Keresztre feszítés az ókortól a mai Szíriáig

Az ultraradikális iszlamista Iraki és Levantei Iszlám Állam két hete megerősítette, hogy kivégeztek hét embert, és kettőt közülük keresztre feszítettek az észak-szíriai Raka városában. A kegyetlen kivégzési módszernek több évezredes előzményei vannak.

Véres Közel-Kelet

A keresztre feszítés az egyik leghosszabb ideig tartó kínokkal járó kivégzési módszer, amelynek metódusait az ókorban dolgozták ki: a megkorbácsolás után az elítéltnek végig kellett vonulnia a városon, majd általában egy településen kívüli helyszínen szegezték a keresztre.

Habár a keresztre feszítés a Római Birodalomban terjedt el igazán, nem csupán Romulus és Remus fiai alkalmazták. A görögök ugyan nem helyeselték a kivégzés ezen formáját, mégis - jelenlegi tudásunk szerint - az ókori Hellászból származik a keresztre feszítés első írásos említése. Hérodotosz beszámolója szerint i. e. 479-ben az athéniak kezébe került perzsa hadparancsnokot ily módon küldték a túlvilágra: a görög történetíró szerint két kezénél és lábánál összesen három szöggel szegezték át a foglyot. Hérodotosz barbárnak minősítette a módszert, s a görögök tettére az ellenséggel szemben érzett "érthető" dühöt hozta fel mentségül, mások azonban úgy magyarázzák, hogy a férfinak származása miatt kellett így meghalnia, ugyanis a Perzsa Birodalomban nem volt ismeretlen az élet kioltásának eme formája.

Polükratészt, Számosz türannoszát a perzsák feszítették meg

A rabbinikus hagyomány csupán négy kivégzési formát ismert el: a megkövetést, az elégetést, a megfojtást, valamint a lefejezést, azonban Mózes ötödik könyvében (Deuteronomium) - pusztán elrettentő célzattal - a fára való fellógatást is megemlítették. Egy töredékes arámi nyelvű felirat szerzője a keresztre feszítésre is utalt, tehát ez az ókori zsidóságnál már a római megszállás előtt is ismert volt. Az i. e. első században uralkodó Alexandrosz Janneosz zsidó királyról pedig azt jegyezték fel, hogy Jeruzsálem közepén mintegy 800 embert feszített keresztre.

A hellenizmus idején bevett szokásnak minősült e kivégzési módszer, Nagy Sándor Türosz városának ostroma után állítólag mintegy kétezer túlélőt feszített meg - köztük volt egyébként az az orvos is, aki eredménytelenül kezelte meghitt barátja, Hefaisztion sebét. Néhány forrás szerint Alexandrosz ugyanilyen sorsban részesítette Kalliszthenészt, udvari történet- és életrajzíróját is, aki kifogásolta, hogy a perzsáknál szokásos imádat közepette kenjék fel urát perzsa uralkodóvá. Karthágóban is megszokott kivégzési formula volt a megfeszítés, amely még a nagy vereséget elszenvedő katonai parancsnokoknak is "kijárt".

Rómától Burmáig

Az i. e. 5. századi XII táblás törvények szerint a veteményeseket feldúlókat, illetve a feleségét eladó férjet Ceres istennőnek, a telkek határának jelölésére hivatott határkövet, a szentnek tartott „terminust” elmozdító lakost pedig Terminus istennek kellett feláldozni. A feláldozás módja az akasztás volt, melyet a törvény „arbori suspendere” (fára felfüggesztés) néven említ. A római hagyomány szerint ebből az ősi szokásból alakult ki a keresztre feszítés barbár módszere.

E kivégzési módot rabszolgák, kalózok, valamint az állam ellenségeivel szemben alkalmazták Rómában, ahol úgy vélték, ennél szégyenteljesebb és gyalázatosabb halál nem létezhet. A római polgársággal rendelkező civileket nem végezhettek így ki, kivéve, ha hazaárulást követtek el. Az első tömeges keresztre feszítésre a Spartacus-féle rabszolgalázadás leverése után, i. e. 71-ben került sor: Crassus hatezer rabszolgát feszített meg a Via Appia mentén. Hasonló kínokat éltek át a zsidó háborúk végén, i. sz. 70-ben az izraeliták is, akiket Jeruzsálem falai mentén feszítettek meg.

A Spartacus-féle rabszolgalázadást követően 6 ezer keresztfa szegélyezte a Via Appiát

A „T”, „X”, „Y” vagy a hagyományos alakú keresztre 13-18 centiméter hosszúságú, egy centiméter átmérőjű szögekkel szegezték fel a megkorbácsolás után gyakorlatilag már haldokló elítéltet, aki ezt követően akár napokig is szenvedhetett. A szögeket egyébként a kivégzést követően gyakran összegyűjtötték, és gyógyító amulettként adták el.

A halál zömében a fulladáshoz köthető, ugyanis egy bizonyos idő eltelte után az áldozat - főként a rekeszizma - annyira legyengült, hogy nem volt képes megemelkedni a levegővételhez. A halált úgyis gyorsíthatták, hogy az ún. „crucifragium” nevű eljárás során a szerencsétlen térdét eltörték, aminek következtében a lábtámasz megszűnt, így az elítélt nem volt képes felnyomni magát, s 20-30 percen belül megfulladt. A leghíresebb ily módon kivégzett személy Jézus Krisztus volt. A keresztre feszítéseket hivatalosan 337-ig alkalmazták, amikor Nagy Konstantin betiltotta a Római Birodalom területén, ahol addigra már több ezer keresztény mártír lelte halálát fára szegezve. A középkorra értelemszerűen visszaszorult a használata.

A 25 éves, szolgaként dolgozó Szokicsit azért végezték ki, mert megölte urának fiát

Japánban a 16. századi keresztényüldözések idején ismét „divatba” jött, s a Szengoku-időszakban (1467-1573) hivatalosan is bevezették. Gyakorlatilag az ezt megelőző 350 éves időszak alatt nem volt halálbüntetés a szigetországban. A kivégzések újbóli megjelenése a japán keresztények üldözése hosszú történetének kezdetét jelölte. A véres diszkrimináció 1871-ig tartott. A keresztre feszítések a második világháború idején ismét megjelentek a távol-keleti államban, ahol a hadifoglyok lelték ily módon végzetüket. A leghíresebb elítélt Ringer Edwards ausztrál hadifogoly volt, akit marhalopáson értek; ő 63 órát szenvedett a kereszten.

Burmában a 19. században is alkalmazták a keresztre feszítést. Az 1806-1812 között a térségben szolgálatot teljesítő Felix Carey misszionárius így írt az ott látott borzalmakról: "A kezeiknél és a lábaiknál fogva négy-öt embert feszítettek ki egy állványhoz, elsőként a nyelvüket vágták ki, majd a szájukat nyitották fel fültől fülig, ezt követően a hasukat metszették fel."

Az első világháború idején Európába is visszatért az élet kioltásának eme kegyetlen módja. Állítólag a német katonák 1915-ben egy kanadai közlegényt, bizonyos George Barrie-t feszítették meg, ám a modern kori kutatások szerint ez nem volt több puszta szóbeszédnél. Ami azonban tény: a második világégés idején a kelet-poroszországi német polgári lakosság néhány tagját keresztre szegezték a bevonuló szovjet katonák. Manapság már csak elvétve tapasztalhatunk ilyen szörnyűségeket, azonban vallási áhítatból kifolyólag a mai napig hallani lehet alkalmazásáról.

Keresztre feszítés az iszlámban

Két hete egy motoros férfi pokolgépet hajított egy dzsihádista szervezet tagjai közé, ám a radikálisok felkutatták a bűnöst és társait. Halálra ítélték őket és önkényes módon végeztek velük. Közül kettőt keresztre feszítettek, az egyikőjük testére erősített plakáton volt olvasható halálának oka: "Ez az ember a muzulmánok ellen harcolt". Közel egy hónappal ezelőtt szintén feljegyeztek egy szíriai keresztre feszítést, amit így indokoltak meg: "kirabolt egy muzulmánt". Az Amnesty International jelentése szerint 2012-ben hasonló eset történt Jemenben, ahol egy, az amerikaiakkal kooperáló 28 éves fiatalon hajtották végre ily módon a halálbüntetést.

Uszama Hassszán, Londonban dolgozó iszlámkutató szerint ez a büntetési forma a Koránban is olvasható. A Korán ötödik szúrájának (Al-Maidah - Az asztal) 33. verse így szól: "Akik fegyvert fognak Allah s a küldötte ellen, s csak abban serények, hogy romlást idézzenek elő a földön, azoknak az a jutalma, hogy megöletnek, vagy keresztre feszíttetnek, vagy egymással ellentétesen a kezük és a lábuk levágatik, vagy elűzetnek erről a földről. Ez lesz az evilágon az ő szégyenük, a túlvilágon pedig ráadásul óriási büntetés lesz az ő osztályrészük."

A kutató szerint azonban mindezt nem szabad elszigetelten értelmeznünk, és hozzá kell olvasni a következő verset: "Kivéve azokat, akik ezután megbánással fordulnak Allahhoz, mielőtt még hatalmat nyernétek fölöttük. Tudnotok kell, hogy Allah Megbocsátó és Könyörületes!" A muzulmánok szent könyve rendre keményen és nyersen fogalmaz, de általában megemlít egy bűnbánati lehetőséget, valamint emlékeztet az égi hatalmasság irgalmasságára.

A kivégzésekre utalva Hassszán így fogalmazott: "Ezek a csoportok kegyetlenek, és bátran állíthatjuk, hogy nagyon messze vannak az iszlám valódi szellemiségétől". Hasszán szerint a keresztre feszítésnek nincs helye a modern iszlámban, a Rakkában történteket pedig figyelmeztetésként kell értelmeznünk. Habár a keresztre feszítés mint kivégzési formula, jelen van a Koránban, sokkal nagyobb szerepet játszik a Bibliában. Az iszlám prófétaként tekint Jézus Krisztusra, ám a kereszténységgel ellentétben nem vallja azt, hogy a Megváltó kereszten hunyt el.