A trónról a vérpadra: Marie Antoinette felemelkedése és bukása

Marie Antoinette mint tékozló, felelőtlen, büszke francia királyné vonult be a történelembe. Életét eleinte a felhőtlen jólét, pompa és gazdagság határozta meg, nyugodt gyermekkora azonban gyökerestül felfordult, amikor a nőktől rettegő francia trónörökös felesége lett.

Az írástudatlan főhercegnő

Mária Terézia és I. Lotaringiai Ferenc tizenötödik, utolsó előtti gyermekeként született Mária Antónia Jozefa Johanna. A tizenegyedik lány volt a gyermekek sorában, ezért nem rendeztek nagy ünnepséget a tiszteletére, hanem egyből a dajka gondjaira bízták.

A legkisebb lányt mindenki a tenyerén hordozta. A féktelen gyereknek – akinek nagyon jó alakja, lágy, nőies vonásai, valamint a korához képest kivételesen elragadó modora volt – minden rosszaságot megbocsátottak.

Antónia bárkit az ujja köré csavart, elég volt csak rávillantania egy mosolyt. Az elkényeztetett császári gyermek unalmasnak találta jó hírű magántanárainak óráit, meg is lett a következménye: 11 éves korában nem tudott dadogás nélkül olvasni, és komoly hibákkal, olvashatatlanul írt.

A császárné árnyékában

A kicsi lány szinte egyáltalán nem ismerte az édesanyját. Amikor elvitték őt hozzá, a császárné felpillantott a papírból, és egy nagyítóval tanulmányozta a lányát. Többször megjegyezte, hogy korához képest kicsinek tűnik. Nevelőnőjét, Mme von Brandeist és orvosát van Swietent megkérdezte, hogy a fiatal kisasszonynak ízlik-e a hal, hogy nem gyötri-e félelem a mennydörgéstől és a villámlástól, valamint hogy milyen fejlődést mutat a tanulmányait illetően.

Rögtön azután, hogy meghallgatta a tömör válaszokat, Mária Terézia újból belemerült a munkába. A meglepett lány még egy darabig nézte édesanyját, mielőtt kivezették volna a dolgozószobából.

Átváltozás Bécsben – Frizura, fogak és francia etikett

Ahogy minden testvérének, a leendő francia királynénak, Mária Antóniának is szó nélkül alá kellett vetnie magát édesanyja házasodási politikájának. Mária Terézia kíméletlenül kihasználta a stratégiailag megkötött házasságokat, a szerelmet nem vette figyelembe, pedig ő maga szerelemből házasodott.

A sors azonban gyakran beleszólt terveibe: mivel kilencedik lánya, a Nápolyba szánt Jozefa a családi kriptában tett látogatásakor elkapta a himlőt, és nem sokkal később elhunyt, helyét Mária Karolina vette át, akit eredetileg a francia trónörökösnek szántak. E döntésnek köszönhetően a leendő francia királyné pozíciójába a legfiatalabb lány, Mária Antónia került.

Miután megegyeztek a franciákkal a cseréről, a szédületes karrier előtt álló jelentéktelen főhercegnőnek nagy – főként külső – változásokon kellett átesnie, amelyre Mária Terézia 400 ezer livre-t áldozott. Antónia szép volt ugyan, de nem éppen tökéletes menyasszonya egy trónörökösnek.

Például túl magas volt a homloka. Állítólag erről a nevelőnője tehetett, aki már kicsi korától fogva gyapjúszalaggal fonta össze a haját, ami húzta és tönkretette: néhány helyen teljesen kihullott. Ezért aztán Larsenneur, az udvari fodrász olyan frizurát készített Antóniának, amely bár öregbítette őt, de eltakarta a csupasz helyeket.

Ezután fogorvost hívtak Bécsbe, aki három hónapot kapott arra, hogy rendbe hozza a kisasszony elhanyagolt fogsorát. Ezen kívül a menyasszonynak meg kellett tanulnia előkelően járni, de főleg francia tudását csiszolta. A legkevesebb dolga a táncmesternek volt. Antónia hamar elsajátította az összes lépést, még a bonyolultabb figurákat is.

A 14 éves főhercegnő egyre vonzóbbá vált. Fejlődött az alakja, sűrű szemöldöke és hosszú szempillái nőttek, porcelán arcbőre, valamint kicsi szája pedig egyenesen elragadó volt. A tökéletességhez már csak egy dolog hiányzott, az, hogy a kisasszony menstruálni kezdjen. Amennyiben ez nem történik meg, a francia udvar nem járult volna hozzá az esküvőhöz. 1770 februárjában, mindössze két hónappal az esküvő tervezett időpontja előtt végre megjött „Krottendorf vezérezredes”, ahogy édesanyja a havi bajt leveleiben nevezte.

