95 évvel ezelőtt kezdődött a magyar hangosfilmgyártás

95 évvel ezelőtt, 1931. április 29-én kezdték el forgatni az első magyar hangosfilmet, A kék bálványt. Bár a westernfilmek és a korszakban népszerű komikus románcok elemeit vegyíteni kívánó alkotás a maga idejében nem aratott túl nagy sikert, mégis a hazai filmgyártás fontos mérföldkövévé vált.

A magyarországi filmművészet kezdetét 1901-re datálhatjuk: ekkor jelent meg Zsitkovszky Béla rendezésében az első igazi magyar némafilm, A táncz (bár az első magyarországi filmfelvételeket a Lumière testvérek operatőrei készítették az 1896-os millenniumi ünnepségeken, azok még külföldi produkciók voltak). Ezt követően a hazai filmipar karrierje meredeken ívelt felfelé: az első világháború kezdetéig több száz némajátékot forgattak a magyar stúdiókban olyan sztárok főszereplésével, mint Blaha Lujza, Jászai Mari és Lugosi Béla. A sikereket tovább fokozta, hogy az 1916-ban alapított Corvin Filmgyár rövid időn belül Európa egyik legmodernebb műtermét építtette fel, így a többség számára nem volt kérdés, hogy a hazai mozgóképgyártás fényes jövő előtt áll.

Az első világháború után azonban a szakma nehéz helyzetbe került: a legnagyobb rendezők külföldön folytatták karrierjüket, hiányzott a tőke és az állami támogatás, a piac mérete lecsökkent, ráadásul a nézők tökéletesen beérték a mindenki számára érthető amerikai, angol, francia és német némafilmekkel. 1926-ban a Corvin Filmgyár hivatalosan is csődbe ment. Ingóságait – a kiválóan felszerelt műteremmel együtt – 1928-ban a Magyar Filmiroda vásárolta meg, hogy az egykor hatalmas vállalat romjain létrehozza a Hunnia Filmgyár Részvénytársaságot.

A fordulópont

A hangosfilmek megjelenésével a mozikedvelő közönség egy része nehéz helyzetbe került: az angol, német és francia nyelvű gyártmányokat ugyanis sokan egyszerűen nem értették. Így óhatatlanul megnőtt az igény a hazai filmgyártás felvirágoztatására. Bár egyes külföldi vállalatok már ebben a kezdeti időszakban is készítettek magyar nyelvű, vagy magyarra szinkronizált filmeket – a német UFA filmgyár például a Vasárnap délután című mozival több ponton is igyekezett megfelelni a pesti közönség igényeinek –, az első ténylegesen hazai gyártású, egész estés játékfilmre 1931-ig várni kellett.

Nehézségek és buktatók

Az első magyar hangosfilm alapjául Bónyi Adorján népszerű regénye, A kék bálvány szolgált. A készülő alkotáshoz a Filmipari Alap biztosította a modern hangrendszerrel felszerelt Hunnia stúdióját, mindez azonban nem volt elég: a produkcióhoz jelentős magántőkére is szükség volt. Végül Schiffer Miksa építési vállalkozó – a Grünwald–Schiffer cég tulajdonosa – ajánlotta fel a hiányzó összeget, a városi legendák szerint egy zsíros útépítési megbízásért cserébe. A rendezői székbe Lázár Lajos ült, a forgatókönyvet Lőrincz Miklós írta, a zeneszerző Angyal László, a hangmérnök pedig az a Lohr Ferenc volt, aki korábban a berlini UFA filmgyárban tanulta ki a hangosfilm-készítés minden csínját-bínját. A férfi főszerepet a később korszakos filmsztárrá avanzsáló Jávor Pál, hűséges szolgáját pedig Gózon Gyula alakította.

A forgatás 1931 áprilisában kezdődött, de az új technológia alkalmazása számos akadályba ütközött. A stábnak szokatlan volt például, hogy egy-egy elrontott dialógus után az egész jelenetet újra kell venni, ami nemcsak sokkal hosszabbá, de drágábbá is tette a gyártást. A Színházi Élet című folyóirat 1931-es számában így írt erről: „A kék bálványhoz pontosan tízszer annyi filmet használtak el, mint ahány méter előadásra kerül. A legtöbb film ugy romlott el, hogy a szereplők eltévesztették a szöveget. Beszélőfilmen tévedést nem lehet kijavítani. Ujra fel kell venni az egész részt.” Mindezek ellenére a munka állítólag vidám hangulatban telt. Az eseményeket végig nyomon követő újság egy szórakoztató esetről is beszámolt: „A filmnek van egy jelenete, melyben négy színész egyszerre kezdi fejni a közös tehenet. Gárdonyi, Gózon és Makláry nekigyűrköztek a nehéz munkának, de Jávor Pál kijelentette, hogy ő nem hajlandó fejni. Nem és nem. Ő szalonszínész. Mi köze neki egy tehénhez? Már a legnagyobb bajok fenyegettek, mikor Vendrey tata megmentette a szituációt. Leült fejni Jávor helyett.”

Az elszegényedett magyar földbirtokos és a milliomos amerikai Mary történetét feldolgozó alkotást 1931 szeptemberében mutatták be a hazai mozikban. Habár a Színházi Élet újságírója igyekezett elnézően nyilatkozni a produkcióról, a többség véleménye a Budapesti Napló kritikusáéval egyezett, aki kíméletlenül kijelentette: „A lepedőn percenként ugrik a díszlet, úgy, mint a némafilm gyermekkorában, a cselekmény szakadozott és olyan homályos, mint egy skót ballada. (...) A film nem jó, ezt – sajnos – megállapíthatjuk. (...) Ez a film eszközeiben fájdalmasan kopár, invenciótlan, szcenáriuma dilettáns és játékban leverően középszerű.” A western és egyéb amerikai elemek izzadságszagú használata, valamint a színházhoz és a némafilmek túlzó gesztusaihoz szokott színészek olykor mesterkélt játéka szintén nem segítette a film fogadtatását – a főszereplőnő, Radó Nelly (Rédey-Radó Nelli) a bukás után nem is kapott több jelentős filmszerepet.

Habár A kék bálvány a kasszáknál és a kritikusok előtt is elvérzett, mégis egy virágzó filmművészeti korszak technológiai és intézményi nyitányának tekinthető. Alig két hónappal később a Hyppolit, a lakáj már elsöprő sikert aratott, egy évtizeddel később, 1941-ben pedig már a kétszázadik magyar hangosfilmet forgatták a hazai stúdiókban.