A világ legrégibb kézi faeszközeit találták meg Görögországban

Négyszázharmincezer éves, ember által megmunkált kézi faeszközöket tártak fel a görögországi Marathúsza (Marathousa 1) régészeti lelőhelyen. A Readingi és a Tübingeni Egyetem, valamint a Senckenberg Természetkutató Társaság szakemberei által vizsgált leletegyüttes mintegy negyvenezer évvel tolja ki a kézi faeszközök használatának eddig ismert kronológiai határát, alapjaiban bizonyítva a korai emberfélék vártnál lényegesen fejlettebb technológiai és problémamegoldó képességeit.

A Peloponnészoszi-félszigeten, egy egykori tó partján fekvő lelőhelyen az ásatások során két speciálisan formált fadarabot azonosítottak. Az egyik egy égerfából készült ág- vagy törzstöredék, míg a másik egy lényegesen kisebb, fűzfából vagy nyárfából származó darab. Dr. Annemieke Milks, a korai faeszközök vezető szakértője a mikroszkópos felületvizsgálatok során egyértelmű vágási és faragási nyomokat mutatott ki mindkét leleten.

A kutatók feltételezése szerint az égerfa eszközt elsősorban a puha tóparti talaj ásására, vagy a fák kérgének lehántására használhatták. Bár a szervetlen kőeszközök túlélése évmilliókban mérhető, a szerves anyagok, így a fa tartós megmaradásához kivételes, oxigénmentes környezetre van szükség, amelyet a marathúszai üledékes rétegek maradéktalanul biztosítottak.

A faeszközök funkciójának megértését a lelőhely tágabb ökológiai kontextusa is segíti. A rétegekben számos kőeszközt és állati, köztük őselefánt-maradványt is feltártak, ami arra utal, hogy a területet a korai emberek vadászzsákmányaik feldarabolására és húsfeldolgozásra használták. A nyersanyagokért és a táplálékért folytatott küzdelemre utal egy nagyobb, emberi megmunkálást nem mutató égerfadarab is, amelyen a kutatók nagyragadozók, feltételezhetően medvék mély karomnyomait azonosították.

Katerina Harvati paleoantropológus professzor, a marathúszai kutatási program vezetője szerint a nagyragadozók és az emberi tevékenység egyidejű jelenléte a levadászott elefántok közelében intenzív fajok közötti kompetíciót jelez.

A középső pleisztocén kor (a mintegy 774 ezer és 129 ezer évvel ezelőtti periódus) az emberi evolúció egyik legkritikusabb fázisának számít. Ebben a korszakban indultak fejlődésnek a komplexebb viselkedésformák és a célzatos, anatómiai megértést igénylő növényhasználati technológiák. Bár az emberiség történetében ismert egy ennél régebbi, 476 ezer éves famegmunkálási nyom is a zambiai Kalambo-vízesés térségéből, ott az alapanyagot nem kéziszerszámként, hanem építmények strukturális elemeként alkalmazták.

A kifejezetten kézi használatra szánt fegyverek, ásóbotok és szerszámnyelek eddigi legkorábbi példái Nagy-Britanniából, Németországból és Kínából kerültek elő, ám ezek mindegyike fiatalabb a most datált görögországi leleteknél, amelyek egyben Délkelet-Európa első ilyen jellegű paleolitikus bizonyítékai is.