Utcát neveztek el Thököly Imréről Törökországban
2009. július 7. 14:07
Thököly Imréről utcát neveztek el Törökországban, a Márvány-tenger partján fekvő Karatepén vasárnap, ott, ahol a hadvezér feleségével, Zrínyi Ilonával utolsó éveit élte száműzetésben az 1699-es karlócai békekötés után.
Korábban
A Márvány-tenger partján fekvő nagyváros, Kocaeli polgármesteri hivatala döntött úgy, hogy a hozzájuk tartozó településen, Karatepén utca fogja őrizni Thököly Imre, magyar bujdosó hadvezér, Felső-Magyarország és Erdély fejedelme nevét. Az utcanévtábla avatóját webkamera segítségével egyenes adásban láthatta Kocaeli testvértelepülése, Székesfehérvár - tájékoztatott Székelyné Németh Mária isztambuli főkonzul.
Az avatóünnepség előtt Karatepe több száz lakosa, a város és a tartomány több vezetője, valamint Szabó István ankarai magyar nagykövet és Székelyné Németh Mária főkonzul emléktúrát tett Karatepén, az egykori Virágok mezején, ahová a szultán 1701-ben letelepítette Thököly Istvánt, feleségét, Zrínyi Ilonát és 50 fős kíséretüket. Történelmi források szerint a mai Karatepe közelében volt az ókori Nikomédia, amely 1331-ben az oszmán törökök kezére került. A település neve évszázadok alatt többször változott, Thököly idejében Izmitnek nevezték, ma pedig Kocaelinek.
Kocaeli önkormányzata a magyar kulturális tárcával összefogva, az isztambuli magyar főkonzulátus közreműködésével múzeumot avatott tavaly novemberben a neves magyar történelmi személyiségek emlékére Kocaeliben, a tengerparti Seka parkban, Karatepén pedig 2008 decemberében a helyi Thököly Baráti Társaság emlékművet állított Zrínyi Ilona és Thököly Imre sziklába vésett képmásával. Az emlékmű előtti utca vasárnaptól viseli Thököly Imre nevét.
Zrínyi Ilona 1703-ban, míg férje, Thököly Imre 1705-ben halt meg Izmitben. Földi maradványaikat 1906-ban hozták Magyarországra. Thököly Imrét szülővárosában, Késmárkon, míg Zrínyi Ilonát a kassai dómban helyezték örök nyugalomra.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Már a föníciaiak előtt virágzó közösségek éltek Marokkóban 17:17
- Őskori kőkört fedeztek fel Skócia híres régészeti lelőhelyén 16:03
- Vita bontakozott ki Berlinben egy náci bunker sorsa miatt 13:03
- Ókori színházakban rendeznek opera- és balettfesztiválokat Törökországban 12:11
- 09:22
- 09:02
- 08:47
- Négyszáz éves festmény igazolt egy 21. századi tudományos felfedezést 07:23















