Ain Ghazal szellemszobrai és a neolitikus világ új arca

Ain Ghazal a Közel-Kelet egyik legkülönlegesebb neolitikus lelőhelye. A település padlója alá rejtett, gipszből és nádból formált szellemszerű szobrok és vakolt koponyák egy olyan közösség világát idézik meg, amely az állandó életmód, a földművelés és a társadalmi rítusok kialakulásának idején a szimbolikus gondolkodás új formáit teremtette meg.

Ain Ghazal és a neolitikus város születése

Jóval azelőtt, hogy a piramisok vagy Mezopotámia templomai emelkedtek volna, egy közösség a mai Ammán fölötti hegyekben rendkívüli örökséget hagyott hátra. Ain Ghazal – amelyet olykor „Jordánia Çatalhöyükjének” vagy „Jordánia Göbeklitepéjének” neveznek – ma a világ egyik legjelentősebb neolitikus lelőhelyének számít. A hely az emberiség legkorábbi szimbolikus rítusainak és társadalmi összetettségének egyik kiindulópontja.

Az 1970-es években, egy autópálya építése során bukkantak rá először a településre. A Gary Rollefson vezette mentőfeltárások gyorsan bebizonyították, hogy Ain Ghazal i. e. 7250 és 5000 között virágzott. A középső és késő prekerámia neolitikus B időszak alatt a lakosok földet műveltek, háziasították a juhot és a sertést, fehér mészvakolattal borított házakban éltek, és összetett temetkezési rítusokat gyakoroltak, amelyekhez koponyák eltávolítása és gipszes, élethű arcok készítése tartozott.

A szellemszerű szobrok megjelenése Ain Ghazalban

A lelőhelyet az teszi világszerte egyedivé, hogy két különálló rejtekhelyen monumentális, nádból és gipszből készült emberi szobrokat találtak. A figurákat i. e. 6750–6500 körül temették el, gondosan elrendezve, mintha egy rítus lezárásaként tértek volna vissza a földbe. Ezek a szobrok ma is a világ legrégebbi nagyméretű emberábrázolásai közé tartoznak.

Az első rejtekhely 25 figurát tartalmazott: 13 teljes alakot és 12 egyfejű mellszobrot. A másodikból hét került elő, köztük két teljes alak és három különleges, kétfejű mellszobor. Mind antropomorf, mégis túlvilági. A hatalmas, bitumennel keretezett szemek, az apró orrok, a lapos testek és a nemi jelölések hiánya egyszerre emberiek és idegenszerűek. A korai szobrok festett ruházatot mutatnak, a későbbiek egyre absztraktabbak és egységesebbek.

A fejlődés iránya egyértelmű: 200–300 év alatt Ain Ghazal lakói egyre kevésbé emberi, egyre inkább szellemszerű figurákat alkottak.

Ősök, szellemek vagy istenek?

A hasonlóság a vakolt koponyák arckiképzésével arra utal, hogy a figurák ősöket ábrázolhattak. De a kétfejű alakok és a nemi jegyek hiánya ezt megkérdőjelezi. Az 1990-es években egy amerikai régészeti folyóirat „Ain Ghazal szellemeinek” nevezte őket – a név pedig gyorsan elterjedt. A vékony, csontvázszerű formák, a túlméretezett szemek és a különálló ujjak-lábujjak valóban kísérteties hatást keltenek.

Más értelmezések szerint ezek az istenalakok vagy ikerpárok korai ábrázolásai lehetnek. A kétfejű figurák párhuzamba állíthatók a Çatalhöyük és Hacılar környékén megjelenő ikeristenekkel. Az egyik szobor egy mellét mutató nőalakot jelenít meg – ez a póz a Közel-Kelet termékenységisteneinek jellegzetes motívuma. A földműveléshez kötődő termékenységi kultusz jelenléte tehát nagyon valószínű.

A figurák jelentősége éppen a kétértelműségben rejlik: egyszerre hordozzák az ősök tiszteletének, a szellemhitéletnek és az istenkultusznak a nyomait.

A szobrok eltemetése és a rítus lezárása

Minden figurát szándékosan, elhagyott házak padlója alá temettek. Gyakran kelet–nyugati irányba fektették, és a temetés idején jó állapotban voltak. Ez a gondos elhelyezés azt sugallja, hogy egy lezárt rituálé részeként „vonták vissza” őket a használatból.

Anyaguk – gipsz és nád – eleve romlandó volt. Ezek a szobrok nem az örökkévalóságnak készültek, hanem egy rituális életciklus részei lehettek. Néhány kutató szerint „születtek”, „éltek”, végül pedig „meghaltak”, ahogy a mezőgazdasági ciklus vagy a korai isteni narratívák is születésről, halálról és újjászületésről szóltak.

Ain Ghazal helye a neolitikus világban

A lelőhely felfedezése óriási jelentőségűvé tette Jordániát a neolitikus hitvilág kutatásában. Bár Jerikó és Nahal Hemar is őrzött vakolt koponyákat és kultikus tárgyakat, Ain Ghazal szobrainak mérete és sokfélesége egyedülálló. A kétfejű, szellemszerű figurák stílusa nem található meg máshol a kőkorszak világában.

A kutatók ma úgy tekintenek Ain Ghazalra, mint a közösségi szimbolizmus egyik legkorábbi bölcsőjére. Itt találkozik a spiritualitás, a társadalmi identitás és a korai monumentális művészet. Egy olyan korszakban, amikor az emberek megtelepedtek, földet műveltek és elkezdték elképzelni a saját jövőjüket, ezek a figurák történeteket meséltek gipszbe és nádba formálva – az ősökről, a szellemekről, az istenekről és a mindennapjaikat irányító erőkről.