Csontváry-hamisítványok Pécsett
2011. március 6. 18:56 MTI
Csontváry Kosztka Tivadar festőművész hamisítóinak munkáiból nyílik kiállítás hétfőn a pécsi Művészetek és Irodalom Házában.
Korábban
"A Pszeudo Csontváryk című, április 1-ig látható tárlat anyagát képező mintegy félszáz alkotás Gegesi Kiss Pál Kossuth-díjas orvos százharminc darabos gyűjteményéből való, többségükről máig sem tudni, hogy ki, pontosan mikor és milyen célból készítette" - áll a művészetek házának pénteken az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában.
A Csontváry stílusában, az általa használt motívumokat felvonultató művek között látható a prédikáló Mózes, a lovagló Ferenc József császár és felesége, a tanítványával beszélgető marokkói tanító, valamint számos tájkép és városkép is. A szakértők szerint a festmények nagyrészt olyan ügyes hamisítók munkái, akik képeiket lappangó Csontváry-műveknek igyekeztek beállítani az elmúlt évszázad során.
"A festő halála óta eltelt kilencvenkét évben többen azt a bizonytalanságot használták ki, hogy a zsenialitás és az őrület mezsgyéjén barangoló mester képei közül feltehetően még napjainkban is több lapulhat magángyűjteményekben úgy, hogy a tulajdonosai nem tudják, mekkora érték van a birtokukban" - írták.
A neves gyermekorvos, Gegesi Kiss Pál Csontváryként 130 hamisítványt vásárolt az 1930-as években. A professzor 1993-ban bekövetkezett haláláig meg volt győződve a képek eredetiségéről, melyet a ma már fejlett festékanalitikus módszereknek köszönhetően egyértelműen cáfol a tudomány.
"Napjainkban a Csontváry-hamisítványok aukciókon mintegy 250 ezer forintért kelnek el, a Gegesi család birtokában lévő gyűjtemény azonban mégis többet ér, mint a benne található képek összértéke. Ez Magyarország, de talán a világ egyetlen olyan gyűjteménye, melynek tulajdonosai tudják, hogy hamisítványok boldog tulajdonosai. A gyűjteményt éppen az tenné tönkre, ha véletlenül belekeveredne egy valódi Csontváry" - olvasható a tájékoztatóban.
Az 1853-ban Kisszebenben, a mai Szlovákia területén született és gyógyszerészként tevékenykedő Csontváry "isteni sugallatra" kezdett festeni, első képeit 40 évesen készítette. Technikáját Németországban és Franciaországban csiszolta, majd Itáliában, Dalmáciában és Nyugat-Európában járt. Elment Egyiptomba, Palesztinába és Görögországba is, hogy ihletet kapjon, illetve tanulmányozza a múzeumok anyagait.
Műveit először 1905-ben Budapesten, majd két évvel később Párizsban mutatta be, a várt siker azonban elmaradt. Miután kiállításai nem kaptak kellő visszhangot, 1909-ben szakított a festészettel. Képeit 1919-ben bekövetkezett halála után Gerlóczy Gedeon építészmérnök találta meg Budapesten, a Bartók Béla út 36-38. számú házban. Csontváry művészete az 1958-as brüsszeli világkiállításon aratott nagy nemzetközi sikert, posztumusz Grand Prix-díjat kapott.
A baranyai megyeszékhelyen 1973 óta működik a Csontváry Múzeum. Az intézmény az alkotótól 35 festményt és mintegy kéttucat grafikát őriz, amelyek a Magyar Nemzeti Galéria, a Janus Pannonius Múzeum és a múzeumi igazgatóság tulajdonában vannak. Csontváry Kosztka Tivadar népszerűségét jelzi, hogy a múzeumnak évente átlagosan mintegy 70 ezer látogatója van.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.