamatosan formálódott az évek során.

A tengeri szörnyek mítosza a modern kultúrában

Az óriáskalmárok, amelyek akár a tizenhárom méteres hosszúságot is elérhetik, évszázadokon keresztül a tengeri folklór legrettegettebb szörnyetegeinek (mint például a skandináv mitológia Krakenje) szolgáltattak alapot. A modern tudomány mára egyértelműen bizonyította, hogy ezek a mélytengeri ragadozók kizárólag a sötét, nagy nyomású óceáni mélyben vadásznak, a vízfelszín közelébe csak haldokolva vagy sérülten kerülnek, így a hajótöröttek elleni felszíni támadásuk fizikailag is valószínűtlen.

A történész szerint az óriáskalmár motívuma csak 1960-ban, Frank W. Lane Kingdom of the Octopus (A polipok királysága) című, a lábasfejűek veszélyeit eltúlzó tudománynépszerűsítő könyvében került be Cox történetébe.

A legenda a kései hidegháborús időszakban önálló életre kelt: Bernard Heuvelmans, a kriptozoológia (kitalált vagy rejtőzködő állatok kutatása) atyja tényként kezelte, Arthur C. Clarke az 1980-as években televíziós sorozatot (Mysterious World) épített rá, Peter Benchley (a Cápa írója) pedig az 1991-es, Bestia című regényében történelmi kontextusként hivatkozott rá.

Dyer kutatása így talán most hivatalosan is lezárja a tengerészettörténet egyik legkitartóbb, egy traumatizált háborús túlélő elbeszéléséből és a popkultúra szenzációhajhászásából született huszadik századi mítoszát.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2012

• Öveges professzor, mindenki fizikatanára
• Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
• A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
• Vietnam öröksége - Irak árnyéka
• Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
• Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
• Variációk Fidel Castro likvidálására
• Kossuth „búcsúja” prózában és versben
• Megmentésre váró hungarikumok