A külkereskedelem foglalkoztatta a vasbértörvény atyját
2007. április 18.-Múlt-kor
Kétszázharmincöt éve, 1772. április 19-én született David Ricardo angol közgazdász, politikus, a klasszikus közgazdaságtan egyik legfontosabb képviselője.
A profitot kutatta
Ricardo egy szefárd zsidó családból származott, szülei tizenhét gyermeke közül harmadikként látta meg a napvilágot. Már 14 éves ifjoncként apja üzletében dolgozott, s a tőzsde világát alaposan kiismerte. Családjával azonban megromlott kapcsolata, amikor 21 évesen egy kvéker lányt vett el. Tőzsdei ismeretei és üzleti tehetsége révén fokozatosan növelte vagyonát, végül 42 évesen visszavonult a mindennapi ügyektől, s családjával vidékre költözött.Ricardo legfontosabbnak tekintett, 1817-ben megjelent A politikai gazdaságtan és az adózás alapelvei című művében kiállt a külkereskedelem mellett, s egy, a valóságtól erősen elrugaszkodott modell segítségével próbálta bizonyítani, hogy a szabadkereskedelem hasznos a résztvevő országok és a gazdasági szereplők számára. Úgy vélte, hogy elmélete akkor is helytálló, ha az egyik ország a másiknál minden terméket csak kisebb hatékonysággal tud előállítani (ez az elmélet a komparatív előnyök elméleteként vált ismertté).
Ricardo több igen fontos, elméletileg és gyakorlatilag is megválaszolandó kérdést tett föl. A földbirtokosok pártján álló közgazdászként tudni akarta, hogy a nem munkából származó többletjövedelem - földjáradék, profit - miből keletkezik, s mitől függ nagysága. Érdekelte az is, hogy mi az oka a profitráta csökkenő tendenciájának, illetve stagnálásának, s emellett az egyes adózási formákat is kutatta. Az összgazdasági folyamatokat figyelve azt vizsgálta, hogy a kormánynak milyen adózási politikát kell foganatosítania, hogy ne korlátozza a befektetéseket.
A munka értékét firtatta
Hírhedt elmélete volt a vasbértörvény. Szerinte a bérek emelkedése a munkások életszínvonalának javulásán keresztül népességnövekedést eredményez. A megnövekedett népesség ellátására újabb és újabb (nyilvánvalóan egyre rosszabb minőségű) földet kell bevonni az élelmiszer-termelésbe, ami növeli a termelés költségeit és az élelmiszerek árát.Ez a munkások bérének további emelését teszi szükségessé, és a folyamat kezdődik elölről. Ricardo elméletén keresztül arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy ha a bérek növekedését nem sikerül megfékezni, az könnyen válságba sodorja Angliát.
Nagy hatása volt munkaérték-elméletének is. Eszerint a gazdaságban megtermelt javak értékét csak és kizárólag a beléjük fektetett munka értéke határozza meg. A tőke tulajdonosai azonban nem fizetik ki ezt az értéket bér formájában; csak annyit adnak a munkásoknak, amennyi azok `önfenntartásához` és `újratermelődéséhez` szükséges. Profit formájában a munka értéke és a kifizetett bér közti különbség jelenik meg. Ricardo helyett végül Marx mondta ki: ha az elmélet helytálló, akkor a tőkések kizsákmányolják a munkásokat és a nekik járó érték egy részét (az értéktöbbletet) egyszerűen zsebre teszik.
Az utilitarista filozófiai irányzaton alapuló liberális közgazdaságtant támogató tudósként Ricardo élete utolsó éveiben politikai pályára lépett. 1819-ben beválasztották az alsóházba, képviselői mandátumát négy évvel később, 1823. szeptember 11-én bekövetkezett haláláig töltötte be.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pietsch Judit, Sajtóadatbank)