Bejelentés nélkül érkezett egy német tengeralattjáró 1916-ban az Egyesült Államokba

Száztíz évvel ezelőtt, 1916 őszén egy U-53-as tengeralattjáró kötött ki Rhode Islanden. Az incidens, bár hivatalosan békés látogatásnak indult, valójában a Német Császárság megfélemlítési kísérlete volt, amely a várakozásokkal ellentétben csak felgyorsította az Egyesült Államok hadba lépését.

1916. október 7-én az U-53-as német tengeralattjáró Hans Rose parancsnok vezetésével bejelentés nélkül hajózott be a rhode island-i Newport kikötőjébe, amely az amerikai haditengerészet atlanti rombolóflottájának bázisa volt. A nemzetközi semlegességi törvények értelmében a hadviselő felek hajói huszonnégy órát tölthettek semleges kikötőkben utánpótlás vagy javítás céljából.

A német tiszt azonban nem kért logisztikai segítséget az amerikai parancsnokoktól, csupán egy levelet kívánt feladni hazájába. A hajó rövid tartózkodása alatt a helyi polgárok és az amerikai haditengerészet tisztjei, köztük Albert Gleaves ellentengernagy is látogatást tettek a fedélzeten. A váratlan esemény komoly riadalmat keltett, a helyi vezetők és a washingtoni döntéshozók folyamatosan táviratokban egyeztettek a teendőkről.

A küldetést a német tengeralattjáró-flotta parancsnoka, Hermann Bauer tervezte meg, és II. Vilmos német császár hagyta jóvá. A politikai vezetés abból a feltételezésből indult ki, hogy az amerikai haditengerészeti támaszpont megközelítése kellően megfélemlíti az Egyesült Államokat ahhoz, hogy kimaradjon az európai konfliktusból.

Ebben az időszakban az amerikai gyárak jelentős mennyiségű fegyvert és hadianyagot állítottak elő, amelyet teherszállító hajók juttattak el az antanthatalmaknak, elsősorban Franciaországnak, Nagy-Britanniának és Oroszországnak. A német haditengerészet tengeralattjárói ezért folyamatosan vadásztak a hadi csempészárut szállító kereskedelmi hajókra a nyílt vizeken.

A tengeralattjáró-háború szabályai a konfliktus korai szakaszában korlátozás nélkül érvényesültek, ez azonban 1915-ben, a brit RMS Lusitania utasszállító elsüllyesztése után megváltozott. A 128 amerikai állampolgár életét követelő támadás után a Német Császárság mérsékelte a tengeri műveleteket, a hajókat a rakományjegyzékek ellenőrzése után, a személyzet mentőcsónakba szállását követően süllyesztették el.

Samuel J. Cox nyugalmazott ellentengernagy, az amerikai Tengerészeti Történeti és Örökségvédelmi Parancsnokság igazgatója rámutatott, hogy az amerikai közvéleményt komoly feszültséggel töltötte el a teherszállítók elsüllyesztésének híre, különösen azért, mert egyes támadások az Egyesült Államok partjaihoz közel történtek.

Az U-53-as a newporti látogatás másnapján elhagyta az amerikai felségvizeket, majd a Nantucket világítóhajó közelében öt teherszállítót tartóztatott fel és süllyesztett el. A közelben állomásozó amerikai rombolók összesen 216 túlélőt mentettek ki a brit, kanadai, holland, norvég és amerikai hajókról.

A propagandaakció végül az eredeti tervekkel ellentétes hatást váltott ki a társadalomban. A megfélemlítés helyett az incidens megerősítette azokat a vélekedéseket, amelyek szerint a német jelenlét közvetlen fenyegetést jelent az Atlanti-óceánon, és az izolacionista politikát folytatókat is álláspontjuk felülvizsgálatára késztette. A Német Császárság 1917-ben visszatért a korlátlan tengeralattjáró-háborúhoz, az Egyesült Államok pedig egy évvel a kikötői incidens után hadat üzent. 

Hans Rose később a háború egyik legeredményesebb parancsnokává vált, nyolcvanegy hajót süllyesztett el, köztük a USS Jacob Jones amerikai rombolót is, amelynek tisztjei korábban Newportban még vendégeskedtek a tengeralattjáróján.