Elveszett civilizáció rejtőzhet a Perzsa-öböl mélyén
2010. december 10. 11:10
Lehetséges, hogy a Perzsa-öböl mélye rejtheti a legkorábbi, Afrikán kívüli emberi populáció nyomait. Az egykor virágzó terület 8000 évvel ezelőtt került végleg víz alá.
Korábban
Az elmúlt években a régészek több bizonyítékot is találtak azzal kapcsolatban, hogy a Perzsa-öböl mentén 7500 évvel ezelőtt kiterjedt településhálózat létezhetett. Arra a kérdésre azonban nem volt válasz, hogy ez a hálózat miként alakulhatott ki ilyen hamar, ha semmilyen korábbi régészeti nyoma nem volt az emberi populációnak?
Jeffrey Rose, a Birminghami Egyetem régésze a Current Anthropolgy című szakfolyóirat legújabb számában közzétett, New Light on Human Prehistory in the Arabo-Persian Gulf Oasis című tanulmányában amellett állt ki, hogy ezen jelenség bizonyítékai ma már víz alatt, az öböl mélyén találhatók. Szerinte ugyanis a fejlett közösségek azon a területen alakulhattak ki, amely 8000 évvel ezelőtt került víz alá.
Rose szerint a „Perzsa-öböl oázisának” területén több tízezer éven át élhettek, mígnem az Indiai óceán elöntötte a térséget, így települések, kőházak, kereskedelmi útvonalak, cserépedények, háziasított állatok és a világ legkorábbi hajói tűnhettek el egyik napról a másikra, ahogy az emberi civilizáció hajnalának létfontosságú leletei is az enyészeté lettek.
A kutatási eredmények szerint a térség nagyjából 75000 évvel ezelőtt vált kényelmesen lakhatóvá, igazi oázissá válva a környező sivatagok között, ahol a Tigris, Eufrátesz és több más folyó által szállított édesvíz mellett több forrás is fakadt.
A tanulmány szerint a jemeni és ománi régészeti feltárások során nemrég egy olyan kőeszköz is előkerült, amely kelet-Afrikából származhatott. Mindez felülírhatja a korábbi migrációs modelleket, amelyek még azzal számoltak, hogy az első sikeres átkelés 50-70 ezer évvel ezelőtt történhetett az Arab-félszigetre; Rose szerint ugyanis erre legalább 100 ezer évvel ezelőtt kerülhetett sor - amikor az Öböl Oázis igazi menedék lehetett.
Ha pedig igaz a teória, akkor az sok tekintetben újrarajzolhatja az ókori civilizációk felemelkedésének történetét is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.