Az ismeretlen rabszolgakereskedelem: „feketerigózás” a Csendes-óceánon
2019. január 23. 17:44 Múlt-kor
A hétköznapokban gyakran említésre kerül, így széles körben ismert az újkori rabszolgaság atlanti-óceáni rabszolga-kereskedelmének mértéke és brutalitása – Afrikából a jelenlegi számítások szerint a 16.-tól a 19. századig mintegy 12 millió embert vittek hajókon az amerikai kontinensre és a karibi szigetvilágba. Igen ritkán van azonban szó arról, hogy rabszolgaság létezett az európai gyarmati hatalmak csendes-óceáni birtokain is, az itt erőszakkal dolgoztatott embereket pedig nem Afrikából, hanem e térségből gyűjtötték, a 19. század közepétől egészen a 20. századig. A gyakorlatot angolul a „blackbirding”, azaz „feketerigózás” kifejezéssel illették.
Korábban
A „feketerigózás” elsődleges célja az volt, hogy a csendes-óceáni területeken létrejött cukornádültetvények műveléséhez legyen elegendő olcsó munkaerő – ez legfőképpen az ausztráliai Queenslandet, valamint Fidzsit, Új-Kaledóniát és Szamoát jelentette. A rabszolgákat főként átveréssel és emberrablással szerezték – A kereskedők úgy tettek, mintha egyszerű idénymunkásokként szerződtetnék őket, azonban a szerződések feltételeit végül nem tartották be. Ha szerződéssel nem sikerült tőrbe csalni a különféle szigetek lakóit, egyszerűen fegyverrel kényszerítették őket, hogy szálljanak fel a hajókra.
A rabszolgasorsra jutottakat általában kanakának nevezték, amely szó embert vagy férfit jelent hawaii nyelven. A gyakorlatban rabszolgaként bántak velük, miközben hivatalosan szerződéses munkásokként voltak számon tartva. Számos vita zajlott már és zajlik arról, hogy a kanakákat valóban lehet-e rabszolgáknak nevezni, mivel kaptak fizetséget – ez a fizetség azonban messze elmaradt az európai munkásokétól.
A legtöbb, a témában készült tanulmány szerint a kanakák első évükben évi hat angol fontnyi pénzt kaptak, amely összeget 40 évre rögzítettek, az infláció figyelmen kívül hagyásával. Mivel a Brit Birodalom területén eddigre már tilos volt a rabszolgatartás, a minimális fizetséggel már legális volt az ahhoz egyebekben igen hasonló gyakorlat.
A „feketerigózás” voltaképpen eufemizmusként jött létre a rabszolgaságra, mivel ahhoz nagyon hasonló körülmények között tartották a munkásokat. Egy kanaka leszármazottja elmondta, nagyapja arról mesélt neki, hogy „amint megérkeztek a szigetre, azt mondták nekik, nem beszélhetnek többé anyanyelvükön, és testi fenyítéssel büntették az engedetleneket”. Emellett ugyanúgy szegregálták őket a helyi társadalomtól, ahogy azt a rabszolgákkal tették korábban.
A „feketerigózás” mint ilyesfajta kifejezés nem csupán a Csendes-óceánon létezett – elterjedtté vált az Egyesült Államokban is, miután a Brit Birodalomban betiltották a rabszolgaságot (és ezzel megszűnt az atlanti-óceáni rabszolga-kereskedelem), azonban az Egyesült Államok déli tagállamaiban még legális volt. A rabszolgatartóknak új források után kellett nézniük, így az északi, nem rabszolgatartó államok felé fordult a tekintetük: az ide szökött rabszolgákat, illetve a szabadnak született feketéket rabolták el, illetve verték át és vitték délre, ahol rabszolgasorba kerültek.
A legtöbb esetben más feketéket bíztak meg a feladattal, mivel azok jobban a gyanútlan északi feketék bizalmába tudtak férkőzni, mint bármely fehér ember. A rabszolgatartóknak segítő feketéknek sokszor nem volt választásuk – vagy maguk is rabszolgák voltak, vagy szabad fekete, illetve kevert származású emberként is rá voltak szorulva a túlélés érdekében a jutalomra, amelyet a rabszolgatartóktól, illetve -kereskedőktől kaptak az átvert vagy elrabolt emberekért.
Az Egyesült Államokban a rabszolgaság Lincoln elnök általi 1863-as betiltásával minden lehetőség megszűnt az efféle gyakorlatra, azonban a feketék gazdasági viszonyai és munkavállalási lehetőségei mindannyiuk szabaddá válása után is igen kilátástalanok maradtak – a legtöbb volt rabszolga továbbra is volt gazdáinak földjén dolgozott, fizetségét pedig a termény egy részeként kapta –, azonban a „feketerigózás” megszűnt, mivel nem maradt legális piaca.
A brit parlament 1872-ben szavazta meg – a Csendes-óceánon folyó események miatti növekvő közfelháborodás hatására – a „Csendes-óceáni Szigetlakók Védelméről” szóló törvényt, amely az itteni „feketerigózást” volt hivatott megszüntetni. A gyakorlatban azonban elmondható, hogy a 20. században is folytatódott, némileg enyhébb körülmények között: a „toborzóhajókon” kötelezően voltak hivatali ügynökök, akik felügyelték a munkások összegyűjtésének törvényességét, és magát a toborzást is szigorúbb engedélyekhez kötötték. A brit fennhatóság alatt álló szigeteken pedig folyamatos járőrözés kezdődött, amely szintén az emberhez méltóbb munkakörülmények betartatását célozta meg. Hosszú időbe telt azonban, mire a munkások körülményei valóban különbek lettek a rabszolgákétól.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- 10:13
- Tizennyolc elrabolt műkincset adott vissza Svájc Nigériának 10:03
- Svéd gyarmat is létezett a későbbi Egyesült Államok területén 07:54
- Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét tegnap
- Kecskefogak oldottak meg egy évszázados vitát az ókori görög gazdálkodásról tegnap
- Ritka kutyasírok kerültek elő egy több mint ezer éves andoki településen tegnap
- 1,8 millió éves elefántfogra bukkant egy 11 éves kisfiú Angliában tegnap
- Ausztrália visszaszolgáltatott Olaszországnak egy illegálisan kivitt ókori vázát tegnap
