Ilyen tavasz csak egy volt életemben

Az "Ilyen tavasz csak egy volt életemben 1849-2009" című országos kiállítás- és rendezvénysorozat keretében nyolc, jelentős és a közönség számára eddig ismeretlen, kiemelkedően gazdag és folyamatosan gyarapodó magángyűjtemény anyagára támaszkodó kiállítást tárnak a nagyközönség elé, amelyek új és izgalmas képet adnak az 1848-49-es szabadságharc legdicsőségesebb periódusáról.

Gyűjtők és gyűjtemények

A most kiállítandó fegyverek, tárgyak, dokumentumok, grafikák és festmények jó része nem található meg közgyűjteményekben, sőt sok esetben ezek létezéséről még a szakembereknek sem volt tudomása korábban. Az évforduló kapcsán így sok száz válogatott tárgy válik a széles közönség előtt ismertté, emlékeztetve a hazai publikumot, hogy a nemzeti összefogás történelmünk egyik legválságosabb időszakában is óriási sikereket hozott..

A kiállítássorozat egyben a szervezők reményei szerint azzal folytatódik, hogy a magángyűjtők kincseit a legjelentősebb közgyűjtemények állítják majd ki, s ezt ők anyagi áldozatvállalással is segítik, visszaidézve ezzel a magyar múzeumügy kezdeti korszakát. Egykoron ugyanis a Nemzeti Múzeum is magángyűjtemények révén gyarapodott, akár vásárlás, akár adományozás útján, így ez az egyéni kezdeményezés képezte az alapját mai nagy múzeumaink alapításkori gyűjteményeinek.



A Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum fővárosi kiállításai mellett, a külföldi gyűjtemények ritka és Magyarországon még soha be nem mutatott darabjaival kiegészített dokumentum és műtárgyanyag tette lehetővé két vándoroló tárlat anyagának kiválogatását is. Ezek Szolnokon, Debrecenben, Kiskunfélegyházán, Székesfehérvárott és Békéscsabán lesznek majd megtekinthetők. A budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum a kiállítássorozathoz kapcsolódó tudományos konferencia megrendezésével csatlakozik a közös munkához.

A Magyar Nemzeti Múzeumban a 12 pont tematikai útmutatását követő kiállítás az adottságoknak megfelelően főleg nyomtatványok és metszetek segítségével mutatja be az eseményeket. Dobák Géza tengernyi nyomtatványából csak kis válogatást kerülhetett kiállításra. Kucza Péter több mint háromezer darabos, 1848-49-es vonatkozású (jórészt akkor kiadott) könyvgyűjteményét mindössze kéttucat, bár zömmel ritka és értékes kiadvány képviseli. A nemzetőrség és honvédség megszervezését érzékeltető tárgyi anyagot, a rendszeresített felszerelési tárgyakat és pompás díszfegyvereket Máday Norbert ajánlotta fel kiállításra. A metszetek, köztük pl. a perlászi ütközetet bemutató unikális darabbal Hermann Róbert gyűjteményéből valók. A kiállításon ezen kívül külön hangsúlyt kap a Magyar Nemzeti Múzeum, amely Pest talán legfontosabb épülete volt 1848-ban.

A BTM kiállításán 4 magángyűjtő anyagát láthatja a közönség, a kiállítás-sorozat összesen 8 magángyűjtő kincsei révén jött létre. A június 30-ig megtekinthető tárlaton fegyverek, tárgyak, dokumentumok, grafikák és festmények tekinthetők meg. A magángyűjtők tárgyai mellett a BTM gyűjteményeiből is látható több mint száz műtárgy, amelyek legtöbbje szintén kevéssé ismert a közönség előtt. A tárlatot a tarnówi múzeum körképének hatalmas vásznai, valamint az Aradi Múzeum anyagából érkezett, Budapesten először látható ereklyetárgyak színesítik.

Szolnokon A dicsőség napjai című tárlaton, amelynek előkészítése fél évet vett igénybe, döntően korabeli katonai egyenruhák, fegyverek, haditérképek, kitüntetések és egyéb tárgyak idézik meg a korszakot. A kiállítási anyag egy részét magánygyűjtőktől kapták, így több értékes relikviát most láthat először nyilvánosan a nagyközönség. Közszemlére tették például Damjanich János tábornok féltve őrzött szablyáját, de látni lehet ugyanebből a fegyvertípusból tűzi aranyozással díszített példányt, és az osztrák hadsereg katonái által használt pisztolytípusokat is felvonultatja a tárlat.

