Könyv jelent meg a huszadik század eleji bukaresti lakásépítésekről

Október végén új, bővített kiadásban jelent meg Andrei Răzvan Voinea történész kötete, amely a 20. század első felének bukaresti állami lakásépítési programjait és azok társadalmi hatásait elemzi. A Bukaresti Egyetem szakértőjének építészettörténeti és szociológiai kutatása rámutat, hogy az eredetileg a munkásosztály lakhatási válságának enyhítésére indított neoromán stílusú építkezések végül az állami tisztviselői réteg politikai lojalitásának megvásárlását szolgálták.

A kutatás középpontjában az 1908-ban alapított Olcsó Lakások Községi Társasága (Societatea Comunală pentru Locuințe Ieftine) áll, amely egészen 1948-as kommunista feloszlatásáig határozta meg a román főváros várostervezését. A szervezet a négy évtized alatt huszonöt bukaresti negyedben – többek között a Grivița, a Floreasca és a Lacul Tei városrészekben – összesen több mint négyezer lakást épített fel.

Az épületegyüttesek tervezésekor az akkori modern európai urbanisztikai elveket, különösen az angol eredetű kertváros-koncepciót vették alapul, amely a zöldterületekkel körülvett, élhető egyéni házakat preferálta. A masszív téglaépületek jellegzetes neoromán építészeti elemeket kaptak, miközben a negyedeket megfelelő szociális és kulturális infrastruktúrával is ellátták. A történész ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az évi mintegy száz lakás felépítése matematikailag sem volt elegendő a folyamatosan duzzadó főváros lakhatási válságának kezelésére.

Az építészeti sikerek mögött a kutatás komoly társadalmi egyenlőtlenségeket és politikai manipulációt tárt fel. A reformot eredetileg a munkásosztály nyomornegyedeinek felszámolása és az ott pusztító tuberkulózis megfékezése érdekében indították el. A gyakorlatban azonban a lakások építési költsége és vételára olyan magas volt, hogy a fizikai munkások kiszorultak a programból. A házak túlnyomó többsége a középosztály és az állami bürokráciában dolgozó hivatalnokok kezébe került, ami a korabeli szocialista ellenzék éles kritikáját is kiváltotta. A történész elemzése szerint a lakásosztás a mindenkori román kormányzatok tudatos politikai eszközévé vált, amellyel a köztisztviselők lojalitását próbálták garantálni az államapparátus iránt.

A könyv 2018-as első kiadásához képest a mostani, bővített verzió több mint hatszáz újonnan digitalizált korabeli cikk és eddig ismeretlen levéltári dokumentum elemzésével gazdagodott. A kutatás nemcsak a lakóházakra terjedt ki, hanem a Társaság által épített mintegy harminc jelentősebb bukaresti középület – köztük a Foișor Kórház – építéstörténetét is feldolgozta. A történelmi elemzés mellett a monográfia gyakorlati haszonnal is bír: az újonnan feltárt eredeti tervrajzok és levéltári iratok közvetlen segítséget nyújtanak a ma is álló műemléképületek jelenlegi tulajdonosainak a szakszerű felújítási és állagmegóvási munkálatokhoz.

A román főváros 20. század eleji lakhatási válsága a gyors iparosodás és a masszív belső migráció közvetlen következménye volt. Az első világháborút és Nagy-Románia létrejöttét követően Bukarest népessége robbanásszerű növekedésnek indult, amit a hagyományos építőipar és a várostervezés nem tudott követni. A helyzetet a két világháború közötti gazdasági válságok, majd az 1940-es pusztító vranceai földrengés tovább súlyosbította. Míg a tehetősebb polgárság a belváros modernista és art deco stílusú bérpalotáiba költözött, a munkások a város peremén kialakuló, infrastruktúra nélküli nyomornegyedekben (mahalákban) zsúfolódtak össze.

Az Olcsó Lakások Községi Társaságának története az állami beavatkozás korlátait és ellentmondásait példázza egy gyorsan kapitalizálódó, de erős társadalmi feszültségekkel küzdő kelet-európai államban. A program az 1948-as kommunista hatalomátvétel után ért véget, amikor a magántulajdonra és kertes családi házakra épülő modellt felváltotta a szovjet típusú, tömeges panelépítészet.

A korai kertvárosi negyedek azonban túlélték a kommunista rendszer városrendezési (szisztematizálási) pusztításait, és a házak többsége generációkon át ugyanazon családok birtokában maradt. A történész szerint ezek a ma is álló, műemléki védelem alatt álló épületegyüttesek a korabeli lakásminőség és a tudatos várostervezés ritka, máig működő példái Bukarestben.