Alekszej Sztahanov, a szovjet bányászszupersztár

1935 decemberében a Time magazin az ünnepelt szovjet munkással, Alekszej Sztahanovval a címlapján jelent meg. Sztahanov ekkoriban lett a termelés folyamatos növelése érdekében indított, róla elnevezett mozgalom kirakatembere. Bejárta a Szovjetuniót, új állást és lakást kapott, és sokáig igazi sztárnak számított hazájában, élete utolsó húsz évében azonban az alkohol rabjává vált. 

Ismeretlenségből a rivaldafénybe

„Szerette a munkáját, és minden, amit elért, a saját keze munkájának, tehetségének és állhatatosságának köszönhette” – jellemezte apját Violetta Sztahanova, Alekszej Sztahanov lánya. Sztahanov a Donyec-medencében dolgozott szénbányászként, azonban munkahelye a norma teljesítése tekintetében leginkább lefelé lógott ki a sorból a régióban. „Nagyon erős volt benne a versenyszellem. Folyton azon gondolkodott, hogyan növelhetné a bánya termelékenységét, és végül egy briliáns ötlettel állt elő” – fejtette ki Violetta.

Sztahanov javasolta, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően a munkások ne vegyenek részt a munkafolyamat minden fázisában, hanem külön-külön végezzék a szénfejtést, a szén csillére rakását és a dúcolást, egy embernek pedig a csilléket vontató pónik vezetése legyen a feladata. Sztahanov emellett csákány helyett elkezdett különleges felkészültséget igénylő, több mint 15 kilós bányászati fúrót használni. A munkás még egy tanfolyamon is részt vett, hogy megtanulja megfelelően kezelni a szerkezetet. Bár feletteseinek komoly kétségei voltak afelől, hogy módszere valóban működőképes lehet-e, Sztahanov végül még a helyi párttitkárt is meggyőzte, hogy adjon egy esélyt az ötletnek.

1930. augusztus 30-án este tíz órakor Alekszej Sztahanov három kollégája, valamint a párttitkár és egy helyi újságíró kíséretében lépett be a bányába. Hat órával később diadalmasan bejelentette, hogy ez idő alatt a norma tizennégyszeresét, 102 tonna szenet sikerült kitermelnie. A férfi azonnal a figyelem középpontjába került. Egy nőkből álló delegáció virágokkal köszöntötte a szocialista munka hősét, egy helyi lap leközölte Sztahanov történetét, Szergo Ordzsonikidze nehézipari népbiztos pedig még magát Joszif Sztálint is tájékoztatta az emberfeletti teljesítményről. Nem sokkal később már az SZKP hivatalos lapjában, a Pravdában is dicsérő cikk jelent meg a Sztahanov-módszerről. Miután Sztálin is rábólintott,  az új eljárás az egész Szovjetunióban elterjedt. 

„Édesapám egy kis, bútorozott lakást, valamint egy közlekedésre is alkalmas lovat kapott kocsival jutalmul, mivel ekkoriban nem nagyon voltak autók. Különösen a lóra volt büszke” – magyarázta Sztahanov lánya. Violetta azonban felidézett egy olyan, apjától hallott történetet is, amely azt mutatja, hogy nem minden munkatársa volt boldog az elképesztő eredmények láttán. „Egy alkalommal helyi munkások késsel fenyegették meg apámat. »Miért akarsz még több normát ránk erőltetni? Nagyon jól megvoltunk a kezdeményezéseid nélkül« – mondták neki, de Sztahanovnak végül sikerült leráznia őket.

Az élmunkás az SZKP védnöksége alatt elkezdte járni az országot, és mindenhol nagy számú közönség előtt mutatta be forradalmi módszerét. Magánélete eközben megváltozott. Mivel barátnője (sohasem kötöttek házasságot), a cigány származású Jevdokija nehezen tudta elviselni, hogy partneréből celeb lett, elhagyta egy másik férfiért. Két gyereküket a férfire hagyta, mivel úgy vélte, híres apjuk mellett talán könnyebb életük lehet majd. 