A Kiskun Múzeumban a látogatók egy feledés homályába veszett magyar hadsereg tisztjeiről készült fotógyűjteményt ismerhetnek meg. A porosz-osztrák háború sikertelen akciója után a Klapka-légió tisztjei lefényképeztették magukat, majd e képeket emlékül átadták harcostársaiknak. A kiállítás e megmaradt pillanatképeket mutatja be, és állít emléket az 1866-ban, 80 napig fennálló magyar légiónak. A tárlat 70 fényképen keresztül mutatja be a Klapka-légió tisztikarát.

Dicsőséges hadjárat tavasszal

A tavaszi hadjárat kezdetén a hadszíntér egészét tekintve, Windisch-Grätz erői voltak fölényben, 55 ezer császári katona állt szemben 47 ezer honvéddel. Ám az Egerben Klapka György által kidolgozott magyar haditerv kiegyenlítette ezt a hátrányt. A terv szerint a sereg egyharmada Hatvannál állva, magára vonja a cs. kir. fővezér figyelmét, s ezalatt a többiek egy délnyugati kerülővel igyekeznek az ellenséges fősereg hátába kerülni. A terv kockázatos volt, hiszen ha a császáriak felfedezik, hogy Hatvannál csupán a magyar sereg kisebb része áll, könnyen megsemmisíthetik azt, s egyben elvághatják a többiek utánpótlási vonalait.



A tavaszi hadjárat nyitányaként egy magyar különítmény március 25-én kikergette Losoncról az osztrák helyőrséget. Április 2-án Hatvannál került sor az első komoly összecsapásra. A félszemű Schlik, a császári sereg legjobb tábornoka "egy kis nyúlvadászatra" hívta katonáit, de a vadászat végén a vadász futott a nyúl elől. Gáspár András ezredes csapatai alaposan megkergették az osztrákokat. Közben Damjanich János, Klapka György és Aulich Lajos csapatai a Jászságon át megindultak Pest felé. Április 4-én Klapka csapatai Tápióbicskénél ütköztek bele Jellačić utóvédjébe. Klapka csapatai megfutottak, ám a helyszínre érkező Görgei helyreállította a rendet. Damjanich honvédei szuronyrohammal foglalták vissza a Tápió hídját, majd űzték ki a faluból a határőröket.

Windisch-Grätz azt sem tudta, hol áll a feje. Először Hatvan ellen akart támadni, de az utolsó pillanatban jobbik eszére hallgatva kivonta csapatait a gyűrűből. Határozottsága azonban odáig nem terjedt, hogy lemondjon akár egyetlen megszállt pontról is. Így azután amikor április 6-án Isaszegnél a magyar fősereggel került szembe, mindössze csapatainak felét mozgósíthatta. A császári sereg így is komoly ellenfélnek bizonyult. Klapka ingadozó csapatait megint Görgeinek kellett megállítania, s csak Damjanich honvédeinek kitartásán és Aulich Lajos öntevékeny fellépésén múlt, hogy a csata magyar győzelmet hozott.


Klikk a képre!

Gödöllőn a magyar hadvezetés újabb megkerülő hadművelet tervét dolgozta ki április 7-én. Ennek lényege az volt, hogy a főváros előtt hátrahagyják Aulich Lajos II. hadtestét és a 12. hadosztályt. Ehhez az erőhöz észak felől a VII. hadtest Kmety-hadosztálya csatlakozik, amely fedezi az I. és III. hadtest, illetve a VII. hadtest két hadosztálya elvonulását. Az I. és III. hadtest beveszi Vácot, majd a VII. hadtest két hadosztályával a Garamhoz vonul. A II. hadtest és a 12. hadosztály feladata ezután az, hogy tüntető támadások révén elhitessék: a magyar főerők továbbra is Pest előtt állnak. Közben a magyar főerők átkelnek a Garamon, majd észak felől felmentik Komáromot. Ezt követően átkelnek a Duna jobb partjára, s dél felől is felszámolják az ostromzárat. Ezután az ellenség vagy kiüríti a fővárost, s visszavonul Bécs felé, vagy annak a veszélynek teszi ki magát, hogy a magyar fősereg bekeríti a főváros környékén.

A támadás második szakaszában a főváros előtt álló magyar csapatok Aulich Lajos vezetésével ismét megtévesztették az ellenséges fősereget, amely tíz napig nem tudta, hol vannak a magyar főerők. Ezalatt a Görgei vezette magyar főoszlop észak felé tartott. Április 10-én Damjanich katonái bevették Vácot. Az ütközetben maga az ellenséges parancsnok, Götz tábornok is elesett. Április 19-én Nagysallónál a magyarok egy újonnan szervezett császári hadtesttel találták szemben magukat. A győzelem ízét már többször megízlelő honvédek előtt azonban nem volt akadály, az ellenséget szinte szétzúzták. A Windisch-Grätz utódjául kinevezett Welden táborszernagy kénytelen volt kiüríteni a fővárost, csupán a budai várban hagyott őrséget. Jellačić hadtestét leküldte a Délvidékre, ő maga pedig a főerővel a nyugati határszélre vonult vissza.



