A professzionális labdarúgás tündöklése

Az 1930-as uruguayi futball világbajnokság megrendezésével új korszak kezdődött a sport történetében, hiszen innentől beszélhetünk a professzionális labdarúgás létezéséről: focitörténet az első világbajnokság megrendezésétől napjainkig.

A profik és az ő szabályaik

Az 1930-as uruguayi futball világbajnokság megrendezésével új korszak kezdődött a sport történetében, hiszen innentől beszélhetünk a professzionális labdarúgás tényleges létezéséről. Szintén ennek az eseménynek illetve a FIFA létrejöttének és működésének köszönhető a mai modern futballra jellemző identitás- és hovatartozást meghatározó szerep, hiszen a szervezett keretek között lebonyolított, nemzeten belüli és nemzetközi tornák alakítják ki az egyes országok, városok vagy akár városrészek csapatai – és talán még inkább - az egyes csapatok szurkolói közötti rivalizálást.

Az első hivatalos futball világbajnokság megrendezésével párhuzamosan kezdődött a profi szintű klubfutball meg- és átalakulása, főként Európában és Dél-Amerikában (pl. 1932-ben alakult meg az LFP, a francia első osztály, de az 1898-ban alakult Serie A-t, az olasz első osztályt is ez idő tájt szervezik újra abban a formában, amelyben ma is működik). Szintén a 30-as évekhez köthető az ún. „broken time payment” gyakorlatának fokozatos megszűnése, (ez a módszer azt jelentette, hogy a hivatalosan amatőr, tehát a labdarúgás mellett dolgozó játékosok pénzbeli juttatást kaptak az edzések és meccsek miatt a munkájukból kieső időintervallumra ) és bevezetésre került a profi játékosok fix+prémium (pl. gólért) rendszerű fizetése.



Az 1934-es, Olaszországban rendezett világbajnokság volt az első torna, amelyre csak a kvalifikációs mérkőzéseken elért, megfelelő eredményekkel lehetett bejutni: itt vezették be a selejtezőmérkőzéseket. Az 1938-as világbajnokságon, amelynek Franciaország adott otthont, vezették be azt a szabályt, hogy a házigazda és a címvédő mentesül a kvalifikációs mérkőzések alól, és automatikusan a világbajnoki csoportok egyikébe kerül.

A következő világbajnokságot a második világháború miatt csak 1950-ben rendezték, a házigazda: Brazília volt. Ezen a tornán adták le első alkalommal a nevezésüket az eddigiekben „külön utakon járó” britek - olyannyira külön utakon, hogy 1928-ban egy, az előbb említett „broken time payment” miatt, a játékosok fizetése kapcsán kirobbant vita után az International Football Association Borard, az angol, skót, ír és walesi futballszövetséget tömörítő egyesület meg is szakította a kapcsolatot a FIFA-val, és csak 1946-ban újította fel! Az 1954-ben, a svájci Bernben rendezett futballtornán első alkalommal látták el a játékosok mezét számokkal (ekkor nevek még nem kerültek a mezekre), valamint magyar vonatkozásban ez a világbajnokság talán a legkeserűbb futballtörténeti emlékünk, hiszen az „Aranycsapat” végül ezüstérmet nyert.



Itt, az 1954-es világbajnokságon került sor egy olyan technikai újítás bevezetésére is, amely nélkül ma már el sem tudjuk képzelni a futballt-vagyis a futballhoz használatos cipőket: a sportág története során ugyanis itt használtak először csavaros stoplis cipőket. Az újítást a német Adolf „Adi” Dassler, az Adidas márka alapítója vezette be, és ekkor még csak a német válogatott használta, de pár év leforgása alatt elterjedt az egész világon, és azóta is használják a futballcipőkön.

Egy kis érdekesség: az Adidas nagy riválisát, a Pumát Adolf Dassler fivére, Rudolf Dassler alapította. A két fivér a világháború alatt annyira összeveszett, hogy végül Rudolf kilépett a családi vállalkozásból (Gebrüder Dassler), és létrehozta saját márkáját. Ennek következtében a viszony annyira elmérgesedett, hogy a két fivér a negyvenes évek végétől soha többé nem állt szóba egymással.

Percek és petabájtok

Az 1954-es év legjelentősebb futballtörténeti eseménye azonban nem is a világbajnokság volt, hanem az UEFA (Union des Associations Européennes de Football) megalapítása volt. Ez a szervezet kifejezetten az európai országok labdarúgó szövetségeit tömörítette, és bár a FIFA-n belül jött létre, működése gyakorlatilag a kezdetektől önálló. Az egyesület célja, hogy a már akkoriban világviszonylatban a legelőkelőbb helyen álló európai klubfutballal foglalkozzon, míg a FIFA felügyeleti joga megmaradt a világversenyek és a futballt érintő általános jellegű kérdések esetében.



