A gyermekirodalomba menekült a rendszerrel való azonosulás elől Csukás István

Süsü, Pom Pom, Mirr-Murr, A nagy ho-ho-ho-horgász – még sokáig folytathatnánk a Csukás István megálmodta mesefigurák sorát. A legendás, ma már sokaknak nosztalgikus képsorok mögött azonban felsejlik egy olyan korszak is, amikor a gyerekeknek írt történetek az elhallgattatott, őszinte hangú költemények helyett születtek meg. A meseírást ugyanakkor a 87 évvel ezelőtt, 1936. április 2-án született költő sosem érezte lemondásnak. Amit nem mondhatott el versben, azt elmesélte.

Elindulás és megérkezés

Csukás István Kisújszálláson, szerény anyagi körülmények között nőtt fel. Apja kovácsmesterként próbált boldogulni, műhelyét azonban néhány év után elveszítette, ezután építkezéseken dolgozott.

Csukás a békéstarhosi zeneiskolában érettségizett, de végül nem lett zenész belőle. Az intézeti évekre szeretettel emlékezett vissza, a nyarakat otthon töltötte, apjának segített az építkezéseken, hordta a téglát a hegedűművésznek készülő fiatal fiú.

A szűkölködés ellenére boldog gyerekkorként emlékezett vissza a kisújszállási évekre, költeményeiben sokszor hazaképzelte magát akkor is, amikor már évek óta a fővárosban élt. A gyerekkorról úgy tartotta, mindannyiunk kincsesbányája.

Csukás számára ezt a világot a kisújszállási gyermekévek jelentették, ahol valóban létezett egy Bagaméri nevű fagylaltos. Talán annak megtapasztalása, hogy felnőttként gyerekkorának nemcsak önfeledt boldogságát, de nehézségeit is magával vitte, közrejátszhatott abban, hogy meséivel rengeteg gyerek számára tette szebbé a mindennapokat.

A budapesti egyetem jogi és bölcsészeti karán folytatott tanulmányokat, 1957-ben azonban az egyetemet félbehagyta, és innentől kezdve csak az irodalomból élt. A vidéki létből a fővárosi zűrzavarba cseppenés, a helykeresés élménye, majd a megnyugvás és a megérkezés érzése versein keresztül tört a felszínre. Költeményeiben az önmagára találás mellett egyszerre van jelen az életszeretet és az elmúlás, amelyek megjelenítésében kedvelt eszköze volt az önirónia.

A kezdetben a radikális életformaváltásból táplálkozó költő először az önvizsgálatban találta meg témáját, később a lét alapkérdései és az élet alapértékei felé fordította figyelmét. Csukás Istvánnak – ahogyan Szakolczay Lajos a Jelenkor 1977. október 1-jei számban megjelent kritikájában olvasható – „meg kellett írni minden jelentéktelen, úgymond múltat faggató, az ősök és az egykori kovácsműhely megtartó erejét fölvillantó költeményt ahhoz, hogy a későbbiekben megszülethessen a nagy, a világ összetettségét, bonyolultságát sokarcúan föltáró vers.”

Több helyen is – ezek sorában a Fiatal Művészek Klubjában, a Művészeti Alapnál, a Munkaügyi Minisztériumban, a Néphadsereg című lapnál, a Magyar Televíziónál, a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadónál – dolgozott, nem egyszer vezető beosztásban.

Mikor éppen nem állt alkalmazásban, akkor szabadfoglalkozású író volt. Gyermeklapok szerkesztőjeként is tevékenykedett, a barátjává fogadott Kormos Istvánnal alapító szerkesztője volt a Kincskeresőnek, majd egy ideig a Kölyökmagazin és a Piros Pont szerkesztői munkálataiban vett részt.

Fiatalon habzsolta az életet, amit nem is titkolt később sem. Albérletről albérletre hányódott, szerelemből szerelembe esett, csavarogva keresgélt és keresgélve csavargott. Háromszor házasodott, első két házassága csak rövidebb ideig, a harmadik viszont több mint negyven évig tartott.

Budapesten hivatásra és társaságra is lelt. Évekig a Hungária kávéház volt a törzshelye, ahol Kormos István, Nagy László, Ottlik Géza, Tamási Áron asztaltársaságában foglalt helyet. 1960-ban ott találjuk a később legendássá vált Fiatal Művészek Klubjának megálmodói és megalapítói között. A fiatal alkotók Andrássy út 112. szám alatti gyülekezőhelye a szigorú ellenőrzés mellett is a hazai művészellenállás központjává vált.

Versből a mesébe

Kormos István, a Móra Könyvkiadó szerkesztője terelte az 1960-as években Csukást a mesék felé, amire későbbi interjúiban hálával emlékezett vissza. Ekkortól verseskötetei mellett sorra jelentek meg gyermekregényei, mesekönyvei, verses meséi.

Csukás a gyerekirodalmat a felnőttirodalommal egyenrangúnak tekintette, ahogy mondta, „a jó mese olyan, mint a jó vers, kicsit elemelkedik a földtől”. Úgy tartotta, a világ birtokba vételének ősi gesztusa a gyerekekben változatlanul él, a mese pedig ebben segít.

Az 1956-os forradalom leverése utáni rendszerrel sok író és költő még csak a látszat szintjén sem tudott, kívánt azonosulni, egy részük a pályaelhagyásban, többen a műfordításban, míg voltak, akik – többek között Nemes Nagy Ágnes, Mándy Iván, Weöres Sándor – a gyermekirodalomban leltek menedékre.

Ahogyan Csukás – Arday Géza kötetében idézett – visszaemlékezésében kifejti: „Próbáltunk megkapaszkodni ebben a széthullott társadalomban. Amire nagyon büszke vagyok, hogy nem dőltem be annak az erőszakos toborzásnak, amit ‘57-58-ban Kádárék folytattak, hogy álljunk az ő oldalukra. Inkább vállaltuk a nyomort, csavarogtunk az utcán, jártunk albérletről albérletre, évekig nem volt pénzünk, állásunk. (...) De hogyan is írhattam volna lelkendező verseket, amikor a korosztályom fele bent ült a börtönben?”

A mesének köszönhetően sokféle műfajban kipróbálhatta magát, így a forgatókönyvírásban, a hangjátékban, a gyerekversekben, színdarab- és bábjátékírásban.

Meséi – szárnyaló fantáziáját követni igyekvő – illusztrátorainak néha igazi kihívásokkal kellett szembenézniük. Például a Pom-Pom-történeteket megrajzoló Sajdik Ferencnek, amikor a lesből támadó ruhaszárító kötelet kellet képileg megformálnia.

Csukás amit a verseivel el akart mondani, azt a meséivel is el tudta. Süsü, a sárkány azt üzeni a gyerekeknek – és szüleiknek – ne ítéljenek a külső alapján, más történetek a barátságról, az emberi kapcsolatokról, a humor gyógyító erejéről, a környezetünk és egymás megóvásáról szólnak.

A legnagyobb megbecsülést minden bizonnyal gyermek és felnőtt olvasóitól és kollégáitól kapta. 1975-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr című játékfilm megkapja a fesztivál Nagydíját és Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet.

A szocialista Magyarország íróját azonban nem engedték ki az amerikai a díjátadóra. Az ünneplés mellett a filmforgatókönyvért járó bevétel sem őt illette meg.

Díjait felsorolni sokáig tartana, ezek sorában 1977-ben József Attila-díjat, 1999-ben Kossuth-díjat kapott, 2011-ben Budapest díszpolgára címet kapott. Súlyos betegség után hunyt el Budapesten, 2020. február 24-én.