A XVI. század közepén született Báthory Erzsébet alakját legendák sokasága övezi. A törökverő „fekete bég”, Nádasdy Ferenc báróval kötött házassága után hatalmas birtokok tulajdonosa lett, miközben a törökökkel sikeres harcokat irányító Nádasdyt az első országbárónak is megválasztották – irigylésre méltó vagyon és politikai rang, amelyre minden bizonnyal többen is áhítoztak akkoriban. „Szerelmes ura” – ahogyan egy levelében férjét nevezte – 1604-ben bekövetkezett halála után néhány évvel Báthory Erzsébetet letartóztatták: Thurzó György nádor, aki Nádasdy első országbáróvá válása után a második helyre szorult, váratlanul érkezett a grófnő csejtei várába. A meglepetésszerű látogatás oka a nádor fülébe jutott hír, amely szerint a vár udvarán több lány holttestét találták eltemetve, megcsonkítva. Báthory Erzsébet ellen azonnal eljárást indítottak, előzetes letartóztatás címén a csejtei vár egyik szobájába falazták. Szolgálóit kihallgatták, különböző kínzásokkal beismerő tanúvallomásokat csikartak ki belőlük, majd lefejezték és máglyán elégették őket. Nemesi származású lévén Erzsébetet nem állíthatták bíróság elé, nőként pedig felségsértéssel sem vádolhatták meg, saját várában ítélték börtönfogságra, amelynek négy év után Erzsébet halála vetett véget.

Befalazva a kastélyba

Mi lehetett Csók számára a motiváció, az az erő, ami újra és újra Báthory Erzsébet témájához hajtotta? Csók István abban az időszakban kezdte pályafutását, amikor a történeti festészet virágkorát élte Magyarországon. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc után, még a kiegyezés előtt a török hódítás idejének tragikus történéseit feldolgozó eseményeket választhattak a művészek történeti képeik tárgyául, de a sorok között olvasva mindenki pontosan tudta, hogy a mohácsi vész valójában a világosi fegyverletételre, hogy a magyarok feletti uralomra törő oszmánok valójában az osztrákokra utalnak. És bár az 1867-es év a magyar művészek és művészet számára is konszolidációt hozott, a történeti festészet nem veszített népszerűségéből. Ellenkezőleg, a közelgő millenniumi év romantikus színezetet adott a szép lassan fáradó, akadémikus stílusba hajló historikus festészetnek.

Csók István témaválasztása tehát nem minden előzmény nélküli: történelmi tematika ugyan, de csata és hőstettek helyett egy misztikus, romantikus, inkább legenda, mint valós tényekkel alátámasztott hiteles történet, ráadásul egy nő története. Egy olyan nőé, aki híres volt szépségéről is, gazdagságáról is, ráadásul még hűséges is volt híresen hazafias érzetű, sok győztes csatát magáénak tudó férjéhez. Akinek halála után nem házasodott újra, hanem visszavonult csejtei várkastélyába, ahol támogatást és segítséget nyújtott a törökök által kirabolt, kifosztott és gyakran megerőszakolt özvegyeknek, lányoknak és asszonyoknak, nemzetségükre való megkülönböztetés nélkül. Hogy Báthory Erzsébetet szépsége, hűsége, jósága vagy gazdagsága, netalán mindezek miatt együtt kezdték el támadni, az ma már megválaszolhatatlan. Annyi bizonyos, hogy Csók István idejében a legendát – ez Mikszáth írásából is kiderül – valóságként kezelték, és tényként fogadták el, hogy a „Vérgrófnő” hatalmát és gazdagságát kihasználva szűz lányokat fogatott el, hogy keserves kínok között a vérüket vegye, és abban fürödjön. Mindezt azért, hogy fiatalságát és szépségét megőrizze.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2016. nyár számában olvasható.