Közben a magyar fősereg elérte Komáromot. Az erődöt 1849 januárjában körülzárták, március óta pedig ostromolták és bombázták a császári csapatok. Görgei csapatai előbb a Duna balparti osztrák állásokat számolták fel, majd április 26-án egy frissen eszkábált tutajhídon átkeltek a jobb partra. A hajnali órákban elfoglalták az osztrákok sáncait, majd megütköztek a visszavonuló császári fősereggel. A csata lényegében döntetlen maradt, Welden csapatai Győr felé vonultak vissza, Komárom viszont felszabadult.

Kossuth a tavaszi magyar győzelmek után látta elérkezettnek az időt arra, hogy válaszoljon az olmützi alkotmányra. Kossuth már 1849 januárjában, az országgyűlési békeküldöttség kudarca után is úgy érezte, hogy a békealkudozásnak nincs értelme, mert Ausztria "kiirtó harcot" folytat Magyarország ellen, most, a tavaszi győzelmek után elérkezettnek látta az időt a válaszra. Április 14-én, egy inkább nép-, mint országgyűlésre emlékeztető ülésen határozatot terjesztett elő a Habsburg-Lotharingiai uralkodóház trónfosztásáról és Magyarország függetlenségének kimondásáról, s ezt a képviselőház közfelkiáltással (nem szavazással) elfogadta. Az országgyűlés egyben kormányzóelnökké, tehát ideiglenes államfővé választotta Kossuthot. A döntéseket formulázó Függetlenségi Nyilatkozatot, amely nagyobb részt Kossuth munkája volt, április 19-én fogadta el az országgyűlés.

Károly Albert piemonti-szárd király még 1849. március 12-én felmondta az 1848 augusztusában Ausztriával kötött fegyverszünetet. A Habsburg-birodalom ezzel ismét kétfrontos háborúra kényszerült. A erőviszonyok kiegyenlítettek voltak. Radetzky azonban március 23-án Novaránál szétverte a szárd hadsereget. Károly Albert lemondott, a felek fegyverszünetet kötöttek, amelyet augusztusban, Milánóban békekötés követett.

A magyar fősereg vezetőinek Komárom felszabadítása után dönteniük kellett az újabb hadműveletek irányáról. Bayer József vezérkari főnök terve az volt, hogy a Duna bal partján törjön előre a hadsereg, mivel ott csak kis erőkbe ütközik, s könnyedén elérheti Pozsonyt. Görgei a jobb parti támadás híve volt, s Bécsújhely felé kívánt támadni. Ezt az az aggodalom magyarázta, hogy Jellačić hadteste egyesül a cs. kir. fősereggel, illetve, hogy a Dél-Dunántúlon állomásozó cs. kir. csapatok is ezt tehetik.

Velük szemben Klapka tábornok, a tavaszi hadjárat tervének kidolgozója Buda felszabadítása mellett érvelt. Klapka három fő érvet sorakoztatott fel. Az első volt, hogy a magyar fősereg a Buda alatt hagyott erők nélkül nem elég erős egy újabb támadásra. Másodszor azzal érvelt, hogy amíg Buda osztrák kézen van, sem a Duna vonalát, a legfontosabb vízi közlekedési utat, sem pedig a Dunán átvezető egyetlen állandó hidat, a Lánchidat nem használhatja a magyar sereg. Ez utóbbi komoly fennakadásokat okozhat az utánpótlás szállításában.

Az erőviszonyok ismeretében az ostrom kétségkívül indokolt volt. A Bécs előtt álló cs. kir. hadsereg közel kétszeres túlerővel rendelkezett. Görgei tehát Buda alá vonult. Május 4-én megadásra szólította fel a várat védő, svájci származású, de debreceni születésű Heinrich Hentzi tábornokot. Hentzi elutasította az ajánlatot, sőt, az elkövetkező napokban többször is indokolatlanul lövette Pestet, pedig Görgei csapatai onnan nem intéztek támadást a vár ellen. Május 21-én a hajnali órákban indult meg a döntő roham, s reggel 6-kor már magyar zászló lobogott a pesti oldalon. A harcban maga Hentzi is halálos sebet kapott. A vár bevétele egyike volt 1848-49 legrövidebb és legsikeresebb ostromműveleteinek: mindössze 17 napig tartott, s 248 ágyú és több ezer puska jutott a magyarok kezére.

Felhasznált irodalom: Hermann Róbert: A tavaszi hadjárat dióhéjban