A teljesség kedvéért fontos megemlíteni a többi kontinens szervezeteit is, hiszen a futball globális volta miatt ezekre a szervezetekre is szükség volt, hiszen a sportélet igen gyorsan kinőtte a FIFA működésének kereteit. Ezek a szervezetek a következőek: CONCACAF, azaz az Észak- és Közép-amerikai, Karibi Labdarúgó-szövetségek Konföderációja, 1961-es alapítással; a CAF, vagyis az Afrikai Labdarúgó-szövetség; a CONMEBOL, a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség, melyet már 1916(!)-ban megalapítottak, és végül az OFC, az Óceániai Labdarúgó-szövetség, melynek megalapítására 1966-ban került sor. Ezek a szervezetek a FIFA felügyeletével, de önálló tevékenységi körrel szervezik a tagországok nemzeti bajnokságait,a kontinentális viadalokat illetve a labdarúgó világbajnokságot.

Érdekesség, hogy mind az adott terület futballkultúráját illetően, mind a játékosok számát ill. a klubcsapatok és nemzeti válogatottak teljesítményének színvonalát tekintve két terület, az európai és a dél-amerikai messze a többi fölé emelkedik, de míg Európában a futball elsősorban társadalmi helyzetet meghatározó szereppel rendelkezik (pl. a Manchester United és a Manchester City szurkolói közötti rivalizálás már az 1890-es évek óta tart, az oka pedig, hogy a Cityt saját szurkolói előkellőbb, polgári csapatnak tartják a gyári munkások által favorizált Unitednél), addig Dél-Amerikában már-már vallásos tisztelet övezi a sportot magát és egyes játékosokat (elég itt csak az „isteni” Maradonára gondolnunk).

Az UEFA megalapítását követő évben, 1955-ben hirdették meg első alkalommal azt a két kupasorozatot, amely manapság Európa (és talán a világ) legrangosabb klubcsapat trófeájának számít, nevezetesen a Bajnokok Ligáját (1955-1992 között BEK) és az Európa Ligát (1955-1971 Vásárvárosok Kupája, 1971-2009 UEFA Kupa). Természetesen a többi kontinentális szervezet is rendez hasonló tornákat, például Közép- és Dél-Amerikában a Libertadores Kupa (Copa Santander Libertadores).Utóbbi érdekessége, hogy elnevezését (a libertadores spanyolul és portugálul „felszabadítót” jelent), hogy a versenysorozat elnevezését a Latin-amerikai függetlenségi háborúk legnagyobb alakjai - Simón Bolívar, Pedro I, José de San Martín, Antonio José de Sucre, Bernardo O'Higgins, José Miguel Carrera és José Gervasio Artigas – ihlették.



Az 1960-as évekre kialakult a nemzeti bajnokságok és kupák, a nemzetközi klubviadalok, a világbajnokságok és (1960-tól) az Európa-bajnokságok ma ismert rendszere, amely kisebb- nagyobb változtatásokkal (pl. az Európa-bajnokság eredetileg 4, majd 1980-tól 8, 1996-tól 16, és 2016-tól pedig 24 csapat részvételével kerül megrendezésre).

Ehhez köthető a mai fogalmaink szerint ismert profi futballisták megjelenése, hiszen a mérkőzések száma illetve az ezek megvívásához (és megnyeréséhez) szükséges technikai és fizikai felkészültség elérése teljes embert kívánt. A professzionális sportolók megfelelő képzésére, edzésére, sérüléseik kezelésére stb. külön-külön gondot kellett fordítani, ez eredményezte a komoly szakmai stáb megjelenését a csapatoknál, így mára már elmondható, hogy egy-egy klubcsapat vagy válogatott eredményes szerepléséhez nem csak a játékosok és edzőik, hanem gyakran egy több tucat fős stáb munkája is szükséges.

A ’60-as évek után rendkívül sok, hihetetlen tehetséges játékos tűnt fel a színen, számtalan izgalmas mérkőzésnek és drámának lehettünk szemtanúi, amelyek először a televíziózás, majd az utóbbi évtizedben az internet térhódításával (a 2008-as labdarugó EB-ről pl. 2 petabájt, azaz 2048 terabájt anyag került fel a világhálóra) mindenki számára napi szinten elérhetővé váltak, így a futball a világ egyik legjövedelmezőbb üzletágává is vált (ugyancsak a 2008-as torna adata: az UEFA közvetlenül innen származó bevétele 1,3 milliárd euró volt, amelyből 700 millió a tiszta profit).

Ezzel párhuzamosan mind a felszerelések, mind az edzéstechnikák, a tehetségkutatás stb. is rohamléptekkel fejlődnek, egyfajta körforgást hozva létre: a sikeres szereplés arra ösztönzi a befektetőket, hogy minél nagyobb összegeket invesztáljanak a futballba, így egyre inkább emelkednek a csapatokkal, és ezáltal a játékosokkal kapcsolatos elvárások, akik még jobb teljesítményre törekszenek.



Nehéz megjósolni, hogy meddig fejlődhet még ez a sport, valószínűleg csak az emberi teljesítőképesség fog határt szabni ennek a folyamatnak. A lényeg, hogy amíg a játék iránti szeretet megmarad, addig elmondhatjuk, hogy ez a sport ugyanazt az örömöt okozta egy több ezer éve élt kínai katonának, egy középkori firenzei ifjúnak, egy 19. századi angol gyári munkásnak, mint amilyen örömet ma okoz egy nyolcvanezres stadionban pályára lépő Aranylabdás játékosnak. És ki tudja, talán pont ez a megmagyarázhatatlan kapcsolat, ez az érzés e sport hosszan tartó sikerének titka.