A magyar futball első lefilmezett bunyója és a 11 milliárdos gigaberuházás
A vadonatúj Műjégpálya, egy látványos agárverseny, Ferenc József azóta elveszett halotti maszkja és focisták véletlenül rögzített verekedése volt száz éve a filmhíradó témája, sőt Rabindranath Tagore is ekkor járt Balatonfüreden. A felvételeket a Nemzeti Filmintézet tette közzé a Ma 100 éve - Régi idők híradói című dokumentumsorozat legújabb epizódjában.
- A Nemzeti Filmintézet archívumából 1926 novemberi, felújított mozgóképes híradások kerültek a nyilvánosság elé.
- A felvételeken a városligeti Műjégpálya felavatása és Rabindranath Tagore balatonfüredi látogatása is szerepel.
- A mozgóképek megörökítették Ferenc József elpusztult halotti maszkját és egy futballmérkőzés verekedését is.
A Nobel-díjas indiai költő 1926 novemberében beteg szívét jött gyógyítani Balatonfüredre, ahol egy hársfát ültetett el gyógyulása emlékére. Akkor még senki sem sejtette, hogy három évtizeddel később, 1956 októberében a Tagore sétányon, amikor majd a költő szobrát leplezik le indiai politikusok, milyen nagy történeti értéke lesz ennek az azóta HD-ben beszkennelt filmfelvételnek.
Szintén HD-ben látható most a legkorábbi mozgóképfelvétel a budapesti Műjégpályáról, melyet hosszú gigaberuházást követően avattak fel a Városligetben. A 11 milliárdos projektet nem az állam, hanem vagyonos pesti polgárok és a Budapesti Korcsolyázó Egylet tagjai finanszírozták, akik a versenyszerű magyar jégsport felvirágzását remélték ettől a korszerűsítástől. A városligeti korcsolyapálya mesterségesen előállított jege alatt hatvankilométernyi csőrendszer hűtötte a vizet, amelyet húszfokos melegben is képes volt jéggé fagyasztani. Így az európai szinten is az egyik első műjégen már nem volt többé időjárásfüggő a korcsolyázás.
A húszas évek közepének gazdasági fellendülése a novemberi filmriportokban is megjelenik. Érdekes képeket látunk két újpesti nagyberuházásról: egy többemeletes, ma is álló szakiskola építéséről és a Mátyás téri városi házak bokrétaünnepéről. Egy vadonatúj budai villát is láthatunk a híradóban, melybe épp akkor költözik be a Nemzeti Színház egyik örökös tagja, aki épp akkor tért haza amerikai turnéjáról. Ócsa mellett egy pusztán, agarakkal rendezett nyúlvadászat látványos képei következnek ezután, majd pedig egy nem kevésbé izgalmas inzultus, amit az operatőrnek véletlenül sikerült felvennie a Fradi-pályán. Minden bizonnyal ez a magyar sporttörténet első filmre vett bunyója, amit egy durva szabálytalanság előz meg, közvetlenül a kapu előtt.
Ez is érdekelhet
A hónap végére esett Ferenc József, az utolsó előtti magyar király halálának tízéves jubileuma, amire látványos rendezvénysorozattal emlékezett a politikai elit. Az ünnepségeknek talán leglátványosabb része volt az az aktus, amikor a Nemzeti Múzeum kupolatermében közszemlére tették az akkor frissen megszerzett királyereklyét, Ferenc József halotti maszkját, amit nagy anyagi áldozat árán egy bécsi szobrásztól sikerült megvásárolni. A Nemzeti Múzeum ettől kezdve minden év novemberébe kiállította az ereklyét, amelyből csak egy létezett, s amelynek végül Budapest ostroma idején veszett nyoma, amikor a Múzeum kőtárában kiütött tűz elpusztította Kazinczy Ferenc és Jászai Mari halotti maszkját is.