Picasso: a kubistától a kommunistáig

A 20. század egyik legnagyobb festőegyéniségének tartott Pablo Picasso minden alkotása – legyen az hatalmas, szimbolikus, politikai tendenciájú vászon, mint a Guernica, könnyed antik szépségű rajz, mint az Ovidius-illusztrációk, kubista programkép, mint a lágy színharmóniájú Harlequin, ragasztott papír, vemhes kecskét ábrázoló szobor, dekoratív kerámia vagy a béke jelképeként rajzolt fehér galamb – magán viseli a spanyol temperamentumú, az egyik pillanatban a fasizmus ellen heroikusan küzdő, tragédiát látó, a másik pillanatban pedig bohócként kacagó művész hallatlanul sokrétű egyéniségének jegyeit. Picasso rajzolt, festett, írt, termékenysége nem ismert korlátokat, több tízezer műalkotást készített hosszú élete folyamán. Párizs felszabadulása után belépett a kommunista pártba, de a 40 éve, 1973. április 8-án elhunyt festőóriás ha kellett, szembement pártja iránymutatásával, máskor pedig művészetét latba vetbe állt ki elvbarátjaiért.

Már gyerekként zseninek tartották

Pablo Picasso Dél-Spanyolországban, Málagában született 1881-ben, ahol 10 éves koráig élt. A Picasso nevet anyja adta neki, apja akadémikus festő és rajztanár volt. A városi legenda szerint a kis Pablo hamarabb megtanult rajzolni, mint beszélni, s mikor apja először kezébe nyomta az ecsetet, José Ruiz y Blasco állítólag megfogadta, hogy soha nem fog többet festeni. A fiatal Picasso a barcelonai Akadémián tanult, ahol az egyhónapos felvételi vizsgát alig egy nap alatt abszolválta, később pedig a madridi San Fernando Királyi Akadémián töltött egy évet.

Sokat váltogatta stílusát

Tinédzserként Picasso realista portrékat és tájképeket festett. A hagyományos festészeten túllépve 1901-04 közötti kék, majd 1904-05 közötti rózsaszín korszaka után 1907-ben a női aktcsoportot ábrázoló Az avignoni kisasszonyok című művével robbant be a művészeti világba, s lépett az ún. negrista periódusba, ami megnyitotta előtte az ajtót a kubizmus felé. A kubistáknak, s személy szerint Picassónak köszönhető a kollázsok népszerűségének elterjedése. Picasso időközben fokozatosan áttért az analitikus kubizmusról a szintetikus kubizmusra, neoklasszicista műveket készített, de figyelemmel kísérte a szürrealizmus kifejlődését is, s néha saját festményein alkalmazta a szürrealista, expresszionista, posztimpresszionista és szimbolista elemeket.

Az avignoni kisasszonyok

Nem csak festő volt

Jóllehet az avantgárd művészt elsősorban mint festő ismerjük, a párizsi iskola (École de Paris) leghíresebb képviselője a többi művészeti ágban is alkotott: szobrokat, kerámiát, nyomatokat készített, illetve rajzolt. 1917 és 1924 között számos balettelőadás függönyét, színpadi kellékét és kosztümjét is ő tervezte és öntötte végső formába. 1935-től verseket írt (spanyolul és franciául), majd a negyvenes években – helyesírási hibáktól amúgy hemzsegő – színpadi darabokat jegyzett.

Támadta Francót

Mikor 1936 júliusában a Francisco Franco vezette katonatisztek fellépésével megkezdődött a spanyol polgárháború (1936-1939), a köztársaságpárti Picasso éppen befejezte a Franco-ellenes karcolatainak sorozatát. Picasso ekkor tett életében először politikai kijelentést, amikor arról beszélt, hogy a hadsereg a „halál és a nyomor óceánjába rángatja Spanyolországot”. Közismert, hogy a festőóriás ekkor készítette el Guernica című képét a párizsi Világkiállításra, az 1937. április 26-án, a német és olasz harci repülőgépek által bombázott baszk település elleni támadásra válaszul.

Franco álma és hazugsága

A háborúellenesség szimbólumává vált, a háború borzalmait örökérvényűen megörökítő, 3,5 méter magas és 7,8 méter széles festményt a Franco-éra alatt nem lehetett kiállítani, így azt a New York-i Museum of Modern Artban őrizték. A Guernicát csak Franco halála után, 1981-ben szállították vissza Spanyolországba, ma a madridi Museo Regina Sofia múzeumban lehet megtekinteni.

62 évesen lett kommunista

Picasso 1944-ben lépett be a Francia Kommunista Pártba, röviddel az után, hogy Párizst felszabadították a náci uralom alól. A politikailag immáron teljesen elkötelezett művész a következő évtizedben újra politikai témához nyúlt, amikor megfestette Népirtás Koreában (1951) című festményét, amelyen a futurista lovagokként ábrázolt amerikai katonák terhes nőket és gyermekeket gyilkolnak. Rajzot készített Nikosz Beloiannisz görög kommunista politikusról, akinek letartóztatását széles körű nemzetközi tiltakozás kísérte, de végül Picasso fellépése sem mentette meg attól, hogy 1949-ben a kivégzőosztag főbe lője. Picasso azonban nem mindenben követte a párt utasítását: Sztálin-portréját például a Francia Kommunista Párt nem tartotta eléggé tisztelettudónak, 1956-ban pedig aláírta azt a levelet, amely elítélte az 1956-os magyar forradalom elleni szovjet inváziót.

Népirtás Koreában

Picasso 1957-ben egy interjú során a francia kommunista lap, a L’Humanite hasábjain így fogalmazta meg politikai orientációját: „Azért váltam kommunistává, mert a pártunk mindenkinél jobban harcolt a jobb világ felépítéséért, hogy az emberek tisztábban gondolkodjanak, szabadabbak és boldogabbak legyenek. Azért váltam kommunistává, mert a kommunisták voltak a legbátrabbak Franciaországban, a Szovjetunióban és szülőhazámban is. Soha nem éreztem magam annyira szabadnak és késznek, mióta csatlakoztam (a Francia Kommunista Párthoz)”.

A műkincstolvajok kedvence

Picasso „csúcstartónak” számít az egy festőtől ellopott legtöbb festmény számát tekintve: az Art Loss Register 1147 eltűnt Picassót tart nyilván, őt követi jócskán "lemaradva" Nick Lawrence és (537) Marc Chagall (516). Legutóbb tavaly októberben, egy holland múzeumban fújtak meg egy Picasso által festett képet hat másik alkotással egyetemben, előtte pedig 2012 januárjában, egy görögországi intézményből raboltak el egyet.