A vasút mint érv a trianoni tárgyalásokon
2012. június 4. 10:02 Tordai Rita
Korábban
Apponyi Albert érvei
Természetesen elhangzottak érvek a magyar békedelegáció részéről is.Apponyi Albert, a küldöttség több nyelven folyékonyan beszélő vezetője 1920 januárjában Neuilly-ben Magyarország történelmi jogalapjaira, és etnikai elvekre való hivatkozás mellett gazdasági indokkal is érvelt, mégpedig a következőképpen. Ha az előzetes tervek alapján Csehszlovákiához csatolnák a szóban forgó területeket, az megbénítaná a vidék közlekedését, ti. egyetlen transzverzális vonal fut arra, amely az ország északi településeit kapcsolja össze.
Kassa-Oderberg között, egy vágányon, nehéz terepen futott ez a vasút, ami nem elég ahhoz, hogy több tízezer négyzetkilométernyi terület személy-, élelmiszer-, és kereskedelmi forgalmát lebonyolítsa. Hiábavaló próbálkozás volt az övé, hiszen az elvett területeken futó vonalak által oldották meg a közlekedést a kérdéses helyeken. Ennél az esetnél is világosan látszik, az érdek milyen mértékben kerekedett felül az érveken: Nyugat felé, Németország irányába már létezett egy cseh fővonal Kassa-Oderberg-Prága-Pilsen-Égeren keresztül, s a már említett Kassa-Királyháza vasútvonal biztosította ennek a cseh fővonalnak az összeköttetést a románnal - Szatmárnémeti és Nagyvárad révén.51
A szintén Csehszlovákiához csatolandó kétvágányú vasútvonal elvágásával -, amely Pestet Pozsonnyal, illetve Béccsel köti össze — megszakítja „Magyarország legfőbb összeköttetését a külvilággal, elvágja kohóinkat, vashámorainkat egyrészt a délvidéken fekvő bányáktól, másrészt a vasáruk eddigi vevőitől".
Az etnikai elv nagyfokú megsértésének tartotta a 96%-ban magyar lakosú Beregszász cseh határon belülre kerülését azért, hogy kapcsolatot teremtsen az Alfölddel, illetve a Romániához csatolt Máramarossziget állomásával. Elhangzott egy újabb érv a magyar gazdaságot sújtó határmegvonások ellen: a Debrecen-Érmihályfalva-Nagykároly vasútvonal Romániához kerülése elvágná az összeköttetést a Börvely község határában működő kenderfeldolgozó gyárral és burgonyaszállító teleppel, amely a lecsapolt Ecsedi láp terményeit dolgozza fel. Végül nemhogy a vasútvonal — Debrecen kivételével — nem maradt meg Magyarországnak, de a gyár, a településsel együtt a román gazdaság tulajdonába került.
A román-jugoszláv határ kijelölését arra vonatkozóan tartotta igazságtalan¬nak és gazdasági képtelenségnek, hogy Temesvár és Buziás között elvága a vasútvonalat, „az egyetlent, amely a Maros völgyét a Dunával összeköti". Érvel Temesvár gazdasági szempontból fontos szerepével, ahol nyolc vasútvonal ta¬lálkozik, és élénk kereskedelem bonyolódik: gabonát szállít nyugat felé,
A román-jugoszláv határ kijelölését arra vonatkozóan tartotta igazságtalannak és gazdasági képtelenségnek, hogy Temesvár és Buziás között elvága a vasútvonalat, „az egyetlent, amely a Maros völgyét a Dunával összeköti". Érvel Temesvár gazdasági szempontból fontos szerepével, ahol nyolc vasútvonal találkozik, és élénk kereskedelem bonyolódik: gabonát szállít nyugat felé, fát Krassó-Szörényből az Alföldre, valamint állatkereskedelme és külföldre irányuló gyümölcspálinka kivitele is számottevő.
Az önrendelkezési elvre való hivatkozása is kudarcot vallott abban a tekintetben, hogy az elcsatolandó területek népeinél népszavazás döntsön a hovatartozásról. Javasolták a népszavazást a Kárpátalján, Máramaros vidékén, illetve a Temesközben, de ezeket — minden bizonnyal félve az eredmények kimenetelétől — elvetették, csak Sopron esetében tettek eleget Wilson „kérésének", ebben a városban tarthatták meg csupán a népszavazást.
A feltétel nélkül visszakövetelt területek természetesen a színtiszta magyar lakta települések voltak, s sok esetben járásszékhelyekről, vásárhelyekről van szó, tehát a köztük húzott határ gazdasági kapcsolatok szétrombolását jelentette. Apponyi szót emel a megmentésük érdekében: ha ezek a magyarok a határon túlra kerülnek, az etnikailag kevert népesség között övék lesz a kisebbségi státusz. Ha mindezt figyelembe vették volna a döntéshozók, a magyarlakta területek megmaradtak volna, s ezáltal a rajtuk futó vasútvonalaink is.
Apponyi elmondhatta „védőbeszédét", ami állítólag meghatottságot váltott ki a konferencián résztvevőkből, de akaratukat mindenáron keresztül szándékoztak vinni. A küldöttség által beadott dokumentumokat azonban nem vizsgálták meg, a másik fél ilyetén „meghallgatása" tehát nem történt meg, amit a wilsoni pontok pedig előírtak.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Újabb 4000 éves kőkör nyomaira bukkantak Belfast közelében 15:28
- Húsz törökországi történelmi helyszín várja esti nyitvatartással a látogatókat 13:11
- Megmentették az összeomlástól a kilencszáz éves skót apátságot 10:33
- A Függetlenségi Nyilatkozat még a Habsburg Birodalmat is lázba hozta 08:41
- Ősi táborhely nyomaira bukkantak Izraelben tegnap
- Így változott az amerikaiak véleménye az alapító atyákról 250 év alatt tegnap
- Régészeti asszisztens képzést indít a Ferenczy Múzeumi Centrum tegnap
- Tizennyolc elrabolt műkincset adott vissza Svájc Nigériának tegnap