Külünös házasságtól a szomorú végkifejletig

Az országot járó Sztahanovnak persze nem kellett attól félnie, hogy egyedül marad, mivel gyakorta keltette fel a nők figyelmét. Egy alkalommal egy harkovi iskola tanulói adtak egy koncertet a férfi tiszteletére, amikor egyszer csak a színpadra lépett a nála közel 17 évvel fiatalabb Galina Bondarenko. Sztahanov teljesen elvesztette a fejét a mindössze 14 éves lány láttán, és nemsokára elvette feleségül. Az új feleség tanult, de szegény családból származott. Az esküvő után Galina visszament az iskolába, és folytatta tanulmányait. „Édesapám rajongott érte. Édesanyám érzéseire viszont nem a szerelem a legjobb kifejezés. Inkább tisztelte, mint az idősebb embereket. Nem hiszem, hogy szenvedélyesen szerette volna, úgy, mint ahogy sok nő szereti a férjét” – fejtette ki szülei kapcsolatáról Violetta. 

Sztahanov Szovjetunió-szerte több ezer támogatót szerzett módszerének, 1935 novemberében pedig Moszkvában a róla elnevezett Sztahanov-mozgalom első konferenciáját is megtartották, ahol egy új szó is született: a rendkívüli munkabírású emberre használt sztahanovista. Boldog munkások ezrei küszködtek a könnyeikkel, miközben Joszif Sztálin megindító beszédet intézett a konferencia résztvevőihez. „Az élet könnyebbé vált, elvtársak, az élet boldogabbá vált. És amikor valaki boldog, a munka is jól megy. Ha nem létezne a sztahanovista mozgalom, az életünk nehéz, szomorú és örömök nélküli lenne” – mondta a szovjet vezető. Bár a beszédet természetesen hatalmas taps követte, később a szovjetek keserűen emlékezhettek vissza Sztálin cinikus megjegyzéseire a boldogabb életről, mivel ez az évtized az éhezés és a terror időszaka volt a Szovjetunióban.

Sztahanovra azonban valóban jobb idők köszöntöttek. A párttól kapott egy elitlakást Moszkvában, és egy állást a szénbányászati népbiztosságon. A férfinek azonban néha felesége segítségére is szüksége volt ahhoz, hogy eligazodjon a legfelsőbb moszkvai körökben. „Egy fogadáson Sztálin mindenkinek bemutatta édesanyámat. Ezt mondta: »Örömömre szolgál, hogy bemutathatlak a leendő népbiztos feleségének.« Édesapám majdnem elájult. Teljesen megrémült. Édesanyám később elmondta, hogy meg kellett fogja a kezét, hogy lenyugtassa. Végül édesapám azt mondta: »Köszönöm, hogy megtisztel, de sajnos ehhez én nem vagyok elég tanult «, vagy valami ilyesmi” – magyarázta Sztahanov lánya.

Moszkvában sohasem lehetett biztonságban az ember. Egy alkalommal Galina észrevette, hogy egy autó követi, amely hamarosan megállt, és egy tiszt megkérte a nőt, hogy szálljon be a kocsiba. Galina beszállt, annak ellenére, hogy a tiszt nem volt hajlandó elárulni, hova viszik. A végállomás Lavrentyij Berija, későbbi NKVD-vezér dácsája volt. Berija ismert volt arról, hogy parancsára szolgálói gyönyörű nőket raboltak el Moszkva utcáiról. Galina pedig azonnal felkeltette a politikus figyelmét. Amikor az asszony belépett az épületbe, egy másik tiszt fogadta. „Édesanyám azt mondta: »Én Sztahanov felesége vagyok, és gyereket várok. Nem tudom, hogy miért vagyok itt.« A tiszt nagyon okos volt, azonnal felhívott valakit, és végül elengedték, és perceken haza is fuvarozták édesanyámat. Később édesapám mérgesen kérdőre vonta: »Hogy szállhattál be a kocsiba velük? Tudod, hogy mit csinálnak a nőkkel«” – idézte fel édesanyja ijesztő élményét Violetta.

Sztahanov 20 évet töltött Moszkvában, de sohasem tudott igazán hozzászokni az új életéhez, és hiányoztak neki egykori munkatársai. 1957-ben az új szovjet vezető, Nyikita Hruscsov végül visszaküldte a Donyec-medencébe. A férfi úgy érezte, hogy tulajdonképpen száműzetésben van, mivel családja Moszkvában maradt. Élete utolsó húsz évében keményen ivott. Violetta úgy emlékszik, hogy édesapját különösen az dühítette fel, hogy az SZKP-nak 35 évébe telt, míg megadta neki a Szocialista Munka Hőse kitüntetést (az érmet 1970-ben kapta meg). Sztahanov végül 1977-ben halt meg. A régióban egy település az ő nevét viseli.