Esküvő vőlegény nélkül

A házassági szerződést 1769 nyarán írták alá. Mária Antónia hozománya 200 ezer ezüst forint volt készpénzben, valamint ezzel megegyező értékű ékszer.

1770. április 15-én hintós felvonulás érkezett Bécsbe. Négy nappal később megtartották az esküvői szertartást, ahol a jelen nem lévő dauphint a menyasszony bátyja, Ferdinánd helyettesítette.

Letérdelt, és a húga ujjára húzta a gyűrűt. Antónia csak úgy ragyogott. A fennmaradt feljegyzések szerint akkor volt a legelragadóbb, amikor édesanyja mellett lépdelt fényűző ezüst menyasszonyi ruhájában.

A szükséges hivatalos teendők elintézése után a császárné magához hívatta leányát, és elmondta neki, hogy miket kell tudnia egy feleségnek. A tanácsok mellett igyekezett megnyugtatni őt, hiszen tudta, hogy néz ki a francia trónörökös. Azt a bölcsességet sem felejtette el megemlíteni, hogy a férj külseje sokkal kevésbé fontos, mint az, hogy mi lakik a szívében.

Ezután Antónia beszállt a hintóba, még utoljára búcsút intett a családjának, és sírva, megadással indult új élete felé.

Bár Franciaország leendő királynéját tisztelhették benne, csupán néhány személyes holmiját, valamint a kiskutyáját vihette magával.

A határnál lezajlott a hivatalos átadás. Antóniának le kellett vennie az osztrák ruháját, és felöltenie a franciát. Az új ruházattal együtt új nevet is kapott: Marie Antoinette.

Nászéjszaka zárt ajtók mögött

A trónörökös pár első találkozása kudarccal végződött. Lajos annyira megilletődött, hogy a félelemtől meg sem tudott szólalni, de még csak rá sem tudott nézni jövendőbeli feleségére. Talán túlságosan szépnek találta. Antoinette aztán május 16-án díszes hintóban áthajtatott a versailles-i palota kapuján, ahol ötezer vendég előtt megtartották az esküvőt.

Amikor az izgalomtól szinte megbénult dauphin felhúzta menyasszonya ujjára a gyűrűt, elpirult, és a szertartás hátralévő részén az ájulással küzdött.

A nászéjszaka sem a megszokott forgatókönyv szerint zajlott: Antoinette, aki életében először maradt kettesben idegen férfival, félig izgatottan, félig szorongva várta, mi fog történni. Folyamatosan nővérei borzalmas beszámolói jártak a fejében. Ám semmi sem történt. A dauphin hátat fordított feleségének, és pár perc múlva már nyugodtan szuszogott. Ez jó néhány hétig így ment.

A leendő francia király egyes elméletek/pletykák szerint fitymaszűkületben szenvedett. Lajost megrettentette a mássága, ahogy az a gondolat is, hogy kés alá feküdjön. Inkább megtagadta magától a szexuális kielégülést. Antoinette szüzessége hamar közszájon kezdett forogni, orvosokat és szakembereket hívtak, és elterjedté váltak a gúnyos pletykák és sértések az egyébként még mindig a gyerekes játékokkal szórakozó trónörökös meddőségéről.

Két félénk gyermek a trónon

Idővel Lajos elnyerte Marie Antoinette bizalmát, de férj és feleség helyett inkább barátok voltak. Az ártatlanság, az éretlenség és – mondhatjuk, hogy – a bárgyúság kötötte össze őket. A nő hiába próbálta kiismerni magát az udvari ármánykodásokban és intrikákban, és hiába próbált büszkén dacolni a pletykákkal. A még mindig szűz férfi szánalmasan tehetetlen, faragatlan ember volt, aki a nyilvánosság előtt megszólalni is félt. Együtt meghatóan, ugyanakkor nevetségesen festettek.

1774. május 10-én, hosszan tartó betegség után meghalt XV. Lajos. Így a népszerűtlen dauphin lett az állam feje Antoinette-tel az oldalán. Bár 1778-ban Antoinette bátyja, a későbbi II. József Párizsban járva állítólag rábeszélte Lajost az operációra (vagy legalábbis a pár mindkettő tagjával elbeszélgetett, és tanácsokkal látta el őket), amely után sorra érkeztek a kis trónörökösök, ez már mit sem segített az egyre nagyobb gazdasági problémákkal küzdő francia nép hangulatán.

