A művészet megszállottja: Peggy Guggenheim szerelmei
2022. augusztus 26. 16:20 Balázs-Piri Krisztina
Korábban
Az utolsó magángondola
A második világháború kitörése Párizsban érte: itt jó üzletasszonyként mindennap tudott nyomott áron vásárolni egy-egy festményt, hiszen a művészek a németek közeledésének hírére fejvesztve menekültek. Peggy ugyan felajánlotta kollekcióját megőrzésre a Louvre-nak, a múzeum azonban így nyilatkozott: a modern festmények – a már említetteken túl: Paul Klee, Marc Chagall és Amedeo Modigliani alkotásai – „nem képviselnek értéket.” Így a gyűjtemény jó része „háztartási tárgyként” ládákban és hajóbőröndökben kelt át az óceánon.
Peggy Guggenheim gondolával indul útnak, fején jellegzetes napszemüvegével
Nem sokkal később, 1941 nyarán Peggy is hazatért legfrissebb szerzeményével, Max Ernst íróval, képzőművésszel, akihez ezt követően feleségül ment. A házasság öt évig kitartott. Az asszony 1942-ben New Yorkban is galériát nyitott, az Art of This Century elsőként állított ki modern műtárgyakat, és először rendezett olyan tárlatot, amelyen kizárólag amerikai nők alkotásai szerepeltek.
Számtalan jelentős művész indult el Peggy Guggenheim mecénási segítségével: közülük is az egyik legnevesebb Jackson Pollock volt, akinek művészi karrierjéhez Peggy hite és segítsége kellett. A legenda szerint a különben kitűnő szimatú műgyűjtő egyetlen nagy tévedése is Pollockhoz kötődik: még a művész életében bagóért adta el a képeit, amelyek később csillagászati áron cseréltek gazdát.
Peggy Guggenheim Fay Emerson színésznővel és Martyn Colemannal Grace Hartigan Írország című festménye előtt
Megunva New Yorkot a háború után Peggy visszatért imádott Európájába. 1948-ban Velencében megvásárolta a Canale Grande egyik óriási, befejezetlen palotáját, a Palazzo Venier dei Leonit, amelyet felújítva, gazdag gyűjteményével berendezve nyitott meg a nagyközönség számára. Ő maga haláláig, 1979-ig Velencében élt, még a várost sem hagyta el, de annál több híresség látogatta meg. Vendége volt Fülöp hercegtől az író Tennessee Williamsig „mindenki, aki számít”: Truman Capote a palotájában írta meg A múzsák beszélnek című novelláját.
Utolsó szeretője a nálánál harminchárom évvel fiatalabb Gregory Corso, a beatgeneráció egyik tehetséges költője volt. Extravagáns napszemüvegében egy-két-három kutyájával életének utolsó évében is mindennap végighajózott a Canale Grandén: övé, a modern művészetek és művészek védangyaláé volt az utolsó magángondola a szépség fővárosában. Öniróniáját mindvégig megőrizte, híres mondása szerint: „Nem gyűjtő vagyok, hanem magam vagyok a múzeum.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap