Szerelmes uralkodók

Bibliai király fejszobrát találhatták meg régészek Izraelben

2018. június 11. 15:08 MTI

Egy uralkodó fejének mintegy háromezer éves szoborábrázolására bukkantak régészek Izraelben – jelentette a Háárec című napilap honlapja. A fején diadémot viselő, öt centiméteres nagyságú alkotás különlegesen ritka figurális ábrázolás, és a szakemberek szerint egy korabeli uralkodó vonásait hordozhatja.

Fejszobor

A régészek szerint a lelet az i.e 9. századból való, és eddig soha nem került elő hasonló, a bibliai királyok korának valamely szakállas uralkodóját mintázó szobrocska, amely ráadásul kiváló állapotban maradt fenn, noha szakállának egy töredéke hiányzik.

A régészek abban bizonyosak, hogy királyt ábrázol a festett figura, de abban meglehetősen bizonytalanok, hogy melyik királyság mely királyát. A lelet tavaly került elő Izrael északi, libanoni határánál, a Metula nevű városka közelében, ahol a Királyok könyvében is említett egykori Ábél-Bét-Maakát nevű város maradványait tárják fel.

Ezt a helyet már a tizenkilencedik században azonosították az archeológusok a település régi nevét megőrző Abil al-Kamh nevű arab falunál. Az i. e. kilencedik században ez a terület három királysággal volt határos: keleten a damaszkuszi székhelyű arámiakkal, nyugaton a Türosz nevű föníciai város földjeivel, délen pedig az izraeli királysággal, amelynek ebben a korban Szamária volt a fővárosa.

A különleges szobrocskát Jeruzsálemben az Izraeli Múzeumban fogják kiállítani.

A figurát üvegszerű fajanszból készítették, amelyet gyakran használtak az ókori Egyiptomban és a Közel-Keleten ékszerek, valamint kis emberi és állati alakok megformálására.

„Közel-keleti uralkodóként azonosításához kulcsfontosságú nyom volt igen érdekes frizurája” – nyilatkozta a régészek vezetője, a jeruzsálemi Héber egyetem tudósa, Naama Jahalom-Mak.

Haját vastag copfokban fülét betakarva hátrafogták, és egy csíkos arany diadémmal rögzítették a fonatokat. Éppen úgy, ahogy az egyiptomi kortárs alkotók a szomszédos szemita közel-keleti népek hajviseletét ábrázolták.

Radiokarbonos kormeghatározással csak a századot tudták pontosan megállapítani, és így nem lehet tudni, hogy melyik i. e. kilencedik századi királyról mintázhatták a szobrocskát: Ben Hadad vagy Hazael Damaszkuszból, esetleg Ahab vagy Jehu Izraelből, netán Itobaal Türoszból, mind esélyes jelölt lehet, és mind szerepelnek a Bibliában.

Egyelőre azt sem tudják, hogy egy nagyobb szobor egy részletét, vagy önálló alkotást találtak-e, de tovább folytatják az ásatásokat, és remélhetőleg a jövőben sikerül majd megválaszolni a felmerült kérdéseket.

2018. nyár: Szerelmes uralkodók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!