Madame Déficit és a gyémántnyakék

A kenyér drága volt, és rágalmazó röplapok terjedtek az országban a királyi családról, hogy állítólag orgiákat rendeznek, milliókat költenek, és luxusban élnek. Antoinette-et elkezdték „madame Déficit”-nek hívni. A botrányt az egyszerű emberek körében végül a gyémántnyakék-ügy robbantotta ki. Ennek a főszereplője Jeanne Saint-Rémy volt, aki a La Motte grófnő álnév mögé bújt.

A királyné bizalmas barátnőjének adta ki magát, így csalt ki pénzt a lezüllött Rohan bíborosból, majd elküldte őt Boehmer ékszerészhez, hogy vegyen át egy 540 csodálatos gyémántból álló rendkívül értékes nyakláncot. Mindkét férfi abban a hitben élt, hogy az ékszer valóban az uralkodónőhöz kerül. Jeanne azonban a férjének adta a nyakláncot, aki azt kivitte Angliába, és gyémántonként eladogatta. Amikor néhány hónap elteltével az ékszerész kérte a fizetségét, kitört a botrány. A bíborost és Jeanne-t letartóztatták. A nép azonban a maga módján értelmezte a történetet – egyértelműen a tékozló királyné volt a bűnös.

A forradalom zűrzavarában

Annak ellenére, hogy a nép forrongott, és mindenki számított a közelgő katasztrófára, a királynak és királynénak nem volt ideje a politikára. Legidősebb fiuk 1789. június 4-én meghalt tuberkulózisban. Mindössze hétéves volt. A nyáron nagy felfordulás támadt, a forradalmat nem lehetett megállítani.

Ősszel a felbőszült lakosság már a versailles-i kastély kapuja előtt követelt kenyeret. A foglyul ejtett királyi családot átköltöztették Párizsba, ahol a Nemzeti Gárda felügyelete alatt a Tuilleriákban laktak. Az emberek belépőjegyet vásárolhattak, hogy pár méterről megnézhessék a tékozló királynét.

Antoinette az osztrákok közbelépésében bízott, de a helyzet fokozódott. Szeretője, Hans Axel von Fersen segítségével az egész család szökést kísérelt meg. Hintójukkal Varennes városáig jutottak. Itt azonban a postamester felismerte őket az aprópénzre vésett portré alapján. XVI. Lajost hazaárulóak nyilvánították, megfosztották trónjától, és 1793. január 21-én guillotine-nal lefejezték.

1793 októberében forradalmi bíróság elé állították Antoinette-et is. A tárgyaláson államcsőd előidézésében való részvétellel, a lakosság éheztetésével és hazaárulással vádolták. A bizonyítékok azonban hiányoztak. Antoinette a kimerültség ellenére okosan védte magát.

A saját fiával történő erkölcstelen orgiákról szóló hazug állításokat olyan bölcsességgel sikerült megcáfolnia, hogy a teremben lévők tapsolni kezdtek. A bíróság döntése azonban – csakúgy, mint Lajos esetében – nem volt kétséges.

A királyné utolsó napja

Az esküdtszék – két asztalos, egy zenész, egy kalapkészítő, egy kávéház-tulajdonos, egy parókakészítő és egy nyomdász – meghozta az ítéletet: halálbüntetés!

Kivégzésének napján, 1793. október 6-án esett az eső. Marie Antoinette-nek nem volt meleg ruhája, cipője a nevességtől bepenészesedett. Amikor át kellett öltöznie tiszta vászonruhába, a cellában maradt a börtönőr. A királyné szolgálónője úrnője elé áll, hogy saját testével takarja el őt a férfi pillantásaitól.

A királynét kocsin vitték a Forradalom térre (Place de la Revolution). Amikor leszállt, a vesztőhelyen a tömeg őrjöngeni kezdett. Erről Antoinette tudomást sem vett, odament a guillotine-hoz, és miután bocsánatot kért a hóhértól – ugyanis rálépett a lábára –, azt parancsolta neki:

„Törölje le azt a guillotine-t, nehogy bepiszkolódjon a gallérom!” Dél után tizenöt perccel a nehéz kés süvítő hangja hasította a levegőt, a guillotine lecsapott, és a véres királynéi fő a porba hullott.