Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban
2010. december 13. 09:21 MTI
Sokszor még ma is félünk szembenézni a közelmúlt valós történetével - derült ki az Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban című könyv bemutatóján, ahol a szakemberek arra is rámutattak, hogy a 20. század a "sötétség évszázada volt".
Korábban
Bemutatták az Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban című könyvet; a Szent István Társulat és a Luther Kiadó kötetét Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, Tőkéczki László, az ELTE tanszékvezetője, Czenthe Miklós, az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója és Balogh Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomkutató Központjának igazgatója méltatta.
Várszegi Asztrik - a Fehér Hollók munkacsoport által szervezett azonos című konferencia anyagát összefoglaló kötetről szólva - kiemelte: a közelmúlt feltárása nem speciálisan egyházi gond, hanem össztársadalmi probléma, amellyel "lelki problémáink is összefüggenek". A főapát a kötet erényeként említette, hogy az elméleti megközelítések mellett kézzelfogható történeti leírások is szerepelnek, a történeteket pedig differenciáltan adja elő. "A tisztulás folyamata fájdalmas, ezért félünk tőle", de a "múlt foltjai provokálnak bennünket, hogy tisztán lássunk", ennek a célja pedig a kiengesztelődés - fogalmazott.
Tőkéczki László elmondta: a kötet azt mutatja be, hogy az egyházak miként alkalmazkodtak "az istenellenes hatalomhoz", de "miközben fenntartották magukat, elvesztették lényegüket". Megemlítette: sokan a beszervezettek közül azt mondják, segítségükkel tartották fenn az egyházak a folyamatosságukat. A professzor rámutatott: a Magyarországi Református Egyházban a nyolcvanas évek második felében is szerveztek be embereket. A megújulás feltétele a múlttal való szembenézés - hangsúlyozta, hozzátéve: sokan az érintettek közül azzal magyarázkodnak, hogy "jót akartak". Véleménye szerint a tanulmányok arról is szólnak, hogy a pártállami titkosszolgálattal való együttműködésben érintettek "minimum bűnvallomással tartoznak".
Czenthe Miklós arról beszélt, hogy amikor "a nemzetet akarták megtörni a kommunisták", egyik első célpontjukká az egyházak váltak. Kitért arra, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetése részéről a közelmúlt feltárása témájában az utóbbi tíz évben "óvatos támogatás" tapasztalható. Elmondta, hogy 2005-től létezik az evangélikus tényfeltáró bizottság, de még mindig felvetődik a kérdés, megvan-e a kellő történelmi távlat a kutatásokhoz, és néha emberi tényezők is megnehezítik a munkát.
Balogh Margit hangsúlyozta: az ügynökök története mellett a döntéshozatali mechanizmusról is szól a könyv. Az egyházüldözés ugyanakkor nem kizárólag a kommunizmushoz kötődik, a fasizmusnál is eleme a rendszernek - hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a kötet alapján az szűrhető le, hogy a 20. század a "sötétség évszázada volt", és "mindenki vétkesnek minősült", aki egyéniségként viselkedett. Meglátása szerint az egyházra általában akkor támaszkodott a diktatórikus állam, "amikor baj volt". Erre példaként hozta fel, hogy a húszas években az ukrajnai éhínség felszámolására hivatkozva adatták el értékeiket az ortodox egyházzal.
Balogh Margit közölte: a kötetben szerepelnek határon túli történészek tanulmányai is. Ezekben olvashatóak például azok a megállapítások, miszerint az állambiztonsági szervek egy-egy országban mindent megtettek annak érdekében, hogy a Vatikántól függetlenítsék a nemzeti egyházakat, s ezáltal az állam nagyobb befolyást kapott volna az egyházakban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.