Örmények miséztek az Akdamar-szigeten
2010. szeptember 20. 17:23 MTI
Mintegy ezer örmény vett részt vasárnap a délkelet-törökországi Akdamar-sziget egyik templomában tartott, sokak által szimbolikus jelentőségűnek tartott eseményen, egy örmény ortodox szertartáson.
Korábban
A templomban 1915 - az örmények elleni első világháborús vérengzések - óta nem tartottak misét. Törökország azzal a szándékkal egyezett bele a 10. századból származó templom megnyitásába, hogy enyhítse az örmények és törökök közt a véres múlt miatt máig élő feszültséget. Jereváni vélemények szerint azonban a gesztus nem több PR-akciónál.
A zarándokok hajón érkeztek a Van-tavon a szigetre, többségük a Törökországban élő - a mise megtartását eredetileg kezdeményező - örmény kisebbség tagjai, de többen jöttek Örményországból, Európából és az Egyesült Államokból is. Sokan a templomon kívül elhelyezett kivetítőn és hangszórókon keresztül követték a szertartást.
Az eseményt, amelyre eredetileg ötezer hívőt vártak, némileg beárnyékolta, hogy Örményországban bojkottot hirdettek a szertartás ellen, mert a török hatóságok nem engedték a mise idejére egy kereszt elhelyezését a 2007 óta múzeumként működő templom tetején. A hatóságok arra hivatkoztak, hogy a 200 kilogrammos kereszt súlyát nem bírná el az ezeréves épület tetőszerkezete, és a jelképet végül a templom bejáratánál helyezték el. Az elutasítás miatt sok örmény lemondta a szigetre tervezett útját. Az örmény apostoli egyházat irányító ecsmiadzini pátriárka eredetileg két képviselőt küldött volna az eseményre, de a kereszt körüli huzavona miatt végül erre sem került sor.
Jerevánban közben több százan gyűltek össze az első világháborús vérengzések emlékhelyén, hogy tiltakozzanak az Akdamar-szigeti mise ellen.
A törökországi örmény kisebbség nagyjából 70 ezer fősre tehető, tagjai elsősorban Isztambul környékén élnek, ahol több templomuk is van. Törökország és Örményország tavaly megállapodást írt alá a diplomáciai kapcsolatok felvételéről és az évekkel ezelőtt lezárt közös határuk megnyitásáról. A folyamat azonban a szerződéssel kapcsolatos kölcsönös vádaskodások miatt megakadt, és Jereván áprilisban bejelentette, hogy leveszik a megállapodás szövegének áttekintését a parlament napirendjéről.
Az örmények szerint mintegy 1,5 millió honfitársukkal végeztek a törökök az első világháború idején végrehajtott mészárlások során. Jereván szerint a vérengzések népirtásnak tekinthetők, Ankara viszont elutasítja ezt a szóhasználatot, és azt hangoztatja, hogy az öldökléseknek számos török muszlim is áldozatul esett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap