A koncentrációs táborok foglyaival készíttettek aprólékosan hamisított brit bankjegyeket a nácik

A németek által a második világháború idején végrehajtott font- és dollárhamisító hadművelet a történelem legnagyobb ilyen célú akciója volt, amely olyannyira jól sült el, hogy komolyan felmerült az összes Bank of England bankjegy bevonásának gondolata. Az Anglia elleni invázió előkészítését szolgáló terv lényege az volt, hogy az ötfontos és annál értékesebb pénzjegyeket szétszórják a kontinensen, letörve ezzel a font iránti bizalmat, nagy pánikot kiváltva a brit lakosság körében. A bankjegyeket a nácik koncentrációs táborokban toborzott foglyokkal hamisíttatták.

Pénzhamisítás: a történelem „legősibb mestersége”

1939. szeptember 18. Berlin, Wilhelmstraße 61. Alig telt el két hét a Polenfeldzug, azaz a lengyelországi hadjárat megkezdése óta, s a német tisztviselők már a következő stratégián törték a fejüket. A birodalmi pénzügyminisztérium konferenciatermében azonban csak egy téma volt napirenden: hogyan támadható meg egy világbirodalom gazdasági rendszere?

A terv: pénzhamisítás. Történelmi előzmény akadt bőven, ugyanis már az ókori görög és római birodalomban felütötte a fejét a pénzhamisítás. Mielőtt a papírpénz megjelent volna a 10. századi Kínában, általában az alapfémeket keverték tiszta arannyal vagy ezüsttel.

Gyakori módszer volt a pénzcsonkítás, amely során a nemesfémből készült érmék anyagából – reszeléssel, kaparással, vagy vegyi, illetve elektrokémiai úton – elvettek, az érmét névértéken továbbadták, a kinyert nemesfémet pedig fémértéken értékesítették.

A pénzhamisítás idővel hadieszközzé vált. Anglia például hamisított pénzekkel igyekezett a kontinentális dollár értékét rontani az amerikai függetlenségi háborúban, majd a 18. század végén nagy mennyiségű hamis papírpénzt (assignátákat) csempésztek be Franciaországba, hogy növeljék az inflációt és szabotálják a forradalmat. Bonaparte Napóleon rafinált rendőrminisztere, a jakobinus nemzetgyűlési képviselő, Joseph Fouché viszont London, Bécs és Moszkva ellen használt fel hamisítványokat.

A 20. század talán legnagyobb pénzhamisító botránya 1925-ben pattant ki, amikor Hágában letartóztattak három magyar állampolgárt, miután Magyarországon hamisított ezerfrankosokat találtak náluk 10 millió frank értékben.

Az ügy előzményei 1923-ra nyúltak vissza, amikor magyar jobboldali körök hamis ezerfrankosok ezreivel akartak bosszút állni Franciaországon az ország területét megcsonkító 1920-as trianoni békeszerződésért, valamint így akartak pénzt biztosítani irredenta vállalkozásokra. A nyomozás során előkerült dokumentumok nyilvánvalóvá tették, hogy a miniszterelnök is tudott az akcióról, a vizsgálat azonban a kormányt felmentette a felelősség alól.

Támadnak a fontok

Hasonló tervbe vágott a német vezetés is a második világháborúban. A Bernhard-hadművelet (Aktion Bernhard) célja a hamis bankók forgalomba hozatalával az infláció növelése, az angol font iránti bizalom és ezzel a szilárd lábakon álló angol gazdaság megrengetése volt. Az 'A' terv szerint a hamis pénzt egyszerűen Nagy Britannia felett szórták volna szét – egyből tonnaszámra.

Ugyan Joseph Goebbels „groteszk tervnek” nevezte, Lawrence Malkin történész szerint a propagandaminiszter nem utasította el elejétől fogva a grandiózus tervet. Az egyetlen komoly ellenvetés Walther Funk gazdasági minisztertől, a német jegybank, a Reichsbank elnökétől érkezett, aki – ironikus módon – óva intett a nemzetközi jog megsértésétől. Figyelmeztetése azonban süket fülekre talált – a kocka ezzel el volt vetve.

Alfred Naujocks, a német nemzetiszocialista titkosszolgálat, a Sicherheitsdienst (SD) ügynöke kapta meg a feladatot, hogy berendezzen egy műhelyt a pénzhamisításhoz. Naujocks korábban már „bizonyított”, hiszen Reinhard Heydrich SS-Obergruppenführer őt bízta meg azzal, hogy 1939. augusztus 30-án szervezzen támadást a lengyel határhoz közel fekvő Gleiwitz német város rádióadója ellen, és tüntesse fel azt lengyel akciónak, ami Hitlernek ürügyként szolgált arra, hogy a Wehrmacht behatolhasson Lengyelországba.

A műhelyt a berlini Grunewald városrészben, a Delbrückstraße 6. szám alatt rendezték be. Az SS-ügynök vezetésével közel két éven keresztül kísérletezett a tudósokból, műszaki szakemberekből és kézművesekből álló csapat.

Költségvetésük mintegy 2 millió birodalmi márka volt. Ekkor jó 400 ezer bankót nyomtattak, 5 és 10 fontos értékben. A terjengő legendákkal ellentétben az első hamisítványok minősége messze állt a tökéletestől.

Naujocks munkáját a hadművelet névadója, Bernhard Krüger SS-Sturmbannführer, a német rendőrség hamisítás elleni ügyosztályának korábbi főnöke, az SD talán legtehetségesebb hamisítója vette át 1942-ben. Krüger ekkor váratlanul azt az utasítást adta parancsba, hogy a feladat folytatásaként a Berlin határában levő sachsenhauseni koncentrációs táborban rendezzenek be egy titkos nyomdát. Az álca nem is lehetett volna tökéletesebb.

8 965 080

Krüger összesen 142 (más források szerint 144) zsidó hamisítót toborzott a nácik által létrehozott koncentrációs és megsemmisítő táborokból, először Sachsenhausenből, majd később elsősorban Auschwitzból. A foglyok, akik gyakorlatilag az életükért küzdöttek munkájuk során, rendkívül szigorú aprólékossággal végezték dolgukat. A legfiatalabb közülük nem volt 20 éves sem, a legidősebb pedig majdnem 60. Minden részletet leellenőriztek, így fedezték fel például azt is, hogy néhány betűt a másolásvédelem miatt minimális mértékben szándékosan megváltoztattak, vagy hogy a papírpénzeken láthatatlan foltok voltak.

A foglyok egyike volt Adolf Burger. A mai Szlovákiához tartozó Kakaslomnicon született, 2016-ban elhunyt férfit 1942. augusztus 11-én tartóztatták le, miután kiderült, hogy hamis keresztleveleket készített a szlovákiai zsidóknak. Feleségével együtt vitték az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs táborba, ahol az asszonyt pár hét után elgázosították. Mint képzett nyomdászt, Burgert egy nap Auschwitzból váratlanul Sachsenhausenba rendelték – s ezúttal nem marhavagonban, hanem gyorsvonattal hozták.

A bankhivatalnokokból, művészekből, nyomdászokból és egyéb szakemberekből (vésnökök, nyomdai szedők, fénynyomók, litográfusok) összeállított csoport kivételezett körülmények között – a visszaemlékezők szerint bőven kaptak enni, volt saját ruhájuk, nem borotválták kopaszra őket és még rádiót is hallgathattak –, a többi rabtól elkülönítve dolgozhatott. A tinta, amit a Bank of England használt, részben német szőlőtőkék lenmagolajban főzött maradványaiból készült. A hamis bankjegyekhez használt papír pedig egy olyan malomból származott, amely a vizet egy tiszta vizű, pisztrángban gazdag patakból nyerte.

1943 nyarától teljes gőzzel zajlott az 5, 10, 20 és 50 fontos bankjegyek gyártása, Krüger alig győzte dicsérni beosztottjait. Egy reggel diadalittasan emelt magasba egy bankót és közölte a foglyokkal, hogy a „brit bankok igazinak hitték”, majd gratulált munkájukhoz. Az egyik visszaemlékező szerint olyan jól sikerültek, hogy a brit kormány később mindent elkövetett, nehogy a nürnbergi perben egy szó is essék a hadműveletről, mivel a pénz egy része akkor még mindig forgalomban volt, s így valóban megrendült volna a brit jegybankba vetett bizalom.

A Bank of Englandre igencsak nagy benyomást tett a nácik merész vállalkozása, ugyanis szakértők szerint a központi bank mind a mai napig minden hónapban ellenőrizteti bankjegyeit. A hamis náci bankók legszembetűnőbb eltérése az volt, hogy a vízjelben a Bank of England második N betűjének alsó szárából induló vonal a talp közepétől, míg az eredetinél a baloldalról indul.

A hamisítványok felismerésben segített még az Angliát jelképező Viktória rajzolatának néhány elnagyolt eleme, valamint a címletet leíró betűk körül lévő körök közül a sarkokban lévők szögletessége. Ezeken kívül a hamisítványokon meghatározott sorszámok, aláírások, kiadási évek lehettek.

1942 és 1945 áprilisa, azaz a sachsenhauseni koncentrációs tábor felszabadítása közötti időszak alatt összesen 8 965 080 bankjegyet hamisítottak a lágerben 134 millió font értékben – ez az összes forgalomban lévő papírpénz 13%-a volt. Az üzemben – ahol kezdetben útleveleket és bélyegeket is hamisítottak – később már dollárt is nyomtattak, igaz, ezzel problémák akadtak, annak ellenére, hogy a németek még egy Szalamon Szmoljanov nevű igazi orosz pénzhamisítót is előkerítettek.

A német vezetés mindezek ellenére ejtette a grandiózus tervet a tökéletes minőségű, hamis, német repülőkből tonnaszámra ledobott pénzt illetően. Ennek fő oka az volt, hogy a Luftwaffe vezetése ellenállt, mert a szűkös üzemanyagkészletek következtében a közvetlen háborús bevetésekhez nagyobb szükségük volt üzemanyagra, s kevés gép állt rendelkezésre a hadművelethez.

Ausztria, Toplitz, Palesztina

A sachsenhauseni tábor felszabadítását követően a műhelyt és a foglyokat az ausztriai Mauthausen-Gusen-i koncentrációs tábor altáborába, Redl-Zipfbe szállították.

Május elején azonban ismét költözniük kellett – ezúttal Ebensee-be, ahova május 4-én érkeztek meg. Itt sem maradtak sokáig: a tábort május 6-án szabadították fel az amerikai erők.

Krügert a britek elfogták és két éven át fogva tartották, majd kiadták Franciaországnak. 1948-ban, vádemelés nélkül került szabadlábra, s Németországba ment. 1989-ben, a németországi Hamburgban távozott az élők sorából.

A hamis pénzek egy részéből a zsidó földalatti szervezetek a Palesztinába való kivándorlást finanszírozták, a többit a nácik a valódiakkal és az aranytömbökkel együtt a Toplitzi-tóba dobták, ahol 1959-ben találtak rájuk.

„A hamis bankjegyek még akkor is épek voltak” – mondta némi szakmai büszkeséggel Burger. A férfi a háború után megírta saját emlékiratait, majd húsz évig hallgatásba merült.

A memoárjai nyomán Stefan Ruzowitzky osztrák rendező A hamisító címmel Oscar-díjas filmet rendezett, Burger pedig sorra tartotta az előadásokat, hogy minél szélesebb körben megismertesse az emberekkel a holokauszt történetét.