Az utolsó jégkorszak után hamarabb népesültek be újra a Brit-szigetek

2026. május 15. 10:42

Az eddigi tudományos konszenzusnál közel ötszáz évvel korábban, mintegy 15 200 évvel ezelőtt térhetett vissza az ember a Brit-szigetek területére az utolsó jégkorszak visszahúzódását követően. A radiokarbonos kormeghatározás finomhangolása és a walesi Llangorse-tó üledékének elemzése bizonyította, hogy a régióban egy hirtelen nyári felmelegedés a vártnál korábban tette élhetővé a környezetet, utat nyitva a rénszarvas- és lócsordákat követő korai vadászó-gyűjtögető közösségek számára.

A korábban feltételezettnél ötszáz évvel hamarabb népesültek be újra a Brit-szigetek

A kutatók a késő felső paleolitikum (Kr. e. 12 000 – 9000) időszakának migrációs mintázatait vizsgálták. Korábban a tudományos központok úgy vélték, hogy Északnyugat-Európában a jelentős klímajavulás mintegy 14 700 évvel ezelőtt következett be, és az emberi populáció csak ezt követően tért vissza a Brit-szigetekre. A kora kétezres években finomodó kormeghatározási módszerek azonban anomáliát mutattak: az emberi maradványok és leletek (például a Wye-völgyi barlangból) régebbiek voltak, mint a feltételezett felmelegedés időpontja.

A rejtély megoldását a dél-walesi Llangorse-tó fenekén megőrződött, 19 ezer évet felölelő üledékrétegek vizsgálata hozta el. A fosszilis pollenek, a kémiai markerek és az ősi nyári hőmérséklet indikátoraként szolgáló árvaszúnyogok (chironomidák) maradványainak elemzése kimutatta, hogy Dél-Britannia éghajlata a kontinens többi részétől eltérően melegedett. A nyári átlaghőmérséklet már 15 200 évvel ezelőtt hirtelen, mindössze néhány évtized alatt 5-7 °C-ról 10-14 °C-ra ugrott.

Ez a korai, intenzív felmelegedés megváltoztatta a flórát és a faunát. A jégtakaró visszahúzódásával párhuzamosan kiterjedt füves puszták (tundrák) jöttek létre, amelyek mágnesként vonzották a legelő állatokat. A régészeti adatok szerint a térségben mintegy 15 500 évvel ezelőtt kezdtek elszaporodni a rénszarvasok és a vadlovak. Az emberi populáció – kihasználva, hogy a Brit-szigetek ekkor még szárazföldi összeköttetésben (az úgynevezett Dogger-földön keresztül) álltak az európai kontinenssel – ezen csordák vonulási útvonalait követve hatolt be az újonnan élhetővé vált, északnyugati területekre.

A pleisztocén kor végén az emberi túlélési stratégiákat érzékenyen és azonnal befolyásolták a regionális éghajlati ingadozások. Északnyugat-Európa az utolsó glaciális maximum után több drasztikus, olykor csak évtizedekig tartó hideg-meleg perióduson ment keresztül, amelyek során a populációk folyamatosan feladták, majd újra benépesítették a peremterületeket. A jelenlegi kutatás igazolja, hogy a túléléshez és a tömeges migráció megindulásához elegendő volt a nyári hőmérséklet viszonylag mérsékelt, de tartós megemelkedése is, ha az garantálta a prédaállatok jelenlétét.

A szakértők szerint a pleisztocén kori klímamigráció pontosabb megértése nemcsak a történelem, hanem a jelenkor számára is releváns modellként szolgálhat annak előrejelzésére, hogyan reagálnak a modern emberi populációk a globális éghajlatváltozás okozta gyors környezeti átrendeződésekre.