A legjobb túlvilági élet kulcsát rejtette az egyiptomi Halottak Könyve

A Halottak Könyve az ókori Egyiptom egyik legbámulatosabb fennmaradt írott forrása. Az ókori civilizáció lakói úgy hitték, tekercsekben foglaltak segítenek majd nekik eligazodni haláluk után a túlvilágra vezető úton.

Az istenek bírósága előtt

Tiszta ruhában és fehér saruban állsz egy hosszú oszlopcsarnokban, melynek végén Ozirisz, az alvilág istene ül trónján. Bal és jobb oldaladon 42 további isten sorakozik fel, rettenetes, múmiaszerű alakok, köztük az Árnyak elnyelője, a Csonttörő és a Belsőségek evője. Előtted Thot isten, aki egy pávián alakját öltötte, egy mérleg tetején ül, amely hamarosan eldönti, mi lesz a sorsod az örökkévalóságban. Az ítélet napja ez, és ha méltatlannak találtatsz, az iszonyú kínokkal járó második halálban lesz részed. De benned nincs félelem, mert birtokodban van a Halottak Könyve, amely a túlvilági túlélés minden titkát tartalmazza.

Az első, melletted álló istenhez fordulsz, és így szólsz: „Messzejáró, ki Héliopoliszból jött: nem követtem el álnokságot.” Aztán a következőhöz fordulsz: „Tűzölelő, ki Herahából jött: nem követtem el rablást…”

A napközbeni előjövés szövegei

Az ókori egyiptomiak számára az élet gyakran bizonyult igen rövidnek, így a halál körüli rituális szokások a mindennapok szerves részét képezték. A Nílus-menti civilizáció hagyatékának legismertebb elemei – a piramisok, a különféle egyéb sírok, illetve a múmiák – mind azt mutatják, hogy a halálra való felkészülésre rengeteg időt és erőforrást áldoztak.

A halált követő úton segítséget nyújtó ráolvasások és varázserejűnek tartott szövegek már az V. dinasztia idején, i. e. 2350 körül feltűntek a piramisok falain. 400 évvel később, a Középbirodalom idejében már a szarkofágokra írt szövegek váltak megszokottá, a sírok belső falaira, illetve néha papirusztekercsekre rögzített írások mellett.

I. e. 1550 után e különböző feliratokat felváltotta egy papiruszra rögzített szövegtest, melyhez illusztrációk is tartoznak. Ezt az egyiptomiak által „A napközbeni előjövés szövegei” néven ismert gyűjteményt nevezzük ma a Halottak Könyvének. Fokozatos módosításokkal mintegy 1500 éven át maradt a temetkezési hagyomány része.

Habár az utókor egységes műnek tekinti, a Halottak Könyve minden egyes példánya különböző. „Nem létezett egy szabványos Halottak Könyve” – mondta el John H. Taylor, a British Museum ókori egyiptomi emlékekkel foglalkozó kurátora. „Volt egy szöveghalmaz, körülbelül 200 darabbal, amelyből választani lehetett, de egyetlen ismert kézirat sem tartalmaz minden egyes varázsigét. Vannak olyanok, amelyek a Halottak Könyvének szinte minden egyes példányában előfordulnak, mások viszont annyira ritkák, hogy csupán egy vagy két darabból ismerjük őket.”

A gazdagok segédlete

A Halottak Könyve széles körű használata miatt több ezer példány maradt fenn az utókor számára, azonban a régészeti anyag alapján az is megállapítható, hogy korántsem volt hozzáférhető minden egyiptomi számára.

A körültekintően, kézzel írt szövegek és a gazdag illusztrációk miatt a rituális papiruszok meglehetősen költségesek voltak, és valójában csak a jómódúak engedhették meg maguknak, hogy ilyenekkel temessék el őket – ennek megfelelően csak a gazdag sírokból kerülnek elő.

„A Halottak Könyve nem olyasmi volt, aminek feltétlenül meg kellett lennie” – mondta el Stephen Quirke, a University College London Petrie Múzeumának professzora. „Egyfajta ráadás-luxuscikk volt, amely megnövelte az örök élet elnyerésének esélyét. Nagyon hangsúlyos és kívánatos adaléka volt az eleve gazdag temetkezéseknek.”

Az ókori egyiptomiak hite szerint a halál után az ember szelleme, a ba elhagyta a testet, de csupán ideiglenesen. Időről időre vissza kellett térnie a holttesthez, ehhez pedig utóbbinak épen kellett maradnia. Emiatt alakult ki a mumifikálás gyakorlata: a holttest konzerválása nélkül lehetetlenné vált volna a túlvilági élet.

Az oszlás megakadályozása azonban önmagában nem garantálta a túlvilági életet: a bának számos különféle akadályt kellett leküzdenie az út során, a Halottak Könyve pedig ehhez felbecsülhetetlen értékű segítséget jelentett. A tekercseket ezért gyakran a szarkofágba helyezték, egyes esetekben magába a gyolcsba, amelybe múmiát tekerték.

Kétségtelen, hogy az ókori egyiptomiak rendkívül veszélyes helyként képzelték el a túlvilágot, telis-tele a való életben az emberre veszélyt jelentő teremtmények mágikusan eltúlzott változataival. A Halottak Könyvének varázsigéi tartalmaztak ráolvasásokat a kígyók, krokodilok és különféle ízeltlábúak ellen, azonban maguk az istenek is fenyegetést jelenthettek. Ozirisz „hegyes ujjú” segítői például saját „mészárszéküknél” várták a tévelygő holtakat.

A csapdák és a fizikai megsemmisülés mellett komoly veszélyként számoltak azzal, ha a halott fejjel lefelé fordított helyzetbe kerülne: az egyiptomiak hite szerint ez felborította az illető emésztőrendszerét. Ennek megakadályozása végett a Halottak Könyve egyes példányai tartalmaztak egy igét arra, „hogy ne egyen ürüléket és ne igyon vizeletet a túlvilágon”.

Félelmetes istenségek

A ba egy sor kapun is át kellett, hogy haladjon, melyek mindegyikét másik istenség őrizte. A kapuk és az őrök beható ismerete elengedhetetlen volt a továbbjutáshoz, a Halottak Könyve pedig bőséges információval segítette az elhunytat.

Így például, amikor a hatodik kapuhoz ért, a 146. varázsige szerint így kellett szólnia: „Engedj nekem utat, mert ismerlek, ismerem a neved, és ismerem az isten nevét, aki őriz téged – Sötétség Úrnője, hangosan kiáltó; magasságát nem lehet tudni szélességéből, kiterjedése megismerhetetlen. Megszámlálhatatlan kígyó van rajta, és még a Mozdulatlan [azaz Szokar, a halottak memphiszi istene] előtt épült.”

A halottnak saját magát is fel kellett magasztalnia, és hivatkozni az istenek védelmére. „Nevem nagyobb a te nevednél, és erősebb a tiednél a tisztesség útján” – írja a 144. ige.

A legfontosabb próba azonban a bevezetőben leírt helyen, a Két Maat Csarnokában várta az elhunytat, akinek földi létét itt bírálták el. Miután megválaszolta a 42 mumifikált isten kérdéseit, a sakálfejű Anubisz isten mérlegéhez léphetett, amelynek egyik serpenyőjébe az igazság képe (az ókori ábrázolásokon leggyakrabban egy toll), a másikba a halott szíve került.

Ha a kettő egyensúlyban volt, az elhunyt bebocsátást nyert az örök életbe, azonban ha nem, akkor az útja a „kárhozottak felfalójához”, a krokodilfejű, oroszán elülső testével és víziló hátsó felével bíró Ammuthoz vezetett. E második halállal az elhunyt személy örökre megszűnt létezni.

A Halottak könyvében azonban volt egy megoldás ennek elkerülésére, a 30B sorszámmal ismert igével: „Ó szívem, szíve anyámnak! Különféle alakjaim szíve! Ne tanúskodj ellenem, ne ellenkezz velem a döntéskor, ne légy velem ellenséges az Egyensúly Tartójának jelenlétében!”

Ahogy John H. Taylor elmondta: „Még ha rossz életet is éltél, ezzel az igével megúszhattad, mivel megakadályozza, hogy a szíved elmondja az igazat az isteneknek. Ez az első alkalom a történelemben, ahol azt látjuk, hogy az életben tanúsított viselkedés határozza meg a halál utáni sorsot. Nem vitték azonban végig a logikus végkifejlethez, mivel csalással ki lehetett kerülni ezt a kellemetlen pillanatot.”

Lehetséges úticélok

Hová juthatott az elhunyt, miután sikeresen túljutott minden akadályon?

„A Halottak Könyvében nincs egyetlen kijelölt cél” – mondta el Taylor. „A gyűjtemény különböző időszakokból és Egyiptom különféle tájairól tartalmaz igéket és szövegeket. Mind kissé ellentmondanak egymásnak, és számos különböző végpont van, amelyet az út végén elérhetünk.”

Az egyik végkifejlet, hogy az elhunyt Ré napistennel, annak bárkáján utazik keresztül az égen minden nap. Egy másik szerint Ozirisz istenhez is csatlakozhat az általa uralt alvilágban.

A legkívánatosabb helye az örök életnek azonban kétségtelenül a Nádak Mezeje volt: ez voltaképpen egy idealizált Egyiptom volt, ahol a megszokott életét folytathatta tovább a halott, ám számos könnyebbséggel. A vetést és az aratást, az evést, az ivást és a közösülést egyaránt konkrétan említi itt a Halottak Könyve.

A munkát azonban nem feltétlenül magának az elhunytnak kellett végeznie: a Halottak Könyve itt is megoldást kínált.

Az egyiptomi sírokban a holtak mellé gyakran helyezett usébti figurák a túlvilágon alkalmazandó szolgákat jelképezték, igazi kihasználásuk pedig a különleges varázsigék által volt lehetséges.

A 6. ige szerint a „termővé tenni a földet”, „elárasztani a mezőket” és „áthordani a homokot keletről nyugatra” parancsokkal a túlvilágon megkímélhette magát az ember mindenféle megerőltetéstől, és helyette az élvezetekre koncentrálhatott.