2021. tavasz különszám: 18 festmény, amit imádunk
ITT támogathatsz bennünket

Atomcsapás utáni dilemma a BBC-től

2008. október 9. 14:55 The Independent

A brit Nemzeti Levéltárban a titkosítás alól frissen feloldott dokumentumok hátborzongató részlettel gazdagítják a közszolgálati rádiózással kapcsolatos ismereteinket: azokból ugyanis az atomtámadás után sugárzásra kerülő nyilatkozat mellett egy parázs vita is kiolvasható.


"Itt a háborús adószolgálat. Az országot atomtámadás érte. Az áldozatok száma, és a károk mértéke még nem ismert. Hallgassák ezt a hullámhosszt, maradjanak otthon és nyugodjanak meg. A radioaktív csapadék sokkal veszélyesebb, ha valakit a szabadban ér. A tetők és a falak megfelelő védelmet nyújtanak". A szöveg ezután a szükséges tartalékokról szól, majd arról, hogy legalább két hétig senki ne menjen a szabadba, a végén pedig arra figyelmeztetnek, hogy a hallgatók zárják el a rádiót, hogy kíméljék az elemeket.

Ezeket a mondatokat olvasták volna be élő adásban, ha atomcsapásra került volna sor a szigetországban - derül ki a dokumentumokból. Az irathalmaz legfélelmetesebb részletei ennek ellenére nem a nyilatkozattal, hanem az azt beolvasó személy kilétével kapcsolatosak: úgy tűnik, mintha a kormányzat sokkal nagyobb gondot szentelt volna a szöveget felolvasó rádiós megtalálásának, mint a támadás után megmaradt lakosság védelmének.

Az idősebb vezetők szerint egy olyan, már ismert hangot kell találni, akit mindenki ismer és szeret, és éppen ezért megnyugtató hatású - a nyilatkozatot pont ezért már bármilyen hasonló esemény előtt rögzíteni kell. Egy elkapkodott, és ideges műsorvezető hatásai kiszámíthatatlanok lennének - írták.

Az ügy azonban nem volt ilyen egyszerű, hiszen a BBC ezen idős, megszokott és bejáratott alkalmazottjának a megfelelő biztonsági jogosítványokkal és hozzáférésekkel kellett rendelkezni. Ez viszont csak egy embernek volt meg, méghozzá az addigra visszavonult, szinte teljesen ismeretlen Hugh Searightnak. Az akkori műsorvezetők krémjét (Angela Rippon, Michael Parkinson, Frank Bough vagy Richard Baker) ezért ekkor villámgyorsan vizsgálat alá vonták, hogy megfelelőek-e a szerepre. Az ezzel kapcsolatos vita közel két évig, 1974 végéig tartott - áll az iratokban.

Az végül nem derül ki, hogy kire esett a választás, de a kérdés szakértői szerint az atomháborús készülődések tovább folytak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár