Hátborzongató régészeti felfedezések

Egymást felfaló neandervölgyiek, elégetett jégkorszaki gyermek Alaszkából, a történelem első ismert leprása, gáztámadás az ókorban és sűrű homály Nagy Sándor utódjának sírja körül. Összeszedtük, melyek voltak az utóbbi évek legfurcsább régészeti felfedezései.

Neandervölgyi kannibálok

Megették egymást a neandervölgyiek – erre a következtetésre jutottak spanyol kutatók, miután egy spanyolországi barlangban kannibalizmusra utaló nyomokat találtak 12 férfi és női csontvázon. Az El Sidron-i barlangban tizenkét férfit, nőt, és gyermeket mészároltak le, majd a támadók – szintén neandervölgyi emberek – mohón falatozni kezdtek az áldozatok földi maradványaiból. A gyilkosok olyannyira éhesek voltak, hogy felnyitották az áldozatok koponyáját, hogy hozzájussanak agyvelejükhöz, de feltörtek minden apró csontocskát is, hogy egyetlen csepp csontvelőt se hagyjanak kárba veszni.

A csontok feltárása – azok szétszóródása miatt – tíz éven át tartott. A csoport 49 ezer éve élt El Sidronban, majd valamikor a haláluk után egy nagyobb vihar, vagy más természeti katasztrófa következtében a barlang beomlott és betemette őket. A csontokon különféle jelek utalnak arra, hogy a 12 személy halála után az odaérkező neandervölgyiek társaik húsából fogyaszthattak: a csontokat feldarabolták, levágták az izmokat, s összetörték a hosszúcsontokat, hogy kinyerjék belőle a velőt.

Az El Sidron-i barlangrendszer

A kannibalizmus azonban nem volt ritka a neandervölgyiek körében, van olyan elmélet, amely szerint ez okozhatta a kihalásukat. A spanyolországi felfedezés a fellelt csontok nagy száma miatt egyedülálló. A kutatók meggyőződése szerint a férfiak mitokondriális DNS-ben mutatkozó hasonlatosság azt jelzi, hogy patrilokális csoportokban éltek; a közeli rokonságban álló férfiak alkották a csoportot, amelyben a nők jövevények voltak.

Elégetett alaszkai gyermek

2011 februárjában egy a jégkorszakból származó kisgyermek csontjaira bukkantak régészek Alaszkában. A hamvasztás után megmaradt maradványok az eddigi legrégebbi olyan csontok, amelyeket a szubarktikus Észak-Amerika területén találtak. A kutatók a leletek alapján úgy gondolják, 11 500 évvel ezelőtt a gyermek halálát követően a holttestet elégették, majd az asszonyok betemették a sírt és többé nem tértek vissza a házba.

Upward Sun River, Közép-Alaszka

Azt, hogy a gyermek fiú volt vagy lány, valamint a halála okát egyelőre nem tudják megállapítani a tudósok. Reményeik szerint a megmaradt csontmaradványokból elegendő DNS-t tudnak majd kinyerni, amelyet összehasonlíthatnak a régió jelenlegi lakóinak genetikai információival. A kutatókat legalább ennyire érdekli, hogy Alaszka paleoindián lakói milyen tárgyakat hagytak maguk után: például kültéri tűzhelyeket és olyan speciális eszközöket, amelyek átmeneti műhelyekből vagy táborokból maradtak vissza.

Az első leprás

A lepra legkorábbi ismert esetére 2009-ben, Indiában bukkantak, ahol egy négyezer éves csontvázon fedezték fel amerikai kutatók a betegség nyomait. A leprát már az ókori források is említik, a tudósok feltételezése szerint a betegség Indiából vagy Afrikából ered, innen terjedt el Nagy Sándor seregeinek közvetítésével. Gwen Robbins antropológus szerint a négyezer évvel ezelőtti leprás beteget i.e. 2000 táján temették el Balatalban, egy nagy ókori településen (a mai Rádzsasztán területén), amely i.e. 3700 és i.e.1800 között élte virágkorát.

A temetkezési hely azért is egyedülálló, mivel a hindu hagyományok szerint eltemetni csak az elégetésre „nem alkalmas” személyeket, így a társadalomból kitaszítottakat, a terhes nőket, az öt év alatti gyermekeket, az elátkozottakat, illetve a leprásokat volt szokás.

A lepra vagy Hansen-kór idült, fertőző betegség, a Mycobacterium leprae okozza, amely a tbc kórokozójához hasonlít. Lappangási ideje változó, pár hónaptól akár 40 évig is terjedhet. A betegség klinikai formái sokrétűek, legismertebb a viszonylag jóindulatú, lassú lefolyású tuberkuloid lepra, mely a bőrt és a környéki idegeket támadja meg, és van a gyors lefolyású, erősen fertőző lepromatózus lepra, amely a bőrön göböket képez (leprómák), megtámadja az idegeket és a zsigereket is.

Vegyi fegyver az ókorban

A 3. századi római-perzsa konfliktus egyik ütközete során alkalmazott gáztámadás lehet a legkorábbi olyan eset, amelyről sikerült bebizonyítani, hogy már az ókorban is használtak vegyi fegyvereket. Kétezer évvel ezelőtt tizenkilenc római katona a szíriai Dura-Európosz városát készült volna megvédeni, de legnagyobb meglepetésükre nem a perzsák, hanem egy fekete füst állta útjukat. A katonák fegyvere hatástalannak bizonyult a láthatatlan ellenséggel szemben, a római harcosok szinte azonnal megfulladtak. Mellettük egy perzsa katona is szörnyet halt – valószínűleg ő volt az, aki a mérges gáz „csapját” megnyitotta.

A petrolkémiai tüzek használata gyakori volt a Közel-Keleten, mivel a hadviselő felek könnyedén jutottak gyúlékony naftához és kátrányhoz. A legkorábbi példa i.e. 189-ből származik, amikor a görögök csirketollakat égettek, s hozzá fújtatókat használtak, amellyel a rómaiak alagútját gázosították el – így könnyen elképzelhető, hogy Duránál is valami ilyen jellegű támadás történt.

Amint a perzsák észlelték a rómaiak közeledését, csapdát állítottak: tüzet gyújtottak a saját alagútjukban, majd ként és kátrányt irányítottak feléjük. Ez a rómaiak gyomrába már kénsavként került be, amitől azonnal meghaltak, de az ott maradt perzsa harcos is életét vesztette. Látva társaik vergődését, a várakozó rómaiak visszafordultak, s mire az alagút kitisztult, a perzsák könnyedén lerombolhatták az ellenfél által épített rejtett útvonalat.

Rejtély a sírban

Eltemették, kihantolták, elégették, újratemették. Ez jutott a makedón király, Nagy Sándor féltestvére, egyben utódja, III. Philipposz osztályrészéül halála után a történelmi feljegyzések szerint. A görögországi Verginában található sírban III. Philipposz és fiatal felesége, Eurüdiké alussza örök álmát. Mint ismert, Eurüdiké 317-ben csatába vezette a makedón seregeket, de őt és férjét Nagy Sándor anyja, Olümipiász foglyul ejtette, majd III. Phillipposzt megölette, míg a királynőt – vélhetően – öngyilkosságba kergette.

Amikor a görögországi Verginában 1977-ben Manolis Andronikos vezetésével először rábukkantak a titokzatos sírra, a régészek meglepődtek a síremlék háborítatlanságán és felszereltségén. Az értékes ékszerek, fegyverek és szobrok mellett a női csontváznak csak egyes részei maradtak meg, de a férfié teljes egészet alkot. A helyszínen talált bizonyítékokra támaszkodva a régészek akkor kijelentették, hogy a földi maradványok II. Phillipposzhoz tartoznak, mellette pedig Kleopátra csontjai hevernek, de később más kutatók Nagy Sándor féltestvérével és annak feleségével azonosították a leleteket.

Egy a Science magazinban 2000-ben megjelent tanulmány szerint a férfikoponya szemürege körüli vágás és más, a csontokon talált rendellenesség hamvasztás miatt keletkezett. A cikk szerzője, Antonis Bartsiokas úgy érvelt, hogy az ún. száraz eljárás következtében a hús levált, mielőtt a hamvasztás megtörtént volna, a testet pedig eltemették, később exhumálták, elhamvasztották majd újra eltemették.