Az Enigma feltörése után sem állhatták minden német lépés útját a britek
2022. október 14. 08:57 Múlt-kor
Korábban
Az Enigma
A holland Hugo Koch 1919-ben fejezte be különleges rejtjelezőgépe első változatát, amelyet aztán a német Arthur Scherbius dobott piacra 1923-ban.
A szerkezetet eredetileg tisztán kereskedelmi célra szánták, azonban 1928-ra felismerte az újrafegyverkezésre készülő német haderő, hogy katonai célra felbecsülhetetlen értéke lehet. A Reichswehr megvásárolta a készüléket, és további fejlesztését a legnagyobb titokban végezte.
Az Enigma rejtjelezőgépet különböző változatokban 1928-tól a II. világháború végéig használták a német fegyveres erők.
A végső, második világháborúban használt formájában az Enigma egy billentyűzettel, egy csatlakozólappal, három vagy négy forgótárcsával, két statikus tárcsával, illetve egy felvillanó égőket tartalmazó álló táblával rendelkezett.
A rendkívül komplex belső kábelrendszer segítségével ötféle változón keresztül rejtjelezte az üzeneteket: a) a forgótárcsák belső kábelein keresztül, b) azáltal, hogy a tárcsák közül melyiken ment keresztül az adott jel, c) a tárcsák sorrendjén (balról jobbra miként helyezkedtek el egymáshoz képest), d) a tárcsák (forgó) peremének adott pillanatbéli helyzetén, illetve e) a tárcsák egymáshoz való kábelcsatlakozásain keresztül.
Az Enigma gépek „alapbeállítását” általában naponta egy adott időpontban változtatták, és egy „kulcsbeállítás” előzte meg az egyes üzeneteket is. Ezáltal a fogadó gép dekódolni tudta a feladó gép által küldött üzeneteket oly módon, hogy a begépelt betűk a függőleges táblán a rejtjelezett megfelelőjükként villantak fel.
Az Enigmával rejtjelezett üzeneteket a németek feltörhetetlennek tartották. A változók száma olyannyira magas volt, hogy a sikeres megfejtés esélye 150 trillió (az egymillió harmadik hatványának 150-szerese) volt.
Minden egyes lehetséges beállítás végigpróbálása, percenként egy beállítással tovább tartott volna, mint a világegyetem jelenlegi ismereteink szerinti kora.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Mentés helyett a szemtanúkat fenyegették a hatóságok a gyermeknapi hajókatasztrófa után tegnap
- Rangos zenei díjat nyert Pittsburghben az Országos Széchényi Könyvtár tegnap
- A székely és más magyar hagyományokat bemutató néprajzi élménypark épül Csíksomlyón tegnap
- A nagyhatalmak diktáltak a Balkán-félszigetet újra felosztó konferencián tegnap
- A mindennapi apróságokat emelte kozmikus távlatba Károlyi Amy költészete tegnap
- Századik születésnapját ünnepelte a hidegháború csillapítója, Henry Kissinger tegnap
- Szentektől kapott látomásai vezették Jeanne d'Arcot, az orléans-i szüzet tegnap
- Kedvenc keddi sorozataink — megjelent a Múlt-kor nyári száma